Magyarország népszavazáson döntött az Unióhoz (s így a liberális demokratikus Európához) való csatlakozás mellett. Sokan azt remélték az uniós csatlakozástól, hogy az önként vállalt közös értékek miatt ezzel elmúlt Magyarországon a szélsőjobboldali diktatúra veszélye. A rendszerváltás utáni első ciklusban kiderült, hogy a horthyzmus feltámadt, az antiszemitizmus és az antiliberális, antidemokratikus erők újraéledtek az MDF, a KDNP és a Kisgazdapárt keretein belül. Az 1994-s választáson elért MSZP-s kétharmados siker megmutatta a magyar nép viszonyát ezekhez az eszmékhez.
De az uniós csatlakozás jelentette sokak számára a megnyugvást. A kemény feltételeket megkövetelő Európai Uniótól mindenki azt várta, hogy ugyanilyen következetességgel kéri számon a belépés után is a közös európai normákat. Ez nem így lett, Orbán Viktor a többségi Európai Néppárt égisze és védelme alatt létrehozhatta az Európai Unió első fasiszta államát, amely megfertőzte az egész közösséget. Orbán ugyan elszámította magát, amikor azt gondolta, megpuccsolhatja az Európai Néppártot és az egész Uniót, de néhány éve ez még valós veszélynek látszott. Az utolsó pillanatban ébredt fel Európa.
Egészen a mostani európai parlamenti választásokig az Európai Unió semmit nem tett azért, hogy Magyarországon is megkövetelje az önként vállalt közös demokratikus normákat. Mindig futni hagyták Orbánt az átlátszó és nevetséges hazugságaival, pitiáner trükkjeivel együtt, amelyeket ő büszkén pávatáncnak nevezett. Most azonban valami megváltozott, de nem az Unió szemléletváltása, hanem elsősorban az orbáni vakságnak, ostobaságnak és arroganciának köszönhetően. Orbán ugyanis súlyos vereséget szenvedett Európában, miközben a szokásos aljas módszereivel nyert Magyarországon.
Ennek következménye az lett, hogy ha nem változtat, kihullik a Néppártból és a demokratikus centrumból, ahol immár a konzervatívok, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek, a civilizált Európa liberális demokratikus pártjai nagykoalícióra készülnek, míg a nacionalista, populista, fasiszta szélsőjobboldal töredezett frakciókban a perifériára szorul. Orbánnak köztük lenne a helye, mert ő mind közül legfasisztább és legszélsőségesebb maffiózó, aki országában felszámolta már a jogállamiságot, a demokráciát és a sajtószabadságot. De Orbán tisztában van azzal, hogy ha kikerül az európai centrumból, neki vége.
Nemcsak az Európa fasizálásáról és saját vezető szerepéről dédelgetett álmainak lenne vége, de ha Magyarország miatta kikerül a szélsőjobb pöcegödrébe, és emiatt jelentős hátrányt szenved, Orbánnak nem osztanak lapot a centrum országai, jelentéktelen figurája lenne az európai közösségnek, és a Néppártból kiesve megszűnne az eddigi védernyő az aljasságai fölött, akkor Magyarországon is el kezdene foszlani a hamis nimbusz. A hazugságai, az uniós büntetések, felelősségre vonások, nyomozások maguk alá temetnék a bűnszervezetetét.
Ezért a bukott Orbán a EP-választás után teljes erővel elkezdett evezni visszafelé, visszavedlett egy lojális, nyitott, mindenre kész partnerré, mindenkivel igyekszik egyenként elsimítani a konfliktusait, mindenkit meggyőzni arról, hogy ez csak politika, de ő alapvetően megbízható, és az általa eddig gyalázott és mocskolt liberális demokratikus értékek híve. Odáig elment, hogy elkezdett udvarolni a liberálisoknak és a zöldeknek, hogy velük is kész együttműködni, mivel korábban a liberálisok a nagykoalíció feltételének nevezték Orbán kirúgását a Néppártból. Erről már mostanában nem hallani.
Orbán a maga ócska és aljas felcsúti természetével még az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolását is elhalasztotta (nem feladta), amíg stabilizálni tudja saját fasiszta elveinek nyílt vállalásával megtépázott helyzetét. Nem lehet kétségünk afelől, hogy mindez színjáték, taktika, megtévesztés, szemfényvesztés az uniós centrum megtévesztésére. De ezzel együtt is egy nagypofájú G agresszivitása után egy gyáva nyulat látunk, ahogy futkos fűhöz-fához, ahogy próbálja visszabazsalyogni magát hamiskás mosolyyal a kezeit tördelve, és a mocskolódó brüsszelezés is alábbhagyott.
Orbán igyekszik bekerülni a „Soros-hálózatba”, a „liberális maffiába”, ahogy ő nevezte a klasszikus neonáci szövegeivel a liberális polgári demokratákat, mert ha onnan kiesik, összeomlanak a hazugságok és kiderül, hogy egy tehetségtelen, aljas, uszító, hazug tolvaj bűnszervezete megpuccsolta Magyarországot. Európának nem kell ez az ember, sem az a sok mocsok, amit ő képvisel, és amivel tele van a lelke. Nem kell a primitív diktatúrája, az ócska hazugsága, a fasiszta állama, a gerinctelen tányérnyaló Gulyástól Kovácson, Szijjártón át Rogánig. Nem kell a primitív bunkó gázszerelő stróman haverja. Nem kellenek a magyar futballsikerek, amelyek a valódi verseny és a piac teljes kikapcsolásával pontosan kifejezik a rendszere színvonalát és lényegét.
Az Európai Néppárt és demokratikus partnerei láthatóan örömmel nyugtázzák Orbán igyekezetét, és örülnek, ha úgy tűnik, hogy megoldódik egy probléma. Ezért újra Orbán csapdájába esnek, de ez majd úgyis kiderül. Viszont bármilyen kis mértékben is, de most először nyilvánul meg az Unió diktatúrát és fasizmust korlátozó hatása. Orbán legalább a látszat szintjén változtatásra kényszerült, és várhatóan legalább addig, ameddig visszanyeri a Néppártban a teljes jogú tagságát, és megszüntetik a felfüggesztését, moderálja magát. Már ha kibírja olyan sokáig, és nem ijed meg, hogy a populista uszításon csüngő hiveinek kell adnia valami gyűlölet adagot.
Magyarország kis ország, mindenkinek megvan a maga baja, ezért senki nem kezd bele olyan konfliktusba, hogy Orbán visszatérését a normális világba a fasiszta rendszer lebontásához kösse. Orbán még az eddigi feltételeket sem teljesítette, a CEU például nem térhetett vissza amerikai diplomát nyújtó intézményként Budapestre. Semmi nem változott, csupán Orbán képmutató viselkedése, és az Európai Uniónak sajnálatosan ez elég. Azzal együtt, hogy most egy ideig nem kezd újabb mocskolódásba, uszításba, és a szabadságjogok további korlátozásába. Európa már ezzel is megelégedne.
Pedig az igazi az lenne, ha a demokratikus centrumba való visszakerülése feltételéül a demokratikus normák helyreállítását követelnék meg, amire ő úgysem lenne hajlandó. Ezért meg kell várnunk még egy kört, amikor Orbán újra nekirugaszkodik, még nagyobb erővel, hogy megpuccsolja a jogállami, de mokratikus Európát, és az oroszok által támogatott fasiszta szélsőjobboldallal elfoglalja. Addig is folytatja majd ugyanazt, amit eddig, és csak reménykedhetünk abban, hogy ha a liberálisok és a zöldek a nagykoalíció részei lesznek, akkor a Néppárt nem tudja úgy leplezni Orbánt, mint eddig.
A vége ennek mindenképpen rossz lesz, pustzulás és katasztrófa, mert nem lehet más. A kérdés csak az, hogy mikor és mekkora áldozatok, veszteség árán.
