//

Bartus László: A liberális baloldal önfeladása politikai öngyilkosság

21 perc olvasási idő
76

Döbbenetes, de cseppet sem váratlan pszichózis tanúi lehetünk, amikor a liberális baloldal minden reményét egy párt- és jobboldali szavazóbázis nélküli jobboldali jelöltbe veti. Tíz év alatt nem volt képes ez az oldal kitermelni egy államférfiúi erényekkel rendelkező, határozott, elvszerű és népszerű liberális baloldali demokratát, s most minden reménye az, hogy egy jobboldali jelölt majd legyőzi nekik Orbán Viktort. Méghozzá azt képzelik, hogy nekik. Nem veszik észre, hogy a jobboldali jelölt egyetlen támogatói ők maguk, és az önfeladásuk súlyos politikai öngyilkosság.

Azt követően, hogy ez a politikai oldal szinte szótlanul, de mindenképpen tétlenül vette tudomásul és nézte végig Orbán fasiszta rendszerének kiépítését, amelynek szerves része az is, hogy Orbánt nem lehet demokratikus választáson legyőzni, mert megszüntette a szabad, egyenlő és tisztességes demokratikus választásokat. Ez a politikai oldal hisztérikusan tagadta a fasiszta diktatúra létét, a parlamenti pártjai legitimitást adtak mind az Alkotmány, mind az alkotmányos rend, mind a jogállam eltörléséhez.

Amit tettek, hogy négyévente hisztérikus rohamokban törtek ki, hogy “már nem bírjuk tovább”, “nem bírunk ki még négy évet”, aztán mindig kibírtak, mert miután elszenvedték az előre látható és tudható választási vereségüket (az állandó kétharmados Orbán-győzelemre beállított választási rendszerben), és a pártjaik megkapták a Júdás-pénzt Orbántól és beültek a díszletparlamentbe, az egész hisztériából nem maradt semmi, hogy bármi értelmeset is tegyenek a rendszer további fasizálódása ellen. Csak annak tagadása, hogy ez egy törvénytelen, államcsínnyel létrejött rendszer.

Az MSZP már nagyon régóta az a halott, amely lényegét tekintve nem él, de nem is tud meghalni, nő a haja és a körme, néha valaki azt levágja. De a liberális baloldal hangadói, szavazói, hiszterikus fotelforradalmárai 2010 óta folyamatosan hazudnak, megállás nélkül tagadják, hogy Magyarországon Orbán Viktor megdöntötte az alkotmányos rendet, államellenes bűncselekményt követett el, a hatalom kizárólagos birtoklásának megvalósult esetével megsértette az Alkotmányt, amivel szemben mindenkinek kötelessége lett volna fellépni és megtagadni neki az engedelmességet.

Hazudtak reggel, délben és este arról, hogy ez még mindig demokrácia, meg “hibrid-rendszer” (ami talán a legsötétebb butaság és legártalmasabb hazudozás volt ebben a folyamatban), mert Orbán rendszere se nem demokrácia, se nem “hibrid”, hanem közönséges 21. századi fasizmus (sőt az illiberális ideológiája nácizmus, mert antiszemita), egy szélsőjobboldali önkényuralom, amely abban különbözik a klasszikus fasizmustól és nácizmustól, hogy a demokrácia hamis látszatába burkolt diktatúra. Ezt a látszatot pedig éppen az önmagát megtagadó liberális baloldal legitimálja.

Mindent megtettek, hogy ne kelljen kimondani az igazságot, ne kelljen konfrontálni, ne kelljen vállalni a kockázatot, a harcot. Abban bíztak, hogy így megtarthatják az állást, a katedrát, a pályázati lehetőségeket, az ösztöndíjakat, a támogatásokat, a szerkesztőségeket, de tévedtek. Mindig azt hitték, hogy csak másokkal történhet meg, ami a Népszabadsággal, a CEU-val, az SZFE-vel, az MTA-val megtörtént, velük nem. Nem voltak hajlandóak kimondani, hogy törvénytelen hatalom uralkodik, amit bojkottálni kell, amelytől meg kell vonni a legitimációt.

Aztán négyévente jön a hisztéria, jönnek a hamis messiások, a nagy bizakodásak, a nagy hazugsággal, hogy Orbánt le lehet váltani az általa megbuherált választásokon, mintha nem látnának elég elrettentő esetet a posztkommunista diktatúrákban az oroszoktól a Türk Tanács csodálatos országainak példájáig, azzal a különbséggel, hogy Budapest nyugatabbra fekszik, mint Kazahsztán, így nem 98 százalékkal nyeri a diktátor az összes választást, hanem mindig csak éppen a kétharmados többséggel, amire szüksége van.

A pártok azért hazudnak, hogy megkapják a pénzt, a hangadó támogatóik pedig azért, hogy ne kelljen csinálniuk semmit, leginkább ne kelljen konfrontálni a fejük fölé mitológiai alakká növesztett Orbánnal szemben. Négyévente pofán verik őket, amiből nem tanulnak, mindig találnak újabb hazugságot, hogy miért nem nyertek, de nyerhettek volna, majd négy év múlva újra megpróbálják. Miközben Orbán röhög rajtuk, mert ismeri őket, hogy gyávák, jellemtelenek és haszonlesők, ő pedig erre játszik, és bejön neki.

Most majd az lesz a süket duma, hogy nem a megfelelő jelölt indult Orbán ellen, azért nem nyertek. Függetlenül attól, hogy az új messiás Márki-Zay Péter nyer az előválasztáson vagy Dobrev Klára. Most sem fogják elismerni, hogy teljesen mindegy, mert esélyük nem volt arra, hogy a csalások és aljasságok kombinációjával állandó kétharmados győzelemre beállított választáson nyerjenek. Így megússzák újra a szembenézést a hazugságaikkal, a valósággal és a tényekkel. Nem kell tudomást venniük az államellenes bűncselekményről, a törvénytelen rendszerről, és nem kell tenni semmit.

Ennek a folyamatnak a legdrámaibb, de nyilván nem a végső következménye, hogy a liberális baloldal nem bízik saját világképében, saját értékeiben, nem azt gondolja, hogy azokat kell képviselni, megismertetni, azoknak sokakat megnyerni, hanem egy párt nélküli, valódi jobboldali támogatói bázis nélküli, szinte kizárólag csak általuk támogatott jobboldali emberben bíznak, hogy helyettük ő majd megnyeri talán a jobboldali ideológiával a nem rájuk szavazókat. Ez maga a vég, az önfeladás, a politikai öngyilkosság, a totális kudarc, a csőd és az önpusztítás.

A fent leírt hazugság, a tízéves folyamat tökéletes bevégzése, hogy ha megtagadják önmagukat, feladják az elveiket és az értékeiket. Ha egy fasiszta diktatúrát legitimálnak és fedeznek, s eljutnak az öntökönszúrásnak arra a pontjára, amikor már nem bíznak saját magukban, a megtagadott és elárult elveikben, azok igazságában, és politikai, ideológiai ellenfeleiktől várják a megváltást. Hogyan is bíznának bennük, amikor maguk is megtagadják, naponta megtapossák és elárulják azokat?

Azt hazudják, hogy a választói bázist úgy lehet szélesíteni, ha egy jobboldali lesz a jelölt, mert az elhódíthatja Orbántól a szélsőjobboldali szavazóit. A “bizonytalanokat”, a “kiábrándultakat” elviszi szavazni az ellenzékre. Minek is? Milyen ellenzékre? Arra, amely még önmagát sem vállalja, önmagát is letagadja, elrejti, eldugja egy jobboldali ember mögé, amely magát is szégyelli, még magát is alkalmatlannak tartja, hogy bárki mást megnyerjen? Egy jobboldalival akarják becsapni a szavazókat, hogy azok ne lássák őket, és úgy szavazzanak “rájuk”?

Ez a hazugság, az elvtelenség végállomása. A totális önmegtagadás, az önfeladás és az öngyűlölet. A hisztérikus vakság nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy Márki-Zay Péternek nem véletlenül nincsen pártja. Az általa képviselt “moderált”, mérsékelt, konzervatív jobboldalnak nincs szavazóbázisa Magyarországon. Egy szélsőjobboldali embernek a jobboldaliság soha nem lesz vonzó, mert azt hagyta ott, amikor egyre erősebb ingerekre vágyott, és a saját jobboldali ideológiája mentén ment előre. Nekik ez egy visszalépés lenne, mert a szélsőjobbnak a konzervatív jobboldal áruló.

Ezért egy valódi, igazi Orbán-hívő soha nem fog mérsékelt jobboldalira szavazni, mert árulónak, langyosnak, túl liberálisnak tartja. Ez azonban a vékonyabb rétege Orbán szavazóinak, a többségük egykori baloldali, liberális szavazói, akik a nemzeti lózungok és a populista hazug propaganda áldozatai, a sajtószabadság felszámolásának következményei. Ezeknek az embereknek nem jobboldali ember kell, mert nem érdekli őket a jobboldal vagy baloldal, hanem a meggyőző igazságra, a hazugságok leleplezésére, és egy Orbánnal szembeni, ellentétes hiteles világképre van szükségük.

Ez pedig nem egy párt nélküli, bázis nélküli jobboldali, hanem egy igazi liberális baloldali lenne, aki egy sokkal vonzóbb, demokratikusabb és igazságosabb világot képvisel és tár az emberek elé. Egy jobboldalinak mindig vannak magasabbrendű értékei (ezek legtöbb esetben erkölcsi, vallási értékek), amelyeket magasabbrendűnek tart más értékeknél. Ezért elkerülhetetlenül hierarchiát állít fel az értékek és a képviselőik között, és az lesz a törekvése, hogy ezeket érvényesítse. Ez mindenesetben az egyenlőség, az egyenlő jogok, a világnézeti semlegesség elleni támadás.

Csak fokozatokban van különbség a mérsékelt jobboldal és a fasiszták között, de akikkel elhitetik, hogy ők képviselik az egyedül érvényes igazságot és az értékeket, mások pedig az értéktelenséget, azok igényelni fogják a radikalizálódást. A liberális baloldal ezzel szemben világnézeti semlegességet képvisel, amelyben nincs állami ideológia, az értékek (és az emberek) közötti hierarchia. Nincs hátrányos megkülönböztetés, hanem az értékek, a vallások, a világnézet, a kultúra a civil élet része, egyenlő jogokat élvez és szabad. Ilyen országban jó élni. Ezt adja fel a liberális baloldal.

Márki-Zay Péter egy jó ember, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy jobboldali létére nem fasiszta. De ez csak addig van így, amíg nem akar hatalmat, nem akar tömegbázist, mert ahhoz neki is radikalizálódnia kell. Hazugság, hogy Nyugat-Európában a konzervatív keresztény jobboldal saját akaratából, erejéből és jószántából nem fasizálódik Orbán és párttársai szintjére. Ennek oka az, hogy erős a liberális baloldal, amely féken tartja őket, amely olyan szabadságelveket és egyenlőségi elveket képvisel, amelyeket ezek nem léphenek át. Ha nem lennének, simán átlépnék holnap.

Ez az, ami megszűnt Magyarországon. Ezért jöhetett létre az Orbán-rendszer, és az idő nem ennek a helyreállítását, megerősödését hozta el, hanem az Orbán-rendszerről szóló hazugságokkal épp ellenkező irányba halad: az önfeladás, önmaguk vállalásának elvetése, az öngyilkosság irányába. Ha már saját jelöltet sem mernek kiállítani, amely az elveiket képviseli, az a totális felhatalmazás Orbánnak a szélsőjobboldali diktatúrára. Praktikusan is nevetséges Márki-Zay Péterben bízni: a hisztérikus és önfeladó balliberálisokon kívül nem áll senki mögötte. Önmaguk ellen szevezkednek.

Ezért mondhatnak akármit Gyurcsányról, a kormányzásáról, a felelősségéről, és sok igazság van benne (soha meg nem feledkezve a vele szövetséges balliberális értelmiség felelősségéről, amelynek nem kis érdeme van abban, ami történt, és amely most a maga felelősségéről megfeledkezve, mindent Gyurcsány nyakába varr, mint a Fidesz), de a DK legalább egy balliberális jelöltet állít ki, nem egy jobboldali szerencsevadászban reménykedik, hanem vállalja önmagát és az értékeit.

Mi 2010 óta nem szavaztunk, mert a rendszer és a választás bojkottját hirdetjük, mert a választásról azt tartjuk, hogy annak egyetlen célja és következménye az Orbán-rendszer legitimálása. De az ellenzéki előválasztás második fordulójában szavazni fogunk, ha megengedik a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, külföldön élő magyaroknak, és Dobrev Klárára fogunk szavazni, már csak azért is, hogy erről az esztelen, ostoba, önpusztító, önfeladó, öngyűlölő és öngyilkos balliberális őrültségről kifejezzük a véleményünket.

Mert ők legalább azok, akik. Tetszettek volna a sunyi hazudozáson kívül tíz év alatt kinevelni egy használható balliberális embert (Karácsony Gergely nem az, mert ő nem elég erős személyiség, ami kiderült most is, hogy ő lépett vissza), aki intelligens, de ért az emberek nyelvén is, és akinek nem férje a Gyurcsány Ferenc. Inkább egy jobboldali? Na ne. Azzal a hazugsággal, hogy ő majd szélesíti az ellenzéki választói bázist, amikor neki is csak azok a szavazói vannak, mint a Dobrev Klárának.

Márki-Zay Péter úgy fog eltűnni a süllyesztőben, mint az eddigi összes hamis messiás, akit a hisztérikus liberális baloldal maga fölé emelt, hogy megússza vele az önmagával való szembenézést és az elvszerű, bátor kiállást önmaga mellett és egy fasiszta diktatúrával szemben. Márki-Zay Pétert soha nem fogja elismerni a jobboldal, míg a balliberálisoknak tetszik. Akinek pedig ez nem számít, annak nincs szüksége egy jobboldali jelöltre. Ide vezet az elvtelenség, az elvtelen megalkuvások és hazugságok, taktikázások láncolata: a totális hülyeséghez és önfeladáshoz.

Biztos vagyok abban, hogy az idő ezúttal is minket igazol.







Bartus László

Újságíró, az Amerikai Népszava főszerkesztője.

Előző cikk

Várkonyi Andrea máris 750 milliós kölcsönt adott valakinek, csak nem Kaya Ibrahimnak?

Következő cikk

Mikor mondják meg Orbánnak és a lengyeleknek, ha elutasítják az uniós jogot, nem lehetnek az EU tagjai?