/

Ha a Liu testvéreknek ki kell fizetniük a rájuk fordított pénzt, akkor az aranyérmeiket is vissza kell venni Magyarországtól

12 perc olvasási idő

A testvéri kínai kommunista diktatúra a nagyobb testvér jogán lenyúlta a magyar gyorskorcsolya sport sikereinek kovácsát és velük együtt a két kínai-magyar olimpiai bajnokot. Vannak esetek, amikor sportolók országot váltanak, a testvéri kínai kommunista diktatúra esetében azonban másképp zajlanak az efféle ügyek, mint a civilizáció magasabb fokán. A kínai edző és a két kínai fiú (nekik az) pontosan úgy járt, mint Hong Kong, s amilyen sors Tajvanra vár/leselkedik. A kínai diktatúra einstandolta őket. Hazarendelte a kínai edzőt, hogy hozza a két kínai olimpiai bajnokot.

Nem vitatjuk, hogy ebből a Liu testvérek semmit nem tudnak és nem érzékelnek, talán nem is hallottak arról, hogy minden kínai a kínai állam tulajdona, ezért Kína nemcsak megfigyeli őket a világ minden részén, de még európai országokban is szabályos kínai rendőrséget tartanak fenn, amely az ott élő kínaiakat felügyeli és kontrollálja. Egy ilyen állam megtalálja Budapesten azt a kínai edzőt, aki kínai származású olimpiai bajnokokat nevel Magyarországon (!) gyorskorcsolyában, einstandolja, és “hazaviteti” a félig kínai (nekik egészen az) fiúkat is kínainak.

Nem ismerjük a Liu fivéreket, de a legjobbakat feltételezzük róluk. Leginkább azt, hogy számukra az edző fontos, aki olimpiai bajnokot nevelt belőlük. Még azt sem gondoljuk, hogy számított nekik Orbán fajkeveredésről szóló náci beszéde, noha időben egybeesik az elhatározással, és azon sem lehetne csodálkozni. Azt pedig végképp nem, hogy a sokkal több pénz motiválná őket, amit annyira szeret Kósa “gyorskorcsolyázó” elnök hangoztatni, aljas és sunyi módon. Őket a sport, az eredmények érdeklik, azt pedig eddigi edzőjük mellett látják biztosítottnak. Valószínűleg helyesen látják.

Egy darabig normális vágányban haladtak az események, ami elég hihetetlennek tűnt a NER ismeretében, de csak a nagyobb testvérdiktatúra iránti tiszteletnek tulajdonítottuk be. Aztán megjelent a magyar tempó, a normális magyar üzemmód, amely a hazaárulózó mocskolódástól az eddig kapott pénzügyi támogatás és anyagi költségek többszázmilliós visszafizetését követeli. Ezt sem Kósa találta ki, arra mérget vehet bárki, hanem a legfelső helyről jött az ukász, hogy mit képzelnek ezek, hogyan merészelnek távozni és a másik hazájukat választani.

Eszerint csaknem 300 millió forintot kellene a két olimpiai bajnok fiúnak visszafizetnie, mert ennyit költött rájuk a magyar állam. Csakhogy azt az összeget, amit a magyar állam rájuk költött, a Liu testvérek ellentételezték. Olimpiai pontokat szereztek, magyar olimpiai bajnokok lettek. Magyarországnak szereztek olimpiai aranyat és érmeket, amelyek Magyarországnak szereztek dicsőséget. Azoknak sem kell visszafizetniük a rájuk költött pénzt, akik soha semmilyen érmet nem nyertek. A Liu fivérek pedig olyan sportágban szereztek dicsőséget, amiben magyarok soha nem nyertek.

Ezért a két olimpiai bajnok nem tartozik semmivel Magyarországnak, mert amire a pénzt és a támogatást kapták, azt teljesítették. A támogatást ellentételezték. Ha Magyarország mégis ki akarja fizettetni a két fiúval (mert a kínai kommunista diktatúra nem fogja) az eddig kapott pénzügyi támogatást, magyarul visszavesznek tőlük utólag mindent, akkor vissza kell venni Magyarországtól is az általuk szerzett érmeket és olimpiai pontokat, mert akkor az Magyarországnak nem jár. Döntse el az orbáni fasiszta állam, mit akar jobban, a pénzt vagy a dicsőséget?

Mert a kettőt együtt, egyszerre nem lehet. Még akkor sem, ha bármilyen szerződést aláírattak velük. A helyükben pert indítanék a magyar állam ellen, amelyben vagy a követelésről való lemondást vagy az általuk szerzett olimpiai pontoktól és érmektől való megfosztást indítványoznám. Ha pedig ezzel akarják rákényszeríteni a fiúkat a maradásra, akkor ilyen országnak akkor sem akarnánk az állampolgárai maradni, ha soha többet nem látnánk jeget, csak Charlie whisky-jében. Akik nem tudják értékelni és megbecsülni az országnak szerzett dicsőséget, azokhoz nem lenne közünk.

A Liu testvérektől nyilván távol áll a veszekedés, a konfliktus, a pereskedés és az ellenségeskedés, ők csak sportolni szeretnének, méghozzá ott, ahol a legjobb feltételeket kapják ehhez, ez pedig most Kína, mert odaköltözött az edzőjük. Nem akartak ők haraggal elválni, nem tagadták meg a magyarságukat, a Magyarországon töltött életüket, az ott elért eredményeiket, és egyszer még talán vissza is térhetnek az ország javára. Csak egy akkora suttyó, falusi bunkó képes ilyen kedves és sikeres sportemberekre rácsapni az ajtót, ha nem neki hoznak dicsőséget, mint Orbán Viktor.

Ezek a fiúk megdolgoztak azért a pénzért, megháláltak minden támogatást, dicsőséget szereztek Magyarországnak. Nem tartoznak semmivel. Mégis le akarják nyúzni róluk a bőrt, visszavenni tőlük mindent, mert most máshol keresik a boldogulásukat. Életüknek ez a szakasza lezárult. Nem rabszolgának szegődtek a csengeri örökösnő örök reménybeli örököséhez, Kósához, s nem tulajdonai a magyar államnak. Mindenkinek emberi joga, hogy ott él, ahol akar, olyan állampolgárságot vesz fel és ad le, amilyet akar. Kivéve a fasiszta diktatúrákat.

A Liu fivéreket megilleti a hála, a köszönet és az elismerés, nagyszerű sportemberek, akik csodálatos eredményeket értek el és sok örömöt, dicsőséget szereztek Magyarországon. Aki ilyen fiatal sportemberekbe belerúg, mert nem lesznek a rabszolgái, az méltatlan még arra is, hogy a szájára vegye ezeknek a fiatalembereknek a nevét. Láttuk Orbán Viktort a felcsúti pályán, mire vitte. Ezek a fiúk a világ legjobbjai abban, amit csinálnak. Egy igazi sportember, valódi államférfi csak támogatni tud ilyen fiatalokat, megköszni az eddigieket és sok sikert kíván nekik.

Tragédia a Liu testvéreknek, hogy két ilyen ország a hazájuk. Mert ahova tartanak, az is a magáénak tekinti őket. De a kínai kommunista császárságtól nem is várunk mást, legfeljebb munkatábort. Ám Magyarország papíron egy európai ország, az európai civilizáció része. De a keresztényfasiszta királyság sem különb. A magyar egyeduralkodó és hívei intellektuális, szellemi és morális szintjét jól kifejezi a kormányzati médiának nevezett propagandagyár és közönsége mocskolódása.

Akárhogy is, ha a szeretett magyar haza visszafizetteti, amit kaptak a kereszténység nagyobb dicsőségére, akkor menjenek el, hátra se nézzenek, még a port is rázzák le a lábukról. Ha pedig majd megszabadulnak a másik csodálatos hazájuktól is, keressenek maguknak egy civilizált országot, ahol szeretettel fogadják a hozzájuk hasonlókat, tiszteletben tartják a jogaikat, emberi méltóságukat. Függetlenül attól, hogy szerencsétlenségükre magyarok és kínaiak. Elég nagy csapás tud lenni két ilyen haza önmagában is.

Ebből a történetből pedig tanulhat minden magyar, meddig fontos a hazájának, és mire számíthat, ha az önrendelkezésével élni akar. Még szerencse, hogy az országot elhagyó százezrekkel is nem fizettetik ki a rájuk költött pénzt. De itt minden meglehet, ha nő a csődtömeg, még erre is sor kerülhet.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbán megsemmisíti a Gólemét, mert túlnőtte magát

Következő cikk

Asperján György: A klímaváltozás nem a jövőnk, hanem a jelenünk II.