Varga Istvánnak elég volt egyetlen perc, hogy megfeledkezzen arról, hol van, és az első őszinte szóra távoznia kellett az orbáni propagandagyár és lakájmédiaholding éléről. Csupán annyit mondott el, amit mindenki tud és lát, akinek egy kevés esze és legalább egy szeme van, hogy a jobboldali sajtó gagyi, tehetségtelen, nívótlan, hazug és fogyaszthatatlan. Még a legmagasabb főnökük is inkább a másik oldal sajtóját olvassa, mert annak van valami színvonala és érdemes kézbe venni. Gondolkodó emberek írják.
Varga azt hitte, hogy az őszintesége jót tesz, hogy elindít vele egy fejlődést, öntisztulást, de a pöcegödörben nincs se fejlődés, se öntisztulás. Csak bélsár és bűz, ami csavarja minden értelmes ember orrát. Az a baj, hogy Varga István nem érti, mitől lehet jó egy lap, és mitől tehetséges egy újságíró. A sajtó lételeme a szabadság és a hatalmasokkal szembeni bátor kiállás, igazmondás, konfrontáció, és ennek alapja a sajtó függetlensége. Ami nem független, az nem sajtó. A jó sajtó okos, élesszemű, szemtelen, lényeglátó, szókimondó, a hatalomnak nem „motorja”, hanem féke. A tehetséges újságíró élvezi, hogy a hatalom pojácáit leleplezheti, kifigurázhatja. Ez olyan számára, mint a levegő. Megfulladna enélkül.
Ha a hatalom tart magának egy cselédsajtót, amely őt kiszolgálja, az önmagában olyan helyzet, amelyben sajtó nem működhet. Ezek a hülyék saját sajtóosztályukat kiterjesztették a média háromnegyedére, de ez még annál is rosszabb, ha csak sajtóosztálynak megmaradtak volna. Mert a helyzet már önmagában hazug. Hazugság és sajtó két egymást kizáró fogalom. Ha a legkiválóbb zsenit helyezik ebbe a szituációba, az is csődöt mond. De egy tehetség arról ismerhető fel, hogy nem tűr semmiféle kontrollt, és ilyen helyzetet nem vállal el. Ezért nemcsak a szituáció hamis, hanem kontraszelektált a banda, amely ezt vállalja. Ez a kontraszelektált, korrupt és seggnyaló bagázs, amely minden aljasságra képes, az újságírás szégyene, köpedelme, végbélnyílása. Ez látszik azon, ami kijön belőle.
Varga tudott volna jó sajtót csinálni, ha Orbán saját használatra összelopott, megszállt nemzetstratégiai hazugsággyárát szélnek ereszti, szabaddá teszi őket, és a szabad piac azonnal kirostálta volna a sok semmirekellő, tehetségtelen és jellemtelen stricit, akik kiszolgálják azt, amit ellenőrizniük kellene. Ebből élnek, ez a hivatásuk. Szellemi prostituáltak. De hamar világossá vált, hogy nem véletlenül van ez így. A világ romlása azzal kezdődött, amikor a világ minden részén a nemzetére törő jobboldal nem magában, hanem a tükröt tartó sajtóban találta meg a hibát, s elkezdett létrehozni jobboldali alternatív sajtót, amely azok szemszögéből kezdte láttatni a világot, akiknek a tények nem tetszenek.
Ennek legdurvább változata, amikor a kis diktátor saját újságokat tart fenn, saját újságírókkal íratja, amit olvasni akar, és érdekes módon nem készült még róla olyan fotó, amikor nem a saját seggnyalói cikkeit olvassa. A kör bezárult, egy mesterséges alternatív világban él a zsarnok, és elhiszi saját hazugságait. A világ ettől még megy a maga útján, csak ebben a szűk zárt világban áll meg az élet. Maguk a lakájok is kettős életet élnek. Amikor hazudnak egy másik világot, s amikor hazamennek és nyugati kocsiba ülnek, nyugati filmeket néznek, és Párizsba mennek játszani az eszüket, nem Bakuba.
A lényeget azonban a Fidesz egyik igazi nagy seggfeje mondta ki, aki röhejesen elkezdte vigasztalni ezt a sok hülyét, akik megsértődtek azon, amit Varga István mondott róluk. Gyönyörű a szöveg, ahogyan Kocsis Máté megsimogatja a buksijukat, miután valaki megmondta nekik az igazat. „Ne higyjetek neki, ti vagytok a legjobbak.” Gyönyörű, ahogy az újságíró született ellenfele, a korrupt, aljas politikus újságírót vigasztal, mert kiderült, hogy ez az aljas szerep milyen ócska emberré teszi őket. Kocsis megmondta a lényeget:
„Méltánytalan és valótlan, amit Varga István egykori képviselőtársam Önökről mondott. Méltánytalan, mert Önök azok, akikre a mindennapokban és a leghangosabb politikai csatákban is mindig számíthatunk. Önök azok, akik lehetőséget adnak számunkra, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassuk, amit a világról, hazánk ügyeiről gondolunk, és Önök azok, akik – ha kritikusan is – mellettünk állnak, amikor hibázunk.”
Azzal vigasztalja Kocsis az „újságírókat”, hogy „Önök azok (…), akikre mindig számíthatunk”. Ez kellett még csak, ennél kínosabb, kellemetlenebb, cikibb szöveget újságírónak egy politikus még nem mondott. A hatalomban pöffeszkedő és azzal visszaélő szemétláda azt mondja az újságírónak, hogy „rád mindig számíthatunk”. Amikor ezt elolvastuk, ijedten néztük a halálozási híreket, hogy ezek után hány újságíró lett öngyilkosság áldozata, ugrott a Dunába a Horthy-rendszer többi áldozata közé, lőtte fejbe vagy szúrta tökön magát. „Legalább csinálnának úgy, mintha szabadok lennénk, mintha mi is újságírók lennénk” – ezt kellett volna írni a búcsúlevelekbe.
Kocsis genyóságáról nem kell külön szólanunk, de mindig képes az emberi gyomrot célba venni, hogy az meddig bírja hányás nélkül. Azt mondja szegény Kocsis, hogy az ő lábtörlőnek használt lakájmédiájuk teszi lehetővé, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassák, „amit a hazánk ügyeiről gondolunk”. Először is hazánk nincs, mert haza csak ott van, ahol jog is van. De amiről ők gondolkodnak, azok a saját ügyeik, s nem az egykor volt hazáé, az legfeljebb elszenvedi az ő „gondolataikat”. S hogy ezek a szegény árvagyerekek sehol nem tudnák elmondani, amit akarnak, csak úgy, hogy felszámolják a sajtószabadságot, és a sajtót önmagával ellentétes funkcióra használják, az mindennek a teteje.
Ciki volt a sajtócselédeknek, bérpribékeknek, amit Varga István mondott. De azt még elviselhették volna, sértődött pofával, belül égve. De amit Kocsis mondott, amivel ez a barom vigasztalta őket, az maga a kegyelemdöfés. Az emberi méltóság sárba taposása. Úgy értjük, az önként sárba fektetett emberi méltóság megtaposása.
