2024, április23, kedd
KezdőlapHalász PéterHalász Péter: A pék felesége eltűnik

Halász Péter: A pék felesége eltűnik

-

Bármelyik nagyvárosba vetett életem során a sors- Isten a megmondhatója, hogy ezek száma nem kevés – két helyi intézménynek föltétlenül törzsvendége lettem, borbélyüzlet az egyik, pékség a másik. Amint megtaláltam ezek közül a kedvemre- valókat, maradásom idejére hűséggel odaszegődtem. Így lettem törzsvendég nyolc évvel ezelőtt, Münchenbe érkezésem után Müller pékmester szép üzletében, amely – aki nem tudná, s ilyenek sokan vannak – a Bahrerstrasse és a Schellingstrasse sarkán található. Valóban szép üzlet, nemcsak udvariasságból mondom, ízléssel berendezett, ragyogóan tiszta, és ami ugyanilyen fontos, péksütemények, kenyérféleségek, sőt cukrász-sütemények kimeríthetetlen változata kínálkozik és gyönyörködteti a boltba betérőt. A széles pult mögött, kiváltképpen csúcsforgalom idején, tehát a reggeli és a koraesti órákban, négy-öt kisasszony forgolódik, valamennyien fehér köpenyben és készséges mosollyal. Pénzhez sohasem nyúlnak, a bejárattól jobbra van a kassza, amelyet néhány esztendővel ezelőtt valamiféle elektronikus kasszaféleséggel korszerűsítettek, már nem is kasszagép – hol van már tőle a hajdani National-kassza!- inkább elektronikus agy. A pénztárosnői teendőt a délutáni órákban, egészen zárásig egy idősebb hölgy látta el, akiről megtudtam, hogy a pék feleségének nővére, tehát a pékmester sógornője. Rejtély, hogy az ember az ilyesmit hogyan és honnan tudja meg, de megtudja, s aztán a tájékoztató „forrást” elfelejti.

Amikor törzs-vásárló lettem a péküzletben, fölkelt irántam az érdeklődés a kiszolgáló-kisasszonyok körében, amit egy pillanatig sem tulajdonítok választékos megjelenésemnek, de annak, hogy idegen voltam, ismeretlen, „új arc”. És ami még feltűnhetett nekik, mindenből az átlagnál többet vásároltam. A kelleténél több zsemlyét, kenyeret, s a kezdeti időszakban még cukrászsüteményt is. Észrevettem, hogy amikor a kasszához léptem fizetni, a hátam mögött összesúgtak a kisasszonyok. Egyszer azután az egyik fölbátorodott és megkérdezte, hogy ugyan hová való vagyok én, de választ sem várva már meg is felelt rá: -Ugyebár hollandus? Miután tisztáztam a félreértést, és megvallottam eredetemet, egy kissé elcsodálkoztak. De azután mégis hollandusnak könyveltek el és amikor egyszer hosszabb ideig távolmaradtam a bolttól, visszatérésem után megkérdezték: – Ugyebár vakáción volt Amsterdamban?

Miután láttam, hogy a félreértést nem lehet eloszlatni, ennyiben maradtunk. De nem is erről akarok beszélni. Időnként – különösképpen szombat reggelenként tapasztaltam ezt- a pék felesége is feltűnt a boltban, besietett a kulisszák mögül, mindenkit mosolyogva üdvözölt, gyorsan, sietősen tevékenykedett egy kicsit, üdvözölte a törzsközönség tagjait és azok szívélyesen köszöntötték őt: „Guten Morgen, Frau Müller”…sőt, ha nagyon sokan voltak a boltban, átmenetileg beállt ő is a kiszolgáló-kisasszonyok közé és kisegített egy ideig, nővére pedig a pénztárban szorgoskodott. És bizony szorgoskodnia kellett, mert a vevők, kezükben zsemlyéket, kenyeret tartalmazó zacskókkal, szépen csomagolt cukrászsüteményekkel már sorbaálltak, hogy ott hagyhassák nála a pénzüket. Olykor a pékmestert is látni lehetett, erőteljes, tagbaszakadt férfi, patyolatfehér ing, kötény, fehér nadrág és fapapucs, valóban olyan, amilyennek egy ideális pékmestert elképzel az ember. Behozott egy nagy tálca süteményt, vagy körüljáratta tekintetét a polcokon, a vevőkön, s aztán visszavonult a műhelybe. A pék felesége 40 esztendő körüli asszony, szőke, igazi germán típus, de talán még azt is el kell mondani róla, hogy abban az életkorban és egy kissé azzal a jelleggel, amelyet ilyen tárgykörrel foglalkozó regények szerzői „veszélyesként” jellemeznek.

Ezzel elérkeztünk rövid történetünk fordulópontjához, a pék feleségének eltűnéséhez. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis a pék felesége – eltűnt. Legalábbis a vevőkör szeme elől. És röviddel ezután lassan, fokozatosan cserélődni kezdett a kiszolgáló kisasszonyok gárdája, új leányok álltak a pult mögé, ugyanolyan hófehér köpenyben, mint elődeik és nagyjából ugyanazzal a mosollyal, dehát mások, idegenek. A kasszából pedig eltűnt a pékmester sógornője. Helyét egy vadidegen asszony foglalta el. Foglalkoztatni kezdett a talány: hová lett a pék felesége? Amíg ott volt a kiszolgáló kisasszonyok között egy-két régi ismerős, mint afféle kíváncsi hollandus, megkérdezhettem volna, hogy hol van Frau Müller, ezt azonban elmulasztottam és az új kiszolgáló-kisasszonyok egyikének sem mertem ilyen magánjellegű kérdést föltenni. Az elmúlt héten azután mégis rászántam magam és – miután én voltam az egyetlen vevő a boltban – megkérdeztem az egyik kisasszonyt, megmondaná-e nekem, hogy hol van Frau Müller? Mert hogy olyan régen nem láttam. Talán csak nem beteg? – Óh nem – válaszolta mosolyogva és könnyedén – Frau Müller odafent van az emeleten az irodában, a számlákkal foglalkozik, a bolt és a műhely hivatalos ügyeit intézi.

A felvilágosítást tudomásul vettem, de természetesen egyetlen szót sem hiszek belőle. A félrevezető válaszból azonban arra lehet következtetni, hogy a pék feleségének eltűnése mögött regény húzódik meg.

Itt az ideje, hogy megvalljam, a kis történet címe nem az enyém, Marcel Pagnol í           rta, annakidején nagysikerű francia film volt, a pékmestert a felejthetetlen Raimu játszotta. Pagnol már nem él, nem kérheti számon tőlem szegény a kitűnő cím kölcsönvételét. De menthetetlenül ide kívánkozott, mármint a cím, mivel a pék feleségének eltűnése egyre foglalkoztat. Mi történt? A lehetőségek száma nagy, ha nem is végtelen. Meglehet, hogy egy kora hajnalon – vagy talán még teljében volt az éjszaka? – a pékmester a megszokott időnél korábban ment fel műhelyéből a lakásba. És kit talált ott, félreérthetetlen, sőt félremagyarázhatatlan helyzetben szőke és veszélyes életkorban lévő hitvesével, mint műhelyének egyik ifjú segédjét, aki az előző napon beteget jelentett. (Mert azt eléggé nem hibáztatható módon elfelejtettem megemlíteni, hogy időnként péklegények is feltűntek a boltban, behúztak egy-egy nagy kosarat, behoztak egy nagy halom veknit, odapaskoltak egyik másik fehér köpenyre, mielőtt visszatértek a műhelybe.) Ez tehát az egyik lehetőség. Nagy családi jelenet következett és Frau Müllernek, a megtévedt feleségnek, távoznia kellett a közös otthonból, de még a nővérének is akiről a pékmester azt gyanította, hogy tudott az ármányról.

De van más lehetőség is. Ez pedig az, hogy nem a pékmester tért meg otthonába szokatlan időpontban, hanem a pék felesége látogatott el a műhelyben egy kora hajnalon, olyan időpontban, amelyben egyébként- a pékmester szilárd meggyőződése szerint- még aludnia kellett volna. És mit látott a műhelyben a pék felesége? Nos, férjét, a pékmestert az egyik fiatal és csinos kiszolgáló-kisasszonnyal, akinek ugyebár a műhelyben semmi, de semmi keresnivalója nem volt, mert ott nem folyik kiszolgálás- kivéve azt az esetet, hogy a kiszolgáló-kisasszony a pékmestert szolgálja ki. És a helyzet, amelyben a pék felesége találta férjét és a kisasszonyt, félreérthetetlen és félremagyarázhatatlan volt, nagy családi jelenet következett és a pék felesége elköltözött a közös otthonból. Vele vállalt szolidaritásból természetesen nővére is követte, odahagyva az elektronikus agynak beillő kasszagépet.

Vannak még mindenféle közbenső variánsok, de mégis e kettő egyike látszik a legvalószínűbbnek. A Müller-pékség a Bahrerstrasse és Schellingstrasse sarkán azóta is szabályszerűen üzemel, a pult mögött ott sürögnek-forognak a készséges kisasszonyok, fehér köpenyben, a péksütemények, kenyerek, cukrászsütemények választéka ugyanolyan bőséges, időnként belátogat a műhelyből a boltba a pékmester, hófehér ing, fehér pantalló, fehér kötény, fapapucs, péklegények bevonszolnak egy-egy kosarat, odapaskolnak egyik-másik fehér köpenyre, mielőtt visszamennek a műhelybe, minden a megszokott módon pereg, csak a pék felesége – és a pék sógornője- hiányzik a színről. Mivel nem vagyok többé bolygó hollandi, a kisasszonyok bár udvariasak, de közönyösek irányomban, kérdezéshez sem jogom, sem alapom, alkalmasint sohasem tudom meg, hogy hová lett a pék felesége. Dehát így van ez az életben, az élet megszokott és magától-értetődő természetességgel tudomásul vett színterein. Az ember nem tud semmit. Hogy miféle indulatok, érzelmek fűtik, hevítik a kemencét, amelyben megsütik mindennapi kenyerét, arról az embernek fogalma sincs.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések