In medias res: indítsunk konkrét adatokkal, bár olyan számokat kell leírnunk, amire Rejtő Jenő egyik főhőse, Tuskó Hopkins azt mondta, hogy ilyenek csak számtanpéldában vannak.
A magyar deviza adósság 2023. június 30-án az Államadósság Kezelő Központ jelentése szerint:
Külföldi befektetők felé fennálló adósság 2.093 ezer milliárd HUF
Adósságmegújító hitelek 1.982 ezer milliárd HUF
Európai Beruházási Banktól (EIB) felvett hitelek 1.271 ezer milliárd HUF
Európai Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB) felvett hitelek 140 ezer milliárd HUF
Európai Uniótól felvett hitelek 242 ezer milliárd HUF
Kínai hitel (Bp-Belgrád vasútvonal) 169 ezer milliárd HUF
Vállalatoktól átvállalt hitelek 112 ezer milliárd HUF
Önkormányzatoktól átvállalt hitelek 112 ezer milliárd HUF
————————————————————————————-
Összes deviza adósság HUF-ban 6.121 ezer milliárd HUF
Összes deviza adósság Euro-ban 16.5 ezer milliárd Euro
Mit jelent ez?
Az ország deviza forgalma a kifizetések és a bevételek különbsége. Köznapi nyelvre fordítva: pontosan mint a magánemberek otthoni költségvetése. Vannak ugye a bevételeink – jobbára a munkabérünk, nyugdíjunk – és vannak kiadásaink: a kajától a lakhatáson át mindenféle kiadás ide tartozik. Igazából annyit költhetünk, amennyit keresünk. Ha a kiadásaink meghaladják a bevételeinket, akkor kölcsönt kell szereznünk valahonnan. A családtól, a barátoktól, az uzsorásoktól és persze a bankoktól. A családi kölcsönök többnyire kamatmentesek és általában rövid távra szólnak. Az uzsorás és a banki kölcsön után kamatot kell fizetnünk.
Hihető vagy sem, az Állam is így működik, azzal a különbséggel, hogy családi kölcsön nincs. Vannak tehát az uzsorások és/vagy a bankok. Sokszor nincs is nagy különbség közöttük, de most ebbe ne mélyedjünk el.
Az Államnak a fenti deviza adósságot részben törleszteni, részben pedig finanszírozni kell – devizában.
Az állam rengeteg kölcsönnel gazdálkodik, egy komoly apparátus intézi a részleteket. Aktuálisan több száz, akár több ezer kölcsönről beszélhetünk. Ezeket az állam különböző összegekben, különböző időtartamokra, különböző kamatokkal veszi fel. Az említett apparátus dolga, hogy figyelje, melyik kölcsön után éppen mennyi kamatot kell kifizetni, illetve melyik kölcsön jár le és mikor kell azt visszafizetni. A sokféle kölcsön között vannak olyanok, amelyeket az Állam határozott időre vesz fel, a kölcsönt pedig csak a lejárat napján kell visszafizetnie.
Azután vannak kölcsönök, amiket a végső határidőig, nagyon fegyelmezetten, adott időszakokban törleszteni kell. Vannak rövid időszakra kapott – úgynevezett áthidaló – kölcsönök és vannak hosszú távon visszafizetendők. Ilyeneket a magánemberek is ismernek, például személyi kölcsön, autó- és lakásvásárlási kölcsönök. Csak míg egy magánember esetleg egy vagy néhány kölcsönnel zsonglőrködik, addig az állam ezt akár több ezer kölcsönnel bonyolítja.
A kölcsönöket nem csak törleszteni és/vagy visszafizetni kell, hanem kamatokat is kell utánuk fizetni. Amikor az Állam deviza kötelezettségeiről beszélünk, akkor a kamatot is figyelembe kell venni. S az Állam pontosan ugyanabban a cipőben jár, mint mi, a magánemberek. Ha van elég bizalom iránta, akkor a piacon kap laza kölcsönöket, ám amikor a hitelezők látják, hogy az Állam például a visszafizetéssel gondban van, akkor bizony erősen megnyomják a ceruzájukat. Nagyobb kockázat – magasabb kamat.
Két napja Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy a költségvetés félévi kamatterhe 1.174 ezer milliárd forint volt. Éves szinten ez 2.348 ezer milliárd forint, ami a teljes államadósságnak 4,5 százaléka. Ráadásul figyeljünk a szavakra: ez csak a kamat-teher, egy hang sem hangzott el a törlesztési kényszerről.
A netto bevételek nem fedezik a kiadásokat
A deviza kamatok és a törlesztések forrása az ország nettó devizabevétele, amely részben a nettó export teljesítményből áll. A kormány szereti a bruttó export bevételeket kommunikálni, tehát azt az összeget, ami az exportból befolyik. Csakhogy a finanszírozáshoz a nettó export fogalmát is ismerni kell.
Egy példával: a Mercedes autógyár papíron megjelenő bruttó exportját csökkenteni kell az általa behozott alkatrészek importjával. A gyár alapvetően összeszerelő üzem, tehát az összeszerelendő alkatrészek készen érkeznek külföldről, ami, ugye, import. Magyar szempontból igazából a dolgozók munkabére, továbbá a belföldi beszállítóknak forintban kifizetett összege érdekes, ez is a gyár kiadásait növeli. Összességében a Mercedes gyár nettó, tehát az importtal csökkentett – „tiszta” – export teljesítménye nem egy markáns összeg.
Miután Magyarországnak nincsenek érdemi természeti erőforrásai, kizárólag a munkaerőre, a belföldi beszállítókra és az állami adókra való kifizetés terheli a külföldieket. Összességében – az ország deviza adósságához (6.121 ezer milliárd HUF) képest ezek elhanyagolható összegek.
Az igazi forrás az Európai Uniótól érkező összeg lenne, ha jönne – de mint tudjuk, nem jön. És ha nem jön, akkor nem tudja majd az ország a külföldi adósságát finanszírozni. Ami azt jelenti, hogy a hitelminősítők a gagyi kategóriába sorolják majd az országot, abba a kategóriába, amely országnak nem szabad deviza kölcsönt adni (befektetésre nem ajánlott, un. bóvli kategória.)
Lehetetlen lesz eltüntetni a trükköket és csalásokat a külföld előtt
A baj nagyságrendjét mutatja, hogy az MNB-nek esze ágában sincs az irreálisan magas kamatot csökkenteni, mert számára már nem az MNB vesztesége a kérdés. Hanem az, tud-e elegendő konvertibilis devizát „beszerezni”. A módszer: ha egy befektető átváltja mondjuk az Euro-ját forintra és ezt a forintot leköti az MNB számláján, akkor kb. 16% (!) kamatot kap. Ráadásul a pénzt nem kell hosszú távra lekötnie, bármikor visszaválthatja – majd, ha tudja – Euro-ra.
Miután a külföldi piacokon az Euro-ra nem lehet 3 százaléknál magasabb kamatot elérni, a bolondnak – de főként a spekulánsoknak – megéri a kockázat, ha 16%-ot kaphat a pénzéért. A probléma az, hogy mindez az MNB-nek óriási veszteséget jelent.
Jelenleg az MNB abban bízik, hogy az Orbán által kézi vezérelt Parlament meghozza azt a törvényt, hogy az MNB vesztesége egyszerűen érdektelen dolog. A dolgok mai állása szerint az MNB veszteségét az év utolsó napján abból a költségvetésből kellene rendezni, aminek a hiánya december 31-re el fogja érni a 3.000 milliárd forintot – az MNB vesztesége nélkül. Erre találta ki Varga Mihály, hogy az MNB veszteséget a költségvetés 5 év alatt fizesse vissza. Amit nemcsak a hatályos törvény tilt, de Varga még csak említést sem tesz a következő évek (2024-2030) halmozódó költségvetési hiányáról.
Túl azon, hogy az elképzelt törvény semmit sem ér (mert az Európai Központi Bank egészen biztosan nem fogadja el a trükköt), akkor ez félelmetes jelzés lesz mind a külföldi, mind a belföldi hitelezőknek. A trükkös magyarok. A fineszesek. A fideszesek. Mondjuk ebből csak a külföldi hitelezők az érdekesek, mert a belföldiek – cégek, lakosság, az ezek pénzével manipuláló bankok – még csak nem is akarják érteni a bajt. Mindenki úgy tesz, mint a király nem létező ruháját csodáló tömeg, míg egy gyerek fel nem kiált: „a király meztelen!”
Ezt a bajt pedig csődnek nevezzük, más nevén Orbán Viktor szerelemgyerekének.
A szerző az USA-ban élő magyar származású amerikai közgazdász, magánvállalkozó. 1988-ban az első magánszemély, aki Kelet-Európából céget alapított az Egyesült Államokban. Magyarországon vegyesvállalatok alapítását menedzselte a nyolcvanas évek közepén, amikor az még újdonság volt. A legelső „modern” kft. bejegyeztetője volt Magyarországon 1986-ban. Az USA-ban befektetési tanácsadással, hazai cégek amerikai hitelezésével és kereskedelemmel foglalkozott. Jelenleg nyugdíjas.