Csepeli György szociálpszchológus írta ezt nekem Gábor György legutóbbi Facebook-bejegyzése alatt. Azt írta: „László Bartus halott vagy”. Hogy miért? Azért, mert nem vagyok Magyar Péter rajongója és támogatója.
Itt látható Csepeli György emelkedett stílusú kommentje és a válaszom.
Mindez azért különös, mert Gábor György éppen azt jelentette be, hogy „egy időre búcsút vesz a Facebook felületétől”, mert megelégelte, hogy Magyar hívei nemtelenül támadják, legutóbb például Trombitás Kristófhoz hasonlították, mert vele „van egy véleményen”.
Csepeli György erre a bejelentésére reagált úgy, hogy „a Nap se teheti meg, hogy nem süt többé”. Erre kommenteltem azt, hogy „de a Nap megteheti, hogy felhő mögé rejtőzik”, hogy ne lássa a mocskot, amiről Gábor György beszél, és amit Csepeli buzgón lájkolgat.
Az volt a dühítő, hogy Csepeli azok közé tartozik, akik miatt Gábor György visszavonul egy időre a Facebook nyilvánosságától, s úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne hozzá. Az, hogy én ezek után „halott vagyok”, csupán igazolja, hogy semmivel nem különb náluk.
Mindezt a történeti hűség kedvéért meséltem el, de elsősorban a jelenségről szeretnék írni. Szociálpszichológus professzor, egyetemi tanár, az övétől eltérő vélemény miatt kijelenti, hogy „halott vagy”.
Ide jutottak Magyar Péter imádói, pedig ez még csak a kezdet. Most eufóriában vannak. Mi lesz akkor, ha a messiásuk minden eddiginél nagyobb vereséget szenved, s rámutat azokra a bűnbakokra, akik miatt nem győzött? Pogromok lesznek, verekedés liberálisok között?
Az egykori barátok közt, akikkel szemben már most gyilkos indulataik vannak? Mert velem Csepeli György baráti viszonyban volt, amíg meg nem jelent Magyar Péter, a nadrágszíj és a slimfit gatya. Most pedig halottnak nevez, mert nem vagyok a messiás imádója.
Mindez azért különös, mert Csepeli György szakmájához tartozik a tömeglélektan, s tudja, mit jelent a populizmus és a demagógia. Tisztában van annak veszélyeivel és a történelmi előzményekkel. Neki kellene figyelmeztetnie mindenkit, hogy mi az, amit látunk.
Nem szeretnék az értelmiség szerepéről papolni, pedig lehetne. De olyasmit, hogy „halott vagy”, az orosz maffia mond. Könnyen lehet, hogy Csepeli prófétált. Ezek halálra ítélnek a messiásuk miatt mindenkit, ami pontosan beleillik az ismert tömeglélektani jelenségbe.
Ha még nem fizikailag, szellemileg mindenképp. Ha nem vagy Magyar-hívő, halott vagy. Halott az, aki nem adja fel a kritikai attitűdjét, ugyanazzal a mércével mér mindent, nem mond le a sajtó ellenőrző funkciójáról. Nem huny szemet bizonyos tények felett.
Azonban ez a szellemiség, amely létrehozta a „Magyar-jelenséget”, akkor is egyértelműen fizikai fenyegetést jelent, s a platószónokért való lelkesedés gyilkos terrort, népirtást idéz, ha nem vesszük figyelembe, milyen ideológiai háttérből jön, akkor is, amiből nem adott fel semmit.
Halottak vagyunk, mondja a szociálpszichológus próféta. Mondhatnám, halál fiai vagyunk, egy ellentmondást nem tűrő, mindenen és mindenkin átgázoló nárcisztikus személyiség, egy diktátor potenciális áldozatai. Ha nem ő, a hívei agyoncsaphatnak bennünket?
De legyünk jóindulatúak. Tekintsünk Csepeli szavaira úgy, hogy ezt szellemileg értette. Intellektuálisan és morálisan halott vagyok, ha nem vagyok Magyar Péter kritika nélküli támogatója. Mert ők azok, félretesznek mindent, hogy rajongásuk tárgya megmaradjon.
Ha nem fizikai halálról beszél, ez akkor is elfogadhatatlan. Hogyan jut ilyen szó az eszébe? Ha nem fizikai, akkor ez egy szellemi kivégzés. Halottá nyilvánítás. Aki nem magyarista, az halott ember. Ha fizikailag él, akkor is. Mondja ezt egy szocálpszichológus professzor.
A jelenségről azért is szólni kell, mert Gábor György csömöre és undora jelzi, hogy ezzel a mentalitással mindenkinek szembesülnie kell, nem kivételes esetekben, s nemcsak nekem. Magyar szektája kíméletlen, kizárólagosságra törekvő, embertelen és hisztérikus.
Az senkinek eszébe sem jut, hogy Magyar Péter tehet arról, hogy nem mindenki lelkesedik érte és a hamis reményért, amit hirdet. A kritika nem ok nélküli. Ha ő nem adna rá okot, a szabadságukat és szuverenitásukat megőrző emberek nem lennének elutasítóak.
Magyart fenntartások nélkül, kritikátlanul kell elfogadni, mindent tudomásul venni, semmit nem lehet megkérdőjelezni és kifogásolni, mindent le kell tagadni, és teljesen hülyének kell lenni. Ez az elvárás. Egyetemi professzoroktól is. Mert van „más”, ami mindent „felülír”.
Csak azt felejtik el, hogy így nem lehet győzni, és nem is érdemes. Mert ami ebből jön, az semmivel nem jobb, mint amitől szabadulni akarnak. Ellenkezőleg, még rosszabb. Ez lesz belőle, hisztérikus gyűlölet és minden emberi norma feladása. Hasonulás a messiáshoz.
Nemrég Rádai Eszter rádiós újságíró írta nekem a Facebookon, hogy ha hinne benne, akkor megátkozna. Hova jutottak egykor kiváló emberek, nagyszerű újságírók, demokraták? Hol a határa ennek az őrjöngésnek? Megátkozná, aki nem ért vele egyet, hogy haljon meg?
Ez már rosszabb, mint a Hit Gyülekezete. Nekik uszítás a figyelmeztetés. Nekik az rossz, ha kiderül a valóság, és gondolkodni mernek az emberek. Íme, a másik tanulságos levélváltás:
Liberális demokraták vitatják el a sajtó szabadságát, tagadnak ki a hazából, a nemzetből. Szó szerint közlik, hogy semmi közöm a hazámhoz. Csepeli is azt forszírozza, miért nem „engedem el őket”, miért nem vonulok vissza Floridába, élvezni az itteni napsütést.
Nem akarom részletezni (szégyen, hogy a Fidesz szintjénél is mélyebbre jutottak), hogy nekem éppen annyi közöm van a hazámhoz, mint nekik, nekem éppen olyan jogom van félteni, mint nekik. Ott születtem, ott nőttem fel, ott vannak eltemetve a szüleim.
Ott vannak a barátaim, és ott van az identitásom. Nem szeretném, ha Orbán után egy másik diktatúra jönne, ezúttal egypártrendszer formájában. Nekem fáj, ami ott történik. Ha nem szeretném a hazámat, nem érdekelne.
Emellett újságíró vagyok. Van egy 133 éves amerikai magyar újságom, amihez nekik semmi közük. Nem tilthatják be, nem szüntethetik meg, nem tudnak megfojtani, mert nem ott élek. Különben eltaposnának. Az úgynevezett liberális demokraták. Értelmiségiek.
De ugyanezt csinálják azokkal is, akik ott élnek, s nem állnak be a sorba. Értük is szót emelek. Ennek a véleményterrornak mi köze van a demokráciához? Ebből szerintük egy modern, európai, demokratikus Magyarország fog kinőni, „lépésről lépésre”, „tégláról téglára”?
Muszáj Herkulest csinálnak belőlem, mert már olyan undorom van tőle, legszívesebben abbahagynám. De miattuk nem tehetem. Viszont teljesítem Csepeli György óhaját, most „elengedem őket”. Kerülöm az érintkezést.
De ne reménykedjenek abban, hogy abbahagyom az újságírást. Van egy újságom, azt írok benne, amit akarok, és az olvassa, aki akarja. A nagyképű és lekezelő kioktatások nem érdekelnek.
Azért sem, mert lehet látni, hogy a nagy eszükkel hova jutottak. Különösen, hogy az emberségnek, az emberi hangnak a szikráját sem látom bennük. De ez legalább jól illik a messiásukhoz. Márki-Zay Péter is zseniális húzásnak bizonyult, azt is előre megmondtam.
Ha pedig annyira jelentéktelen vagyok, mitől félnek? A messiás mindenkit meggyőz, nem? Vagy terror kell hozzá, gyűlölet és gyalázkodás? A patyolattiszta ásó és a lopott közpénzből vett méregdrága cuccok, a megállított Duna, a modellfotók meggyőznek mindenkit, nem?
Főleg, ha a Medián ún. közvéleménykutatásait böngészgetik.
Bartus László
