2025, december5, péntek
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA kereszténység alkotmánya a Hegyi Beszéd, Orbán alaptörvénye fasiszta diktatúra alapokmánya

A kereszténység alkotmánya a Hegyi Beszéd, Orbán alaptörvénye fasiszta diktatúra alapokmánya

-

Szeretnénk Orbán beszédének egyetlen gondolatát kiemelni. Orbán azt mondta: „Képesek voltatok 16 évig, s ki tudja még meddig, kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív, nemzeti kormányát. Képesek voltatok megalkotni Európa egyetlen keresztény és hazafias alkotmányát.”

Már az is hazugság, hogy a Fidesz szavazói tartották hatalomban Orbán kormányát. Csalás, a választási törvény meghamisítása, egyenlőtlen feltételek megteremtése, a közmédia és a vidéki sajtó megszállása. A sajtószabadság felszámolása nélkül Orbán kormánya már régen megbukott volna. Még a budapesti liberális értelmiség pusztító bajkeverése mellett is.

A figyelmet azonban arra irányítanánk, hogy Orbán ún. kormánya nem konzervatív, cseppet sem keresztény, egyáltalán nem nemzeti. Orbán rendszere semmiféle konzervatív értéket nem képvisel, nem őrzi a polgári hagyomány, kultúra, politikai rendszer értékeit, a nemzeti érdekeket elárulta, kiárusította az oroszoknak, s mindennek ellentéte, ami keresztény.

Itt kapcsolódnánk ahhoz a hazug állításhoz, miszerint „képesek voltatok megalkotni Európa egyetlen keresztény és hazafias alkotmányát”. Ebből a szempontból jelentéktelen apróság, hogy a fideszes egypárti alaptörvényt sem Orbán támogatói alkották meg, hanem Orbán és a fasizmus klasszikusainak szellemi irányítása nyomán Szájer József a vonaton.

Ami lényeges, hogy az eltörölt jogállami, világnézetileg semleges, demokratikus Alkotmány helyett írott alaptörvény a legkisebb mértékben sem keresztény alkotmány. A keresztény alapelveket tartalmazó keresztény alkotmány a Hegyi Beszéd, amely nem Szájer Józseftől, hanem közvetlenül Jézus Krisztustól származik (Máté 5-7 és Lukács 6,20-49).

A Hegyi Beszéd nem az evilági államok, hanem az Isten Országa törvényeit tartalmazza. A földi világgal szemben az Isten Országának működését írja le. Isten Országának törvényei pontosan ellentétei a földi világ és a földi államok törvényeinek és a hatalom logikájának. Ezeket nem képesek a földi államok és emberek betartani, csak Isten Országának polgárai.

Az Isten Országa megvalósíthatatlan a világban, egyetlen evilági állam sem képes betartani azokat, de nem is feladata. Az Isten Országa az Istenben hívő, megváltott ember szívében van, kívülről nem lehet senkire rákényszeríteni. Ezért fogalmilag kizárt a keresztény állam létezése, mert egyetlen állam sem lehet keresztény, csak az Isten  láthatatlan Országa.

Nem lehet a földi viszonyokat közelíteni sem az Isten Országához, nem lehet a társadalmat kereszténnyé tenni, vagy ahhoz hasonlóvá tenni. A földi világ és az Isten Országa egymás ellentétei, és kizárják egymást. Ezért különösen nevetséges hazugság, amit Orbán a Hetek című hites podcastban állított, hogy ő az Isten Országához közelíti Magyarországot. Vicc.

Az Isten Országa megvalósíthatatlan a földön, Istennek nem is célja ez. Isten megmenteni akarja az embereket a megváltás által, de nem adta nekik feladatul, hogy a világot javítsák meg, mert annak mindig képmutatás, kevélység, elnyomás, terror és zsarnokság a vége. A keresztény állam ideológiája a valláserkölcsbe burkolózó zsarnokság és diktatúra.

Ezért az orbáni egypárti alaptörvényben a „keresztény gyökerekre” való hivatkozás csupán az ideológiai állam hamis legitimációja, s nem a kereszténység, hanem a fasiszta diktatúra alapja. A „keresztény állam” kifejezésben szereplő keresztény szónak semmi köze a valódi kereszténységhez, amelynek lényege a hitből való megigazulás az engesztelő áldozat miatt.

Ez nem az erkölcsről szól, nem a jó cselekedetekről. A kereszténység nem erkölcs és nem jó cselekedetek. Mindez fordítva van. Az erkölcs és a jó cselekedetek a kereszténnyé válás gyümölcse. Az állam nem képes kereszténnyé tenni senkit. A kereszténység hamisítása az, ha erkölcsi alapon kirekesztenek, megbélyegeznek, jogaitól megfosztanak bárkit.

Ha valaki elolvassa azt, amit Jézus a menny, az Isten országa működéséről és törvényéről, az Isten természetéről és jóságáról mond, az homlokegyenest az ellenkezője annak, amit a NER, a fideszes fasiszta állam, Orbán diktatúrája jelent. Az orbáni alaptörvény a hatalom és a pénz kisajátításának, a zsarnokságnak az alapokmánya, a kereszténység ellentéte.

Ezért Orbán ne beszéljen keresztény államról és keresztény alkotmányról, mert ezzel nem csupán politikai csalást, hazugságot követ el, hanem meggyalázza az igazi kereszténységet is. A Hegyi Beszéd egyik legfontosabb mondata, hogy szeressétek ellenségeiteket. Sokan emlékezhetnek Orbán szavaira: „ha esélyed van megölni a riválisodat, akkor megteszed”.

Ebben az egy mondatban benne van az orbáni álkereszténység lényege, szellemi tartalma, ami kibékíthetetlen ellentétben áll Jézus Krisztus tanításával, az Isten Országa törvényeivel és a kereszténység lényegével. A bevándorlók, a menekültek, a melegek, a genderek és a színesbőrűek gyűlölete is keresztényellenes, antikrisztusi.

Az Isten szeretet. Orbán „keresztény államának” alapja pedig a gyűlölet.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések