2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországVége a képmutatásnak, végre őszintén gyilkolják egymást

Vége a képmutatásnak, végre őszintén gyilkolják egymást

-

Csak üdvözölni lehet, hogy az MSZP és a DK befejezte a képmutató mellébeszélést, mikor úgy tett, mintha egymásnak szövetségesei, ami még borzasztóbb, barátai lennének. Végre a képmutatásnak vége, befejezték a hazudozást, ez csak jó lehet. Még akkor is, ha egyik vagy másik kivégzi egymást.

Félreértés ne essék, nem Orbánnak szurkolunk, és nem azért örülünk a harcnak, mert azt szeretnénk, hogy ezzel Orbánnak könnyebb dolga legyen. Ez Orbán helyzetét nem érinti. Orbánnak a választási törvényben bebetonozott kétharmada van, amihez az ellenzéki pártoknak közük nincs. Ők a maradékon osztozhatnak, és vagy felosztják egymás között vagy megharcolnak érte.

Ez a nyílt harc kifejezetten használ a jövő szempontjából, Az eddigi képmutató ellenzéki mézes-mázaskodás, „összefogás” hazudozás, teljesen kompatibilis volt Orbán hazug rendszerével. Demokráciában a pártok őszintén és nyíltan vitáznak, elmondják egymás programjáról a véleményüket. Az Orbán-rendszer ugyan nem demokrácia, de magukat demokratának nevező pártok viselkedhetnek demokrataként. Ez az első normális megnyilvánulásuk és életjelük 2010 óta.

2014-ben ugyanilyen nagy különbség volt a két párt, és még nagyobb a többi ellenzéki párt között, de úgy tettek, mintha ez nem lenne, vagy felülírná Orbán leváltásának állítólagos szándéka. Akkor még hihették, hogy leváltható Orbán, ma már ezt nem hazudhatják még maguknak sem. Itt kizárólag a pénzért folyik a harc: aki bekerül, évi százmilliós összeget kap Orbántól, hogy legitimálja a rendszerét és hazudjon demokráciát.

Az is tisztességesebb, ha ezt kimondatlanul elismerik és végre nyíltan harcolnak a Júdás-pénzért. Ez derék. De most többről van szó, Botka olyan iszonyat populista demagóg hazug programot hirdetett, hogy holnap helyet cserélhetne Orbánnal. Sokkal jobb, ha Gyurcsány és pártja erről nyíltan megmondja a véleményét, s az is, ha leleplezi szépen, hogy az MSZP honnan és mire kap a Fidesztől pénzt. Nagyon helyes, hulljon a férgese.

Az is nagyon helyes, ha az MSZP is leveti a báránybőrt és a hamis gúnyát, és megpróbálja megvédeni önmagát, próbál érvelni, hátha kitisztul valami a fejekben, és hátha képes lesz emberi mivoltát visszanyerve a populista hazudozást befejezni. Mert diktatúra van, de nem veszítheti el egy demokratikus párt a józan eszét és a méltóságát, mert megalázza azokat, akik még hisznek demokratikus eszmékben és korrektségben.

Most már csak arra lenne szükség, hogy az MSZP-DK ellentét szélesedjen más ellenzéki pártok felé is, hogy ez ne egy személyeskedő vitává fajuljon, hanem demokratikus vita legyen belőle a programokról, a nézetekről és a filozófiákról. Bravó, bravó, éljen, éljen! Az lenne az igazi, ha mindkét párt befejezné a sunyi lapítást és a hazudozást a Momentum ügyében is, és őszintén megmondanák, hogy mit gondolnak arról a zagyvalékról, amit ezek hirdetnek. És így tovább a füttyögetősök felé, stb..

Üdvözöljük a nyílt és konstruktív őszinte vitát, ez a demokrácia lényege. Ez megőrizheti még a kollaboráns pártok demokratikus érzékét is, karbantarthatja őket, reményük lehet arra, hogy egyszer esetleg mégiscsak megemberelik magukat, és kijönnek Orbán uralma alól, és befejezik a rendszer kiszolgálását. Éljenek a különféle nézetek és éljen a nézetek őszinte ütköztetései! Ez a demokrácia.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések