/

Kár cifrázni, Orbán nem “ordo-nacionalista poszt-neoliberális”, hanem fasiszta köztörvényes bűnöző

15 perc olvasási idő
20

Méltatlanul nagy nyilvánosságot kapott az Orbán-rendszer politológiai leírásának újabb kísérlete, az eddigiek közül talán a leggyengébb, amely akaratlanul is felértékeli az orbáni diktatúrát azzal, hogy különféle államelméletek között keresi a helyét. A 444.hu mutatta be Dorit Geva, a bécsi CEU politikai szociológusának munkáját, amelyet a Sage Journal egyik különszámában publikált, “Orbán ordonacionalizmusa, mint posztneoliberális hatalom” címmel. Bárcsak ne tette volna.

Az iromány azt a hamis hatást kelti, mintha itt valami nagy társadalomalakító kísérlet lenne, amely még meg is előzi Európát és a világot. Minden ilyen teoretikus firkálás kártékony, amely megszépíti és tudományos kategóriák révén hamis színben tünteti fel az Orbán-rendszert, mintha az politológiai, és nem büntetőjogi kategória lenne. A rendszer eddigi leírásai, amelyek valami új kategóriaként keresnek legitim helyet az Orbán-rendszernek, s nem merik használni az eddigi kategóriákat, nemcsak tévednek, hanem rendkívül kártákonyak.

Azért, mert felmagasztalják és tudományos, társadalomelméleti értékkel ruházzák fel a legprimitívebb fasizmust, diktatúrát és bűnözést. Orbán cselekedeteit és rendszerét nem a politológia tudományának elméleti apparátusával, hanem egy alaposan megírt büntetőjogi vádirattal lehet leírni, amelynek végén az államellenes bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés, a köztörvényes vagyon elleni és korrupciós bűncselekményekért kb. száz év börtön a büntetési tétel. Egyenként, a bűntársakkal együtt.

Ez az Orbán-rendszer leírása, amihez egy tájékozott nyomozó ügyész hozzáteheti, hogy a bűncselekményeket a klasszikus fasiszta metodika alapján, az államhatalom által, az államhatalom megszerzésével és a magánhatalomnak az állam által való koncentrálása útján követték el. Egy klasszikus maffia felhasználta a magyar jobboldali fasiszta hagyományokat, a keresztény-nemzeti antiszemitizmust, a horthyzmust. De lényegét tekintve annyi az új benne, hogy a maffia nem az állammal szemben, hanem az állam elfoglalásával és működtetésével szerezte meg a javait, a hatalmat, a befolyást és a pénzt. A maffia által elfoglalt állam működik maffiaként, illetve a maffia államként.

Hagyjuk az “ordo-naciomalizmust” másra. Ennél korlátoltabb elméletet talán csak a “hibrid-rezsim” elméletének megalkotói hoztak létre (szíveskedjenek a pénztárhoz fáradni), amivel megszépítették az orbáni diktatúrát. Elméletet gyártottak a hamis és hazug látszatból, a kiüresített keretekből, mintha a formálisan megtartott jogállami intézmények bármelyike is valóságos lenne, önállósággal és függetlenséggel bírna. Minden ilyen okoskodó elmélet akaratlanul is a bűnszervezet érdekeit szolgálja.

Kétségtelen, hogy Orbán adott egy ideológiai maszlagot a lényeg elfedésére, de ez csak a teóriák világában eltévedt, okoskodó értelmiségieket tévesztik meg. Ennek lényege, hogy a felvilágosodás előtti politikai kereszténység ideológiájába burkolja a nyers valóságot, miszerint megszüntetett minden demokratikus korlátot és ellensúlyt. Kezdte a sajtószabadsággal, és felszámolta a hatalmi ágak megosztásának rendszerét. Ellenőrizhetetlen és korlátozhatatlan hatalmat hozott létre, s mindent az elfoglalt állam uralma alá helyezett. Ez a klasszikus fasiszta modell, melynek lényegét Mussolini úgy fogalmazta meg, hogy “minden az államon belül, és semmi az államon kívül”. Ez a fasizmus.

Minderre azért kerülhetett sor, mert Orbán személyében szerencsésen találkozott a politikus a maffiavezérrel. Ezért egy maffia törekvését és működését a politika mezébe tudja öltöztetni: kívülről állam, belülről maffia. Kívülről miniszterelnök, belülről egy maffiavezér. Köztörvényes bűnöző, tolvaj, rabló és haramia. Ennyi az Orbán-rendszer tudományos leírása, amit lehet még részletezni azzal, hogy az innen-onnan összelopkodott jelszavak, mint az “illiberalizmus”, hogyan fedik el a nyers antiszemitizmust, s a mögötte levő kisebbségi komplexust, a gyerekkori traumákat, az egyetemi hátrányos helyzetet. kisebbségi érzést azokkal szemben, akik tíz könyvvel többet olvastak.

A Büntetőtörvénykönyvben megfogalmazott büntetőjogi alakzatot (“az alkotmányos rend megdöntése” cím alatt található) óriási hiba felruházni olyan jegyekkel, amelyek a liberális demokráciák “válságként” való leírásából következnek, mint a poszt-neoliberális világ alternatívája. Mintha Orbán és diktatúrája valami elkerülhetetlen társadalmi szükségszerűség lett volna, és mintha Magyarország nem élhetne minden gond nélkül egy liberális demokráciában, ha nincs ez a bűnöző, aki megkaparintott mindent.

A liberális demokráciák általános jegye a “válságról válságra” való haladás, mert a világban mindig új megoldandó problémák merülnek fel, amelyeket nem leplez el, mint a hazug fasiszta propaganda, és a megoldásokat vitákon, szabad és nyílt konfliktusokon keresztül keresik. Nem a diktátor hatalmi szavával söprik a szőnyeg alá, aminek később szörnyű ára lesz (lásd: 30 ezer magyar koronás-halott, ami egy fasiszta diktatúrában nem számít, dicsőségtábla lesz belőle, de egy demokráciában tragédia lenne).

Ezért hamis a liberális demokráciákról adott diagnózis, így hamis az ajánlott terápia, a NER receptje is. Amit, ha úgy írnak le, mint egy szükségszerűséget, ami már előbbre jár, mint a világ többi része (amely még a válságban leledző liberális demokrácia állapotában van), azzal iszonyatos károkat okoznak, mert legitimálnak egy bűnszervezetet és egy fasiszta diktatúrát. Ez az ondo, bocsánat, ordo elmélet is ilyen. A szerző gondolhatna a CEU-ra, amely a válságban vergődő Bécsbe menekült a haladó poszt-Budapest helyett. Ez lenne a megoldás? Ez a jövő, ami megoldja a problémákkal küszködő nyugati demokráciák “válságát”? Milyen válságban volt a CEU, hogy mennie kellett?

Nem is szeretnénk belemenni a poszt-neoliberális ordo-nacionalizmus hülyeségének elemzésébe, mert felértékelnénk vele a művet, és általa mi is legitimálnánk egy sima köztörvényes bűncselekményt, legitim államelméletek sorába emelve az alkotmányos rend megdöntését, a hatalom kirárólagos birtoklását, a jogállam felszámolását, és a törvényuralom megszüntetését, az ország kisajátítását, a közvagyon tervezett és szervezett elrablását, az emberi jogok lábbal tiprását, az emberség megsemmisítését, stb..

Ungváry Rudolf adta az egyik jó definíciót: a NER a fasizmus egy mutációja, a másikat pedig Magyar Bálint: posztkommunista maffiaállam. Mi azt mondjuk: a kettő együtt. Az egyik oldala a politikai arca, a másik pedig a szervezett bűnöző oldala. S ez a kettő egy, mert egyesült egy személyben a fasiszta politikus és a maffiavezér. Fasisztaként az alkotmányos rend megdöntése miatt kellene Orbánt elítélni, maffiavezérként az állami vagyon elrablásáért és a korrupcióért.

Nagyjából ez az Orbán-rendszer, ami csak annyiban “poszt”, hogy a törvényes, normális élet utáni borzalom, miután egy bűnszervezet elfoglalja, megszállja és kisajátítja az országot, az államot, amihez felhasználja az ország múltjának legsötétebb nacionalista ideológiáit, amit a nép megesz, mert soha nem nézett szembe saját múltjával. Ebből nem kell nagy elméletet gyártani. A “kereszténységnek” álcázott fasizmus találkozása és keresztezése ez a szervezett bűnözéssel. Ennyi. Semmi “ordo” meg “poszt”.

Végül, csak annyit, hogy a dolgozat legnevetségesebb feltételezése az, hogy Orbánnak bármiféle államelmélete volt a kizárólagos hatalom megszerzésén kívül, amit sokszor kénytelen volt módosítani, és ez az ő tehetségét mutatja, milyen rugalmasan tudott váltani. Hát ez egy vicc. Amiről a szerző beszél, az nem más, mint a taslik, a pofonok és sallerek rendszere, hogy amikor jól pofán verte valaki ezt a köztörvényes stricit, akkor behúzta a nyakát, hízelkedett, gazsulált, sompolygott, nyájaskodott, hogy megússza.

Nagyjából így viszonyul a valóság a nagy elméletekhez. Orbán nem olyan rafinált, mint a Gazsi lova: vak, de nem vakmerő. Megérzi, ha egy erősebbel találkozik, olyankor meghunyászkodik. Nem a CEU politológia tanszékén és a könyvtárban lehet megtalálni a rendszer megfejtéséhez a kulcsot, hanem Felcsúton a focipályán és a kocsmában. Viszont a szerző az “ordo-nacionalizmus” szó megalkotásával megoldotta a karrierjét és az egzisztenciáját.

Még az sem “válság”, hogy erre fizetnek, és ebből meg lehet élni. De erre  a válasz nem egy Orbán által vezetett primitív horda. Viszont, ha a hordát felértékeli, az véget vet az ilyen tanulmányoknak. Ha sikeresen menedzseli, és az emberek elhiszik, akkor Bécsből is menekülni kell, csak nem tudni hova. A fejlett “ordo-nacionalizmus” elől, mely válasz a szabadság “válságára”.

Tanulság: a liberális jogállamnak nincs alternatívája, mert jog nélkül az emberek vadállatként élnek, egymás elnyomásában, ami elhozza a “hiányolt” erőszakot is. Nem kell sokat várni, meglesz az is.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Szijjártó újabb ámokfutása: aki nem rasszista, az munkásőr besúgó

Következő cikk

Nagy lendületet adott Orbán a homoszexuálisok elfogadásának és a magyar fasizmus elutasításának