2024, június25, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírEddig egy embert nem lehetett a saját politikai oldalán kritizálni, most már...

Eddig egy embert nem lehetett a saját politikai oldalán kritizálni, most már van kettő

-

A „Márki-Zay-jelenség” kapcsán azt a teoretikus kérdést kell feltennünk, hogy a szabad sajtó árthat-e egy demokratikus politikusnak, érdemes-e megválasztani olyan embert, aki csak akkor tud nyerni (feltételezve), ha betiltják a kritizálását? S van-e olyan politikai cél, amiért érdemes a sajtó szerepét korlátozni, mert csak úgy érhető el a cél? Ha figyelmen kívül hagyjuk a két hasonlóan gondolkodó nagyság, Niccolo Machiavelli és Márki-Zay Péter alaptézisét, miszerint „a cél szentesíti az eszközt” (a hatalom érdekében bármit meg lehet tenni), akkor a válaszunk: nem.

Eddig csak Orbán Viktorral szemben volt elvárás, hogy a saját politikai oldalán nem lehetett kritizálni. Most ez az elvárás megjelent az ellenzék oldalán is. Orbán felszámolta a sajtószabadságot a jobboldalon (így lett belőle szélsőjobboldal), Márki-Zay Péter és hívei pedig szintén elvárják, hogy ne lehessen őt kritizálni, ami szintén a szélsőjobboldalhoz vezet, miután Márki-Zay jobboldali, és nem baloldali. Miután egy jobboldalival akarja a balliberális ellenzék legyőzni a jobboldali Orbánt, átveszi a magyar jobboldal „értékeit” is, például a sajtószabadság elutasítását.

A magyar demokratikus ellenzék elfelejtette, amit eddig a sajtószabadságról tudott és vallott, és meg is tagadta azt (tisztelet a kivételnek). Azzal a jelszóval, hogy most mindennél fontosabb Orbán leváltása, azt a követelményt fogalmazza meg, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet (mondjon bármilyen borzalmas, ráadásul az ellenzéket megosztó, az ellenzék esélyeit romboló dolgot) nem lehet kritizálni, mert az árt neki, árt az ellenzéknek és rontja Orbán leváltásának esélyeit. A demokraták elfelejtik, hogy ennek az ellenkezője igaz. Ha nem így lenne, minek a sajtószabadság?

Aki azt gondolja, hogy „most mindennél fontosabb Orbán leváltása”, annak nemcsak engednie, hanem követelnie kellene a demokratikus szabad sajtó kontrollját, kritikáját, a belső nyilvánosság működését, mert az szolgálja legjobban a célt, a diktatúra megdöntését. Az ennek teret adó sajtó ad visszajelzéseket, késztet önkritikára és korrekcióra, ami elvezet odáig, hogy egy tömegeknek is elfogadható, vonzó jelölt álljon az ellenzék élén, és a szavazók kormányzóképes alternatívát lássanak maguk előtt, ami reménységet és vágyat ébreszt bennük. Feltéve, hogy hallgat a sajtóra.

A szabad sajtó, a szabad vélemény, a nyilvánosság kontrolljának elutasítása ennek esélyét szünteti meg, ezért semmi nem árt jobban a célnak, „Orbán leváltásának”, mint a szabad sajtó elnémítása. Így megmarad mindaz, amit a sajtó reagálásai, visszajelzései révén kellene korrigálni. A sajtószabadságot időszakosan felfüggesztők alapvető tévedése, hogy amit nem ír meg a sajtó (különben leárulózzák és Orbán szekértolójának mondják), akkor azt nem veszik észre mások. Észreveszik, de akkor már késő, mert csak a választás eredményén látszik meg.

Már eleve az is elfogadhatatlan, ha egy politikus a sajtót hibáztatja és saját politikai oldalától elvárja, hogy ne lehessen kritizálni. Szabad sajtó és demokratikus ellenzék csak annyiban közös oldal, hogy egyformán a jogállamiság, a törvényesség, az emberi és polgári jogok, a demokrácia talaján állnak, elfogadják, hogy ennek alapja a szabad civil társadalom, a szabad sajtó, a nyilvánosság, ahol mindenről lehet beszélni és mindent meg lehet vitatni. Amikor ezt egy „szent ügy” érdekében betiltják, attól kezdve nem állunk azonos politikai oldalon, akkor ők Orbán oldalán állnak.

A civil társadalom, a szabad sajtó nem szolgálóleánya egyetlen pártnak és politikai irányzatnak sem, ez legfeljebb Orbán Viktor és Márki-Zay Péter, valamint elvakult és a demokratikus normáktól elidegenedett híveik fejében van így. Nincs olyan „nemes ügy”, aminek előfeltétele a civil társadalom szabadsága és a sajtószabadság felszámolása („ideiglenes felfüggesztése”) lenne. Amihez erre van szükség, az vagy nem „nemes ügy”, vagy nem helyes eszközökkel akarnak küzdeni érte, s ezért eleve halálra van ítélve. Nemes ügyként mindenképpen.

Az Orbán-rendszer nem ok és nem magyarázat arra, hogy a demokratikus ellenzék szavazótábora megfeledkezzen arról, amit a demokrácia jelent. Ha a demokratikus oldal olyanná válik, mint az ellenfele, akkor elveszíti a demokratikus jellegét, és ebben az esetben a szabad sajtónak ez ellen fel kell emelnie a hangját. A szabad sajtó nem téveszthető össze egy párt propagandaosztályával és nem is azonos egy politikai irányzat kampánycsapatával. A sajtó ezen kívül áll, és a demokratikus értékrend alapján ellenőrzést, kontrollt gyakorol ezek fölött, éppen a demokrácia védelmében.

A legalapvetőbb tévedése ennek az oldalnak az, hogy azt képzeli, ideiglenesen ki lehet kapcsolni a sajtó ellenőrző szerepét (és nem érti, hogy azzal saját magát ítéli bukásra), majd pedig vissza lehet kapcsolni, mintha mi sem történt volna, és attól kezdve majd sajtószabadság lesz. Ez abszolút nem így van, mert akit nem lehet kritizálni már a kampányában sem, azt még annyira sem lehet majd kritizálni, ha egyszer hatalomra kerül. Most azért nem, mert „Orbán leváltása mindennél fontosabb” (mintha ennek ez lenne a feltétele), akkor pedig azért nem, „nehogy Orbán visszajöjjön”.

Mindig lesz ok, hogy a szabad sajtó ne működjön, különben hazaáruló, az ellenség lefizetett ügynöke, az ellenség „uszályának szekértolója”, mert a sajtó elnémítása nem a szabadsághoz kell neki, hanem azért, hogy a szabadságot korlátozza. Ilyen embert, aki nem áll ki a szabad sajtó mellett, akinek a hívei el akarják némítani a demokratikus sajtót, nem is lenne szabad jelölni, azonnal le kell váltani, mint potenciális diktátort. Diktátort pedig diktátorra nem cserélünk. A szabad sajtónak ezt meg kell írnia. Ez a dolga.

Ezért feleslegesen erőlködnek azok, akik azt gondolják, hogy majd elhallgattatják, elnémítják az Amerikai Népszavát, és az nem fogja megírni azt, amit egy szabad sajtónak meg kell írnia. Ugyanis ez a dolga, ez a hivatása, ez a funkciója, és azt nem fogja feladni. Nem érdekel bennünket, hogy elfogult és elvakult emberek mit mondanak, akik már elfelejtették, hogy miért is harcolnak, minek is kellene megkülönböztetni őket Orbántól, és már nem ismerik fel, hogy egy demokratikus ellenzéknek nem lehet nagyobb ellensége, mint a sajtószabadság hiánya, mert az a vesztüket okozza.

Senki nem tett annyit Orbán leváltása érdekében, mint az Amerikai Népszava, méghozzá azzal is, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje felett is a demokratikus sajtó kontrollját gyakorolja. Meg kellene köszönni, hogy betölti a feladatát. Amit a szabad sajtó megír, azt nem a szabad sajtón kellene számonkérni, hanem az elszabadult hajóágyú jelöltön, aki a szövegeivel megosztja, bomlasztja az ellenzéket, és az ellenzék alapvető érdekei és értékei ellen tesz. Ezt pedig meg fogjuk írni. S aki demokrata, az értékeli ezt, aki pedig nem az, annak nem érdekel a véleménye bennünket.

Amit leginkább el kellene kerülni, hogy a tehetetlenség, a hisztéria és a pánik eltorzítsa a demokratikus ellenzéket, és olyanná tegye, mint amilyen Orbán. Már az a koncepció is elhibázott, hogy az ellenzék azzal akar nyerni, hogy olyannak látszódjon, mint Orbán, ezért egy orbánista jelölttel próbálkozik, aki naponta sérti a demokratikus normákat, s úgy akarnak Orbán-szavazókat megnyerni, hogy arról győzködik a szavazókat, hogy meghagyják Orbán „vívmányait”, ne kelljen orbánista énjüket megtagadni és felülvizsgálni. Ez a biztos vereség receptje.

A liberális demokrácia értékeinek vonzó képviselete helyett fasisztának akarnak látszani, ami Márki-Zay-nak sikerül, de ezen a pályán nála van egy jobb jelölt, az eredeti Orbán. Ha az orbánizmust hirdeti az ellenzék is, akkor az Orbán-hívőnek miért kellene Orbán ellen szavazni, ha az ellenzék is azt tartja jónak? Hitelesebb Orbánt kínál az eredeti Orbán helyett? Ez nevetséges, mert Orbánnál nincs jobb Orbán, és aki Orbán útján indul el, az ugyanolyan lesz, mint Orbán. Ez igaz Márki-Zay-ra és a fanatikus követőire, de azokra is, akik miatta meghasonulnak önmagukkal.

A szabad sajtó elnémításának vágya ezt bizonyítja. Legyen ez figyelmeztető jel. Tudjuk, hogy ezt éppen azok nem tekintik annak, akiknek szól. S a kijózanító vereségből sem értenek majd.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések