Sokkoló és megdöbbentő a hír, hogy Ferenczi Krisztina elhunyt. Azok közé tartozott, akikről az ember azt gondolja, sohasem halnak meg, a jelenlétük állandó. Annyi energia és erő volt Ferenczi Krisztinában, hogy akik ismerték, soha nem gondolták volna, hogy egyszer legyőzheti őt is a betegség. Együtt kezdtünk a Magyar Hírlapnál, oknyomozó újságírással foglalkoztunk, és Krisztina is átment a tisztázatlan magyar jogi viszonyok, a bürokrácia útvesztőin, megszenvedte, mennyire nincs Magyarországon oknyomozó újságírás, mennyire nem tisztázottak a szabályai, a feltételei, mennyire nincsenek a szerkesztőségek felkészülve a tényfeltáró újságírás műfaji nehézségeire. Nem is sokan gyakorolták, nem volt hálás munka. Ferenczi Krisztina a műfaj úttörői közé tartozott, akik kitapostak valamiféle keskeny ösvényt.
Magányos farkas volt, aki megszállottan harcolt az igazságtalanságok, a törvénytelenségek ellen, üldözte a gonoszságot és a rosszfiúkat, védelmezte volna a demokráciát, amely éppen a feje fölött csúfolta meg saját szakmáját is. Nemcsak a pártfinanszírozás, legalább annyira a sajtófinanszírozás ellentmondásai ásták alá a demokráciát, amiért Krisztina harcolt. Soha nem fáradt, pedig mindig fáradtnak látszott, soha nem adott fel semmit. Megszenvedte a munkájával járó igazságtalanságokat, nemcsak elölről, sokszor hátulról is támadták, a bíróságokon gyakran elvérzett az igazság, apró hibákról ítéltek, miközben a nagy igazság veszni látszott. Krisztina soha nem adta fel, szenvedélyesen szerette és kutatta az igazságot. Ez adott neki erőt elviselni mindent.
Az Orbán-rendszer megtestesítette mindazt, amit gyűlölt, ami ellen harcolt. Tanulságos a világ állapotára nézve, hogy Ferenczi Krisztina belehal az igazság szeretetébe, a politikai bűnözők pedig élnek és virágoznak. Ezentúl még inkább, mert eddig nyakukon érezhették Ferenczi Krisztina hűvös leheletét. A magyar újságírás nagy része az MTI közléséből, egymás másolásából áll. Alig vannak eredeti szerzők, hírek, olyan emberek, mint Ferenczi Krisztina, akik leutaznak Felcsútra, elmennek a helyszínre, megkeresnek embereket, kinyomoznak visszaéléseket, előállítanak olyan híreket, amelyek a kulisszák mögé pillantanak. Nagy elszántság, sok kitartás kell hozzá, nem mindenki képes rá. Ferenczi Krisztinával a demokratikus oldal, a sajtószabadság, a nyilvánosság és az újságírás nagy személyiségét veszítette el. Talán fel sem fogják, mekkorát.
Soha nem könnyűek az ilyen emberek. Nem könnyű dolgozni velük. Nem könnyű olyan emberekkel, akik akarnak valamit, akik megszállottan harcolnak. De azt soha senki nem mondhatta róla, hogy valaha is roszzindulatú volt, vagy ne lett volna igaza, ne akart volna jót, ne valamilyen fontos ügyért harcolt volna. Nagy sikereket ért el, nagyon sok fontos dolgot leplezett le, de ezeket soha nem a saját dicsőségének tartotta, soha nem azért harcolt. Sok újságíró szeretné, ha életében csak egy olyan ügyet kiderített volna, amelyeknek Ferenczi Krisztina a tucatjait írta. Személyesen csodálom és irigylem, úgy halt meg, hogy soha nem hasonult meg, és nem szembesült azzal az érzéssel, mennyire hiábavaló mindaz, amit csinálunk. A gaz, amit tegnap kihúzott, ma még jobban virágzik. De erősebb volt a felelősségtudata és az igazságba vetett hite.
Kedves embert, nagy harcost és kiváló újságírót veszített a magyar sajtó. S nemcsak a sajtó, hanem az egész ország. Nem az minősíti őt és az életművét, mennyire becsülte meg őt ezért a haza.
Isten veled Krisztina, nyugodj békében!
B. L.