Megdöbbentő írás jelent meg a Népszavában Novák Katalin Békés megyei látogatásáról. A szociográfiának is beillő kiváló beszámoló szerint Novák azt játszotta el, mintha a királynő érkezett volna meg a gyulai Várba, ahol a Tanú legjobb jelenetét idéző bohóckodás zajlott, kivezényelt diákokkal. Bod Tamás írása lenyűgözően mutatja be a NER igazi arcát.
„Említsük meg a nevezetes és szépen felújított gyulai erődítménynél, a várnál történteket” – írja a szerző. – Három napra a gyulai vár lesz a köztársasági elnök rezidenciája, hirdették előre, jelentsen is ez bármit. A múzeumként funkcionáló műemlék lakhatásra tökéletesen alkalmatlan, nem is itt szállt meg Novák Katalin.
A várnál tartott ünnepélyes zászlófelvonás és őrségváltás is bohóckodás volt. Nem csupán a valóban kötelezően kivezényelt közel ezer diák miatt. (Amit egy helyi tanári karban lezajlott vitában valaki Észak-Korea-effektusként jellemzett.) Egy nem létező őrséget ugyanis az államfő díszőrsége nem tud leváltani. A gyulai várnál ugyanis nincs semmilyen állandó vagy alkalmi őrség.
Az ünnepélyes zászlófelvonás is maga volt a rögtönzés, mert az adott helyen semmilyen állandó zászlórúd és lobogó nem áll és nem lengedez. A rudat gyorsan odaállították, de csak azért, hogy a zászlót most fel tudják vonni.” Önmaga karikatúrája, a nagyzolás, a megjátszás és az önsztárolás gusztustalan giccsparádéja, nárcisztikus magamutogatása.
Novák úgy érkezett meg a gyulai várhoz és a vele szemben lévő Almásy-kastélyhoz, hogy előtte szinte mindent lezárnak, a téli mínuszokban kivezényelték a helyi közüzem dolgozóit, akik már napokkal előtte megfeszített munkával gereblyézték a fagyos füvet és sikálták a jeges díszburkolatot – folytatódik a beszámoló, amely Novákt szembesíti azzal, hogy állítása szerint a valóság megismerésének szándéka vezette a Viharsarokba.
Az írás felteszi a kérdést: „Mennyire karcolja a megismerni kívánt valóságot, hogy Erkel Ferenc szépen felújított gyulai szülőházában olyan rendhagyó zeneórát tartanak egy neves operaénekes segítségével és a „kihelyezett Virtuózok” versennyel, amelyre korábban soha nem volt példa és a jövőben sem látszik erre semmi esély?”
Majd újabb kérdés, amire nincs válasz. „Mit gondoljunk a valóság megismeréséről, amikor egy olyan, csak a jötte miatt megtartott rendezvényre látogat el az államfő, ahova a megyei kormányhivatalt, sok település polgármesterét és csapatát, de még a nemzetiségi önkormányzatokat is odarendelték? Még azt is megmondták nekik, kinek mit kell sütnie és főznie.”
Aztán erről úgy számol be lelkesülten és álnaivan a Sándor-palota lakója a közösségi oldalán, hogy „Farsangi forgatag és jótékonysági fánksütés Békéscsabán”. Üzenem az államfőnek, a résztvevők nem önként és nem dalolva mentek oda. Volt olyan közösség, amely a fentről érkezett felkérést követően egy órát kapott a válaszra, hogy megy vagy sem. Vajon hogyan döntöttek az ultimátum hallatán? – teszi hozzá a szerző.
Novák a valóságból nem látott semmit, mentségére legyen mondva, nem is kereste, megelégedett azzal, hogy eljátszotta a vidékre leruccanó királynőt, akit pompával fogad az alattvalók tömege (kivezényelt iskolások, mint vatta), felhúzatja a zászlót a nem létező árbócra, hogy megjött a királyné. A Népszava krónikása azért itt neki a valóságról is.
„Ha Novák Katalin tényleg a valós képet akarta volna megismerni Békés megyéről, akkor inkognitóban kellett volna kimennie Gesztre vagy Mezőgyánba, ahol a hónap második felében a helyi élelmiszerboltban már hitelbe veszik sokan a legalapvetőbb cikkeket. Ellátogatni a kemencéjét másfél éve leállított orosházi üveggyárba, és megkérdezni, mi lesz az üzem sorsa?
Megnézni reggel a battonyai magyar-román határon, hogy az aradi ipari parkok felé milyen sorban áramlanak ki a magyar munkavállalók. S nem kellett volna posztolnia arról, hogy egyik reggel – jókora biztonsági kíséretével, villogó luxus kocsisorral – egy gyulai fitneszterembe erősíteni ment. Illene tudnia, egy átlagos viharsarki nőnek hétköznap reggel nincs erre se ideje, se ereje. De pénze se.” Zseniális.
A konklúzió szerint lehet, hogy Novák „személy szerint sok újat látott, sok programon volt: érmét vert, fánkot sütött, rendhagyó énekórán vett részt, sólymot röptetett, imádkozott az okányi templomban, sajtüzemet nézett meg, múzeumot látogatott, szelfizett, lovasfogatot is hajtott. Ám ez nem kevés adófizető pénzből egy mindenütt és mindenkor mosolygó politikus saját imázsát építő turisztikai programja volt. Annak sem a legtartalmasabb.”
A lényeg, hogy három nap után Novák Katalin kipipálta Békés megyét. De a térség itt maradt a maga feszítő és sok tekintetben egyelőre orvosolhatatlannak tűnő gondjaival. Novák ripacskodó országjárása pontosan megmutatja, hogy ezeket a gazembereket semmi nem érdekli önmagukon kívül, teljesen elszakadtak a való világtól és a magyar emberektől. Arra használják őket, hogy magukat sztárolják és eljátsszák a méltóságos nagyasszonyt.
Érdemes elolvasni a riportot, amely a Horthy-rendszer legjobb szociográfiáit idézi. Érdemes lett volna még mélyebben belemenni a jelenségbe és ábrázolni a Viharsarok mindennapos valóságát Orbán Viktor Tündérországában. A téma megérne egy hosszabb lélegzetű írást is. Szívesen olvastunk volna még Novák megjátszásáról, majomkodásáról. Cseppben a tenger.
