A nácizmus és a propaganda elválaszthatatlan egymástól, mert a nácizmus a tömeglélektan erejével a hazugságra épül. A nácizmus mindig valamilyen összeesküvéselméletre alapozódik, és erejét a hazugság ereje adja. Ezért a nácizmus legnagyobb ellenségei a tények, és azok, akik a hazug propaganda állításaival szemben a tényeket megmutatják. Önmagában ez nem mindig segít, mert akiket egy összeesküvéselmélet már megfertőzött, azokat a tények sok esetben nem érdeklik, a tényellenőrzést is beépítik az összeesküvéselméleteikbe. Ahogy a közvéleménykutatással is tették.
A „fact check” a szabad sajtó legerősebb és legfontosabb fegyvere a szélsőjobboldallal szemben. A nácizmus nem véletlenül tartotta legfontosab fegyverének a propagandát (a goebbelsi propaganda elmélete ma is minden propaganda alapja, amit a marketingszakmában is felhasználnak), mert ahol a tényeket és az információkat megosztó szabad sajtót korlátozni tudják és a propaganda döntő befolyást szerez, ott belátható időn belül megdöntik az alkotmányos liberális demokráciákat, és fasiszta, náci rendszereket hoznak létre, nevezzék azt akárhogyan.
Nem véletlen, hogy még az orbáni fasiszta rendszer által létrehozott médiatörvényben is megmaradtak olyan foszlányok a sajtószabadságot biztosító törvényekből, mint az információhoz való jutás szabadsága, ami az alapja a demokráciának, az emberek szabad választásának. Ahol ezt korlátozzák, ott szabad választásról sem lehet beszélni, mert a választók nincsenek birtokában a szabad és felelős választáshoz szükséges információknak, és az azokból levonható következtetéseknek. Nem véletlen, hogy minden fasiszta rendszer, így az Orbán-rendszer is, a sajtószabadságot számolja fel először.
Nyugat-Európában és Amerikában ezért a szélsőjobboldal erősödésével párhuzamosan erősödött a „fact check”, a tényellenőrzés. Amikor Amerikában egy fasiszta lett az elnök, miután Donald Trump nyerte meg a választást, mégpedig nem kis mértékben éppen a hazug populista propagandájának köszönhetően, a tényellenőrzés a szabad sajtó első vonalába került, amely kimutatta, hogy Trump a kormányzása négy évében átlagban kétpercenként hazudott. Ezt tényekkel bizonyították.
Ahhoz képest, hogy Magyarországon már korábban hatalomra került egy fasiszta rendszer, amely az első perctől kezdve Mussolini és Hitler logikája és államfelfogása alapján építette ki a NER-t, a tényellenőrzés nagyon nagy késéssel érkezett meg. Talán ennek köszönhető, hogy Orbán ilyen könnyen és ilyen gyorsan épített fel egy totális hatalommal rendelkező diktatúrát. Az Orbán által tudatosan meghagyott félig szabad és viszonylag független, korlátozott hatókörű és/vagy álellenzéki sajtó rendkívül óvatos volt a NER elmúlt 12 éve alatt. Nem töltötte be a sajtó funkcióját.
Részben azért is, mert féltette és óvta az Orbán által megengedett státuszát, s ezért betartotta az Orbán által tudatosan meghúzott határokat (amivel közvetve szintén a rendszer legitimációját adta, eleve meg sem kérdőjelezve az alkotmányos rend megdöntésével, az államellenes bűncselekménnyel létrehozott rendszer törvényes és legitim voltát). Bosszantó és felháborító volt az is, hogy az Orbán által a demokrácia és a sajtószabadság fügefalevelének meghagyott félig szabad sajtó minden kontroll, tényellenőrzés és cáfolat nélkül tette közzé a rendszer képviselőinek hazugságait.
A „fact check”, a tényellenőrzés, nagyon nagy késéssel, az Orbán-rendszer létrejötte után tíz évvel jelent meg Magyarországon. Az egyetlen ezzel foglalkozó tematikus szerkesztőség a Lakmusz, mely legalább a műfaj magyarországi megjelenését és létjogosultságát demonstrálja, s a körülményekhez képest nem végzi rosszul a dolgát, csak nyilván több pénzre, több emberre, nagyobb bátorságra és határozottabb szókimondásra lenne szükség. Az amerikai tényellenőrök számára nem probléma nagy betűkkel leírni címben, hogy „Trump elnök hazudott”. Az „Orbán hazudott” címre várni kell.
Annak ellenére, hogy Orbánnak majdnem minden szava hazugság. Nem vizsgáltuk, ezért inkább csak az a benyomásunk, mintha a magyar tényellenőrzés óvatossága követné a félszabad magyar sajtó óvatosságát is. Ennek ellenére, legalább megjelent valami, és nemcsak cáfolat nélkül terjeszti még a félig szabad sajtó is a propaganda hazugságait. De már ez is sok, a nácik máris kifogásolják a tényellenőrzés létét, és a Kontextus című „műsorban” (értsd: propaganda förtelemben) máris támadást indítottak a gyengécske magyar tényellenőrzés ellen is.
Már a műsor felvezetése is mutatja, miről van szó: „Hogyan vadásszák le a tényellenőrök a közösségi média célkeresztjébe kerülő felhasználókat? Miért nem működnek az alternatív platformok?”. Ez abból a náci tételből indul ki, hogy a mainstream média hazudik, az igazságot az „alternatív platformok” és médiumok, a közösségi médiában terjesztett propagandafelületek adják. A náciknak az nem számít, hogy a mainstream média elszámoltatható, jogi, szakmai és etikai keretek között működő és számonkérhető sajtó, míg az álhíreket terjesztő propaganda azt mond, amit akar.
A műsorban két nácit szólaltattak meg: az egyik Toroczkai László, aki egy jól ismert vérnáci, a másik Schiffer András, az LMP volt alapítója, aki egy lappangó és rejtőzködő náci. A nácikat ugyanis nem arról lehet megismerni, ha náci egyenruhába öltöznek és náci karlendítéssel köszönnek, hanem arról, hogy a nácizmus sajtószabadsággal szembeni alaptételeit adják elő, ahogyan azt Schiffer András is tette a műsorban. Eleve tisztességes és magára valamit adó ember, aki elítéli a nácizmust, nem ül le egy asztalhoz a Toroczkai nevű vérnácival, méghozzá teljes egyetértésben.
Fontos megemlíteni, hogy az esetek többségében képzetlen, tanulatlan, gyökér, kőbunkó emberekből lesznek vérnácik, míg a lappangó-lapító, rejtőzködő nácik nagyon képzettek, kifinomultak a retorikai képességeik, érvrendszerükben a liberális demokraták terminusait használják, ezért kompatibilisek azokkal (ilyen maga Orbán Viktor is), ezért az utóbbiak sokkal veszélyesebbek, mint a suttyó vérnácik. Képzett ember is lehet vérnáci, mint amilyen volt Csurka István, de Csurkánál sokkal veszélyesebb volt Orbán, aki valóra is váltotta Csurka álmait, amire ő képtelen lett volna.
Ezért Toroczkaival, akinek egy rendes jogállamban az életfogytig tartó börtönbüntetését kellene töltenie épp (ehelyett a Fidesz és Márki-Zay Péter segítségével – aki karaktergyilkolta a kutyapártot, ezért a kutyapárt helyett a mihazánk jutott a parlamentbe), parlamenti politikus, nem foglalkozunk, csupán Schiffer náci elméletére teszünk néhány megjegyzést. Schiffer azt mondta, hogy a „fact check”, a tényellenőrzés „a szabadság legnagyobb ellensége” a világon, amivel a tényellenőrzés korlátját karaktergyilkolta a náci propagandával, álhírekkel és összeesküvéselméletekkel szemben.
Schiffer nácisága azért is meglepő, mert az emberiség kollektív tudásának része az a tény, hogy a náci goebbelsi propaganda, a náci összeesküvéselméletek, így a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” felelősek hatmillió zsidó elpusztításáért. Schiffer maga is hazudik, amikor az érveit előadja, mert azt állítja, hogy „ők nemcsak, hogy tényellenőrök, ők független-objektívek (…), úgy tételezik magukat, mintha ideológiailag semlegesek lennének, ők fölötte állnának mindennek. Az ő szájukból nyilvánul meg a tudomány, a művészet, a kultúra, és minden, ami emberré teszi az embert, és ők az egyedüli igazságot birtokolják.”
Egyetlen tényellenőr nem helyezi magát fölé senkinek és semminek, egyedül a tényeket helyezi a hazugságok fölé, és a bizonyított objektív tények állnak fölötte mindennek, leginkább a hazugság olyan ravasz mestereinek, mint amilyen Schiffer és társai. Nem igaz, hazugság, hogy „az ő szájukból nyilvánul meg a tudomány, a művészet, a kultúra, és minden, ami emberré teszi az embert, és ők az egyedüli igazságot birtokolják”. Az igaz, hogy műveltebbek és tájékozottabbak a hazudozó vérnáciknál, de az igazságot nem ők birtokolják, hanem azok a tényekből fakadnak. Nagy különbség.
Brutális hazugság, hogy a tényellenőrök „veszélyesebbek a 20. század totális rendszereinek cenzúrájánál”, mert a tényellenőrök nem ideológiai alapon cáfolnak bármit, hanem tényekkel, és ők nem tiltanak be semmit, ahogy a totális rendszerek cenzúrája teszi. Csak bizonyítékokkal alátámasztott tényekkel cáfolják az embereket becsapó propaganda hazugságait. Nem ölnek meg újságírókat és a különítményeseik nem gyilkolják le a Népszava főszerkesztőjét és újságíróit, ugye, Schiffer András.
Az is egy orbitális hazugság, Schiffer András, hogy most „úgy van az egész történet maszkírozva, mintha csak az létezne, ők a tény. Csak az létezik a világban, amire rámutatnak, és ami nem az (…), az nem létezik, az hülyeség”. Nincs így maszkírozva, és senki nem mondja, hogy „ők a tény”. Ők megmutatják a tényeket, a valóságot, méghozzá bizonyítékokkal. Jogász embernek tisztában kellene lennie a tények és a nem tények, a valóság és a hazug állítások közötti különbségekkel, és különösen annak jelentőségével. Ezek polgári jogi és büntetőjogi kategóriák is.
Schiffer azt fájlalja, hogy az orosz titkosszolgálat által működtetett, álhíreket és hazug propagandát terjesztő Russia Today nem működhet mostantól szabadon Európában. Nem fertőzheti olyan hazugságokkal az embereket, amelyeknek világégés, milliók halála lenne a következménye. Nem mutathatja be az ukrajnai népirtást és tömeggyilkosságokat Oroszország igazságos harcának éppen a „nácizmus” ellen. Ez fáj Schiffernek. Szerinte ezzel a „szabadság” sérül. A szabadság ezzel szemben az, ha az emberek a tényeket és a valóságot ismerhetik meg, s igaz információkhoz juthatnak.
Döbbenet, hogy egy zöldpárt egykori alapítója a sajtószabadság lényege, egy jogász a valós információhoz való jutás joga ellen beszél, és az álhírek, a konspirációs teóriák, a náci propaganda mellett emeli fel a szavát. Schiffer ezzel a logikával a Harmadik Birodalom propagandáját is védelmébe venné, a hitlerizmus gyűlöletpropagandáját is a sajtószabadság részének tekintené, míg a zsidók elleni hazugságokkal szembeni tényellenőrzést diktatórikus cenzúrának minősítené. Gyakorlatilag ezt is tette.
Képmutató érvelése szerint a tényellenőrök bűne, hogy „elvitatják tőlünk a képességeket, hogy mérlegelni tudunk tényeket, információkat, adatokat. Elvitatják azt, hogy mi ugyanolyan jogon tudunk morális ítéleteket alkotni, mint ők. És meg akarják szabni nekünk, hogy mit gondolunk”. Schiffer még nem hallott a tömeglélektanról, hogy mit mondott Le Bon, Freud és mások a vezér és a tömeg, a náci populista propaganda hatásmechanizmusairól.
Ha Schiffernek, aki máskülönben egy jogász és ügyvéd, igaza lenne, akkor a tárgyalóteremben a személyiségi jogi és/vagy rágalmazási perekben a valótlan tényállítás esetén azt kellene előadnia a bíróságnak, hogy a valótlan tényállítás, mint jogsértő cselekedet, nem büntethető, mert azzal „elvitatják tőlünk a képességeket, hogy mérlegelni tudunk tényeket, információkat, adatokat”. Ez náci érvelés a náci összeesküvéselméletek, az emberek becsapása és egy fajgyűlöleten alapuló diktatórikus rezsim létrehozása és működése mellett. Valótlan tények állítása jogsértő, bűncselekmény is.
Schiffer harcot hirdet a tényekkel és a tényújságírással szemben, a náci propaganda, az álhírek terjesztése és az összeesküvéselméletek mellett: „Amit mindannyian tehetünk: lerántjuk ezekről a leplet. Ezek nem liberálisok, ezek a szabadság ellenségei. Ma a tényellenőrök legalább akkora veszedelmet jelentenek a szabadságra és a demokráciára, mint a totalitárius rendszereknek a cenzorai.” Schiffer ezzel nem rántja le a leplet semmiről, legfeljebb saját rejtőzködő nácizmusáról, és ugyanúgy hazudik, mint a vérnácik.
Az maga is a náci propaganda része, hogy karaktergyilkolnak mindenkit és mindent, ami és aki a hazugságaik útjában áll.
