Fizet a képviselő, ha nem jár be a parlamentbe

4 perc olvasási idő

Mármint a horvátoknál. Pénteken döntött arról nemzetgyűlés (szábor), hogy – a kisebbik kormánykoalíciós párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) törvényjavaslata alapján – azok a parlamenti képviselők, akik nem járnak be a plenáris ülésre, pénzbírságot kapnak.

Gyakran előfordult ugyanis, hogy egy-egy vitanapon a 151 képviselőnek kevesebb mint a tizede jelent meg, emiatt egyszer három héten keresztül határozatképtelen volt a parlament.

A szábor heti három napon ülésezik, az igazolatlan hiányzást pedig napi 170 kunával (ez kb. 7 ezer forint) büntetnék.

A magyar Parlamentben hasonlóan lesújtó a helyzet. Amennyiben egy normális országról van szó, mindenképpen üdvözlendő a retorzió ötlete, hiszen más munkahelyen sem megengedhető a nyakló – és büntetés – nélküli távolmaradás. A nép meg végképp nem azért választja meg a honatyákat, hogy azok aztán minden mással foglalkozzanak,

Minthogy azonban Magyarország nem normális hely, és nincs is demokrácia, annyira, hogy diktatúra van, ez esetben szívet melengető volna egy bojkott miatt hiányos sorokból álló ülésterem.

Ám erről sajnos nincs szó, csupán egy giccses megoldás született: Gyurcsány Ferenc 2016. októberében bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció kivonul az országgyűlésből. A magyarázat ült, miszerint “diktatúrával nincs együttműködés” és “nincs közös törvényhozás azzal” – és itt hosszú felsorolás következik -, aki gyakorlatilag kifosztja az országot.

Igen ám, de a kivonulás a kétharmados szavazásokra nem vonatkozott. Mátyás király meséje elevenedett meg: mennek is, meg nem is. Így aztán sikeresen kasztráltak egy jó alapötletet, és mégiscsak legitimálták az országgyűlés “munkáját”.

Azután azt is kijelentették, hogy képviselőik nem vesznek fel fizetést.

Íme:

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Bizony ezzel is gond van, mint kiderült, mert a HírTV 2017. április 13-i műsorában Gréczy Zsolt DK-s politikus gyakorlatilag bevallotta, hogy az alapdíjat felveszik a képviselők. A műsort – ebből a szempontból – az 5. perctől érdemes megnézni, ahol Gréczy sikertelenül próbálja kikerülni Ungár Péter (LMP) kérdését a fizetésükkel kapcsolatban.

Miután fény derül arra, hogy ha más nem is, de az alapdíj “jár” a DK-s képviselőknek, a műsorvezető nem akarván Bartus Lászlót idézni mégis ezt teszi, és megemlíti, hogy az Amerikai Népszava tulajdonosa és publicistája régóta azt hangoztatja: az igazi lázadás a rendszer ellen a teljes kivonulás volna.

DK-LMP-vita

164 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 510-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 21 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 581-re emelkedett. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 millió 26 ezer, közülük 3 millió 72 ezren a második oltást is megkapták.

Szóval a távolmaradásnak a lustaságon és nemtörődömségen kívül lehetne pozitív üzenete is, ám erre vonatkozó határozott, egyértelmű lépést még nem láttunk, ami elég fájdalmas egy hosszú évek óta fennálló Patyomkin-demokráciában.

 

 

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Egy hazug gazember védi Orbánt a Guardianben

Következő cikk

A Kétfarkú Kutya Párt kifogta a szelet Orbán vitorlájából