2024, október5, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírSzijjártó újabb ámokfutása: aki nem rasszista, az munkásőr besúgó

Szijjártó újabb ámokfutása: aki nem rasszista, az munkásőr besúgó

-

A NER vezetői levetkőzték gátlásaikat, és a nemzetközi porondon ugyanúgy viselkednek, mintha magyar alattvalóik között lennének. Szijjártó szalonképtelen stílusát már nemcsak a diplomáciai kapcsolatokban használja, hanem olyan független szervezetek ellen is, mint az UEFA. Megnyilvánulásai olyanok, mint egy részeg futballszurkolóé, megfeledkezve arról, hogy ő papíron nemcsak egy államcsínyt elkövető bűnszervezet tagja, hanem Magyarország külügyminisztere.

A rasszista futballhuligánokkal bensőséges viszonyt ápoló orbáni diktatúra, amely időnként politikai akciókban is igénybe veszi a futballhuligánok segítségét, a rasszizmust maximálisan tolerálja a magyar futballpályákon, mert a magyar futballszurkoló mintegy megtestesíti a „magyar embert”, a rasszizmus pedig szoros kapcsolatban áll Orbán xenofób, idegengyűlölő politikájával és propagandájával. A fasiszta magyar kormány szerint pedig, aki Orbán válogatott csapatának szurkol, az bármit megtehet.

Az UEFA saját belső szabályai szerint, a nemzetközi joggal összhangban, bünteti a futballstadionokban a rasszista megnyilvánulásokat. A magyar stadionokban ennek soha nem volt súlyos következménye, pedig a kóruban való cigányozás, zsidózás, buzizás, auschwitzozás rendszeres kísérője a magyar futballmeccseknek, a magyar válogatottat kísérő törzsszurkolók pedig mintha sportot csinálnának abból, hogy lejáratva Magyarországot karlendítéssel, náci megnyilvánulásokkal, rasszizmussal provokáljanak.

Az UEFA most két hazai Nemzetek Ligája meccsről kitiltotta a nézőket, egy harmadik esetében pedig a végrehajtást felfüggesztette. Szijjártó külügyminiszternek (!) semmi beleszólása nincs abban, hogy egy független európai sportszövetség milyen ítéleteket hoz (ez nem a Fidesz házi MLSZ-e), egy diplomata meg sem szólal ilyen ügyben. De ha mégis, akkor elítéli a rasszizmust és felszólítja a magyar szurkolókat, hogy tartsák tiszteletben az emberi méltóságot, a fajgyűlölet rossz hírbe keveri Magyarországot.

Ám Szijjártó nem a rasszizmust ítélte el, hanem a fajgyűlöletet elutasító UEFA-t. Modortalan stílusának megfelelően „munkásőr-hajlamú besúgónak” nevezte azokat, akik szerinte azokat a „jelentéseket írták”, amelyek alapján az UEFA megbüntette Magyarországot. Szijjártó lekommunistázta az UEFA-t, amely egy olyan országban működik, ahol soha nem volt kommunizmus, és a vezetői nem a kommunista rendszerben szocializálódtak és szerezték a diplomájukat, mint a Fidesz vezérkarának jelentős része.

Szijjártó szerint az UEFA azért „kommunista”, mert szerinte „bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése”. Miközben ez a tőrőlmetszett „kommunista” stílus, hogy nem számítanak a tények, letagadják a bizonyítékokat, amelyek egyébként sem besúgói jelentéseken alapulnak, ilyeneket legfeljebb a Fidesz használ, és a Fidesz figyelheti meg a közszféra minden dolgozóját előzetes hozzájárulás nélkül. Mindenki láthatta a televízióban huhogást és a rasszista bekiabálát, amikor Mbappe-hoz került a labda.

Arról a gyönyörű jelenetről nem beszélve, amikor Münchenben teli torokból zengte a magyar szurkolósereg, hogy „buzi németeeek”. Nem munkásőr besúgók jelentették, hanem ország-világ látta és hallotta. Az igazi munkásőr tempót Szijjártó képviseli, aki viszont azért követelt szigorú büntetést, mert a magyar himnusz éneklése közben a pályára beszaladt egy néző szivárvány színű zászlóval. Orbán egy német lapnak azt állította, hogy a szivárvány zászló a pesti utcakép része. Akkor ez miért provokáció?

A szivárvány zászló nem önkényuralmi jelkép, legfeljebb fasisztáknak számít provokációnak, akik gyűlöletkampányt indítottak nemi identitásuk alapján a honfitársaik ellen. Szijjártó megnyilvánulásai tökéletesen illeszkednek a náci, fajgyűlölő, fasiszta, rasszista magyar szurkolótábor viselkedésébe, amely ezek szerint állami támogatást élvez. Már csak az hiányzik, hogy kimondják, a rasszizmus a magyar állami politika része, a szurkolók megnyilvánulásai az Orbán-rezsimet képviselik.

Mi tudjuk, hogy így van, és lassan megtudhatja a világ. Egy külügyminiszter elvégre azért van, hogy külföldön képviselje a kormánya értékrendjét. Ez Szijjártó kiválóan végzi. Aki nem tudná, hogy ez a bunkóság egy fasiszta állam hivatalos politikája és ideológiája, az most már tudhatja. Aki nem fasiszta, az kommunista. Ez állítólag egy európai ország kormánya, amelyet a lakosság többsége támogat.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések