Méltatlanul nagy nyilvánosságot kapott az Orbán-rendszer politológiai leírásának újabb kísérlete, az eddigiek közül talán a leggyengébb, amely akaratlanul is felértékeli az orbáni diktatúrát azzal, hogy különféle államelméletek között keresi a helyét. A 444.hu mutatta be Dorit Geva, a bécsi CEU politikai szociológusának munkáját, amelyet a Sage Journal egyik különszámában publikált, „Orbán ordonacionalizmusa, mint posztneoliberális hatalom” címmel. Bárcsak ne tette volna.
Az iromány azt a hamis hatást kelti, mintha itt valami nagy társadalomalakító kísérlet lenne, amely még meg is előzi Európát és a világot. Minden ilyen teoretikus firkálás kártékony, amely megszépíti és tudományos kategóriák révén hamis színben tünteti fel az Orbán-rendszert, mintha az politológiai, és nem büntetőjogi kategória lenne. A rendszer eddigi leírásai, amelyek valami új kategóriaként keresnek legitim helyet az Orbán-rendszernek, s nem merik használni az eddigi kategóriákat, nemcsak tévednek, hanem rendkívül kártákonyak.
Azért, mert felmagasztalják és tudományos, társadalomelméleti értékkel ruházzák fel a legprimitívebb fasizmust, diktatúrát és bűnözést. Orbán cselekedeteit és rendszerét nem a politológia tudományának elméleti apparátusával, hanem egy alaposan megírt büntetőjogi vádirattal lehet leírni, amelynek végén az államellenes bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés, a köztörvényes vagyon elleni és korrupciós bűncselekményekért kb. száz év börtön a büntetési tétel. Egyenként, a bűntársakkal együtt.
Ez az Orbán-rendszer leírása, amihez egy tájékozott nyomozó ügyész hozzáteheti, hogy a bűncselekményeket a klasszikus fasiszta metodika alapján, az államhatalom által, az államhatalom megszerzésével és a magánhatalomnak az állam által való koncentrálása útján követték el. Egy klasszikus maffia felhasználta a magyar jobboldali fasiszta hagyományokat, a keresztény-nemzeti antiszemitizmust, a horthyzmust. De lényegét tekintve annyi az új benne, hogy a maffia nem az állammal szemben, hanem az állam elfoglalásával és működtetésével szerezte meg a javait, a hatalmat, a befolyást és a pénzt. A maffia által elfoglalt állam működik maffiaként, illetve a maffia államként.
Hagyjuk az „ordo-naciomalizmust” másra. Ennél korlátoltabb elméletet talán csak a „hibrid-rezsim” elméletének megalkotói hoztak létre (szíveskedjenek a pénztárhoz fáradni), amivel megszépítették az orbáni diktatúrát. Elméletet gyártottak a hamis és hazug látszatból, a kiüresített keretekből, mintha a formálisan megtartott jogállami intézmények bármelyike is valóságos lenne, önállósággal és függetlenséggel bírna. Minden ilyen okoskodó elmélet akaratlanul is a bűnszervezet érdekeit szolgálja.
Kétségtelen, hogy Orbán adott egy ideológiai maszlagot a lényeg elfedésére, de ez csak a teóriák világában eltévedt, okoskodó értelmiségieket tévesztik meg. Ennek lényege, hogy a felvilágosodás előtti politikai kereszténység ideológiájába burkolja a nyers valóságot, miszerint megszüntetett minden demokratikus korlátot és ellensúlyt. Kezdte a sajtószabadsággal, és felszámolta a hatalmi ágak megosztásának rendszerét. Ellenőrizhetetlen és korlátozhatatlan hatalmat hozott létre, s mindent az elfoglalt állam uralma alá helyezett. Ez a klasszikus fasiszta modell, melynek lényegét Mussolini úgy fogalmazta meg, hogy „minden az államon belül, és semmi az államon kívül”. Ez a fasizmus.
Minderre azért kerülhetett sor, mert Orbán személyében szerencsésen találkozott a politikus a maffiavezérrel. Ezért egy maffia törekvését és működését a politika mezébe tudja öltöztetni: kívülről állam, belülről maffia. Kívülről miniszterelnök, belülről egy maffiavezér. Köztörvényes bűnöző, tolvaj, rabló és haramia. Ennyi az Orbán-rendszer tudományos leírása, amit lehet még részletezni azzal, hogy az innen-onnan összelopkodott jelszavak, mint az „illiberalizmus”, hogyan fedik el a nyers antiszemitizmust, s a mögötte levő kisebbségi komplexust, a gyerekkori traumákat, az egyetemi hátrányos helyzetet. kisebbségi érzést azokkal szemben, akik tíz könyvvel többet olvastak.
A Büntetőtörvénykönyvben megfogalmazott büntetőjogi alakzatot („az alkotmányos rend megdöntése” cím alatt található) óriási hiba felruházni olyan jegyekkel, amelyek a liberális demokráciák „válságként” való leírásából következnek, mint a poszt-neoliberális világ alternatívája. Mintha Orbán és diktatúrája valami elkerülhetetlen társadalmi szükségszerűség lett volna, és mintha Magyarország nem élhetne minden gond nélkül egy liberális demokráciában, ha nincs ez a bűnöző, aki megkaparintott mindent.
A liberális demokráciák általános jegye a „válságról válságra” való haladás, mert a világban mindig új megoldandó problémák merülnek fel, amelyeket nem leplez el, mint a hazug fasiszta propaganda, és a megoldásokat vitákon, szabad és nyílt konfliktusokon keresztül keresik. Nem a diktátor hatalmi szavával söprik a szőnyeg alá, aminek később szörnyű ára lesz (lásd: 30 ezer magyar koronás-halott, ami egy fasiszta diktatúrában nem számít, dicsőségtábla lesz belőle, de egy demokráciában tragédia lenne).
Ezért hamis a liberális demokráciákról adott diagnózis, így hamis az ajánlott terápia, a NER receptje is. Amit, ha úgy írnak le, mint egy szükségszerűséget, ami már előbbre jár, mint a világ többi része (amely még a válságban leledző liberális demokrácia állapotában van), azzal iszonyatos károkat okoznak, mert legitimálnak egy bűnszervezetet és egy fasiszta diktatúrát. Ez az ondo, bocsánat, ordo elmélet is ilyen. A szerző gondolhatna a CEU-ra, amely a válságban vergődő Bécsbe menekült a haladó poszt-Budapest helyett. Ez lenne a megoldás? Ez a jövő, ami megoldja a problémákkal küszködő nyugati demokráciák „válságát”? Milyen válságban volt a CEU, hogy mennie kellett?
Nem is szeretnénk belemenni a poszt-neoliberális ordo-nacionalizmus hülyeségének elemzésébe, mert felértékelnénk vele a művet, és általa mi is legitimálnánk egy sima köztörvényes bűncselekményt, legitim államelméletek sorába emelve az alkotmányos rend megdöntését, a hatalom kirárólagos birtoklását, a jogállam felszámolását, és a törvényuralom megszüntetését, az ország kisajátítását, a közvagyon tervezett és szervezett elrablását, az emberi jogok lábbal tiprását, az emberség megsemmisítését, stb..
Ungváry Rudolf adta az egyik jó definíciót: a NER a fasizmus egy mutációja, a másikat pedig Magyar Bálint: posztkommunista maffiaállam. Mi azt mondjuk: a kettő együtt. Az egyik oldala a politikai arca, a másik pedig a szervezett bűnöző oldala. S ez a kettő egy, mert egyesült egy személyben a fasiszta politikus és a maffiavezér. Fasisztaként az alkotmányos rend megdöntése miatt kellene Orbánt elítélni, maffiavezérként az állami vagyon elrablásáért és a korrupcióért.
Nagyjából ez az Orbán-rendszer, ami csak annyiban „poszt”, hogy a törvényes, normális élet utáni borzalom, miután egy bűnszervezet elfoglalja, megszállja és kisajátítja az országot, az államot, amihez felhasználja az ország múltjának legsötétebb nacionalista ideológiáit, amit a nép megesz, mert soha nem nézett szembe saját múltjával. Ebből nem kell nagy elméletet gyártani. A „kereszténységnek” álcázott fasizmus találkozása és keresztezése ez a szervezett bűnözéssel. Ennyi. Semmi „ordo” meg „poszt”.
Végül, csak annyit, hogy a dolgozat legnevetségesebb feltételezése az, hogy Orbánnak bármiféle államelmélete volt a kizárólagos hatalom megszerzésén kívül, amit sokszor kénytelen volt módosítani, és ez az ő tehetségét mutatja, milyen rugalmasan tudott váltani. Hát ez egy vicc. Amiről a szerző beszél, az nem más, mint a taslik, a pofonok és sallerek rendszere, hogy amikor jól pofán verte valaki ezt a köztörvényes stricit, akkor behúzta a nyakát, hízelkedett, gazsulált, sompolygott, nyájaskodott, hogy megússza.
Nagyjából így viszonyul a valóság a nagy elméletekhez. Orbán nem olyan rafinált, mint a Gazsi lova: vak, de nem vakmerő. Megérzi, ha egy erősebbel találkozik, olyankor meghunyászkodik. Nem a CEU politológia tanszékén és a könyvtárban lehet megtalálni a rendszer megfejtéséhez a kulcsot, hanem Felcsúton a focipályán és a kocsmában. Viszont a szerző az „ordo-nacionalizmus” szó megalkotásával megoldotta a karrierjét és az egzisztenciáját.
Még az sem „válság”, hogy erre fizetnek, és ebből meg lehet élni. De erre a válasz nem egy Orbán által vezetett primitív horda. Viszont, ha a hordát felértékeli, az véget vet az ilyen tanulmányoknak. Ha sikeresen menedzseli, és az emberek elhiszik, akkor Bécsből is menekülni kell, csak nem tudni hova. A fejlett „ordo-nacionalizmus” elől, mely válasz a szabadság „válságára”.
Tanulság: a liberális jogállamnak nincs alternatívája, mert jog nélkül az emberek vadállatként élnek, egymás elnyomásában, ami elhozza a „hiányolt” erőszakot is. Nem kell sokat várni, meglesz az is.
