/

Vincent Chin öröksége: a fehér etnikai kisebbségeknek nem kellene a rasszisták mellé állniuk

13 perc olvasási idő

Az emberek többsége nem sokat tud az ázsiai amerikaiakkal szembeni rasszizmus létezéséről és méreteiről (sőt a történetéről, mert már történelme is van ennek), amikor amerikai rasszizmusról hall, akkor általában a fekete afrikai amerikaiak elleni fajgyűlöletre asszociál. Pedig az ázsiai amerikaiakkal szembeni rasszista gyűlölet és támadások jelentősége semmivel nem kisebb, nem lehet a fajgyűlölet és a rasszista erőszak között különbséget tenni vagy rangsort felállítani. Ami közös ezekben, hogy az ázsiai amerikaiak elleni támadók túlnyomó többsége, 75 százaléka szintén fehér.

A ázsiaiak elleni rasszista gyűlölet jelképe a Vincent Chin elleni halálos támadás, amelynek éppen most ebben a hónapban van a 40. évfordulója. 1982. június 19-én az esküvője előtti napon két fehér ember fajgyűlöletből halálra verte baseball-ütővel. Miközben a fejét ütötték, az ázsiak elleni rasszista jelszavakat kiabáltak. A rasszizmus nem ért véget a halálos kimenetelű támadással, mert az igazságszolgáltatáson folytatódott: a két elkövetőt felmentették, egyetlen napot sem töltöttek börtönbe. Az ok az, hogy az áldozat ázsiai, az elkövetők pedig fehérek voltak.

A 40 évvel ezelőtt meggyilkolt Vincent Chin

Ez lett az ázsiai amerikaiak polgári jogi és emberi jogi küzdelmeinek kezdete. Mint arról Helen Zia író és aktivista beszámolt az Ethnic Media Services kisebbségi sajtónak tartott tájékoztatóján, Vincent Chin halála egyben az ázsiai amerikaiak öntudatra ébredésének születésnapja is, amely sajnálatos módon azóta sem veszítette el az aktualitását. Az író szerint éppen a 40. évforduló éve rázta meg legjobban az ázsiaiakat, mert a COVID-19 után az elmúlt években megerősödött az ázsiaikkal szembeni rasszizmus, és már az elnöknek kellett emiatt lépni.

Detroit tragédiája, amikor Vincent Chin élete tragikus módon véget ért, felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a feketékkel szemben létezik rasszizmus, hanem az ázsiaiakkal és más nációkkal szemben is. Tulajdonképpen mindenféle kisebbséggel szembeni gyűlölet, nemcsak a bőrszín, hanem az etnikai hovatartozás, a vallási különbség, a nemi identitáshoz kapcsolódó kirekesztések és a homofóbia, ugyanarról a tőről erednek és ugyanaz a gyűlölet áll mögöttük. Ezért minden kisebbségnek össze kellene fogni, és kiállni a más kisebbségeket ért támadások ellen.

Ez azonban nem mindig van így, noha éppen Helen Zia is ezen dolgozik. Feketék, ázsiaiak, arabok, zsidók, nők, európai etnikai kisebbégek tagjainak együtt kellene fellépniük, és hozzájuk kellene csatlakozniuk azoknak a többségi társadalomhoz tartozó amerikai heteroszexuális fehér keresztény férfiaknak, akik elítélik a megkülönböztetés és a fajgyűlölet minden formáját, miután azoknak a legtöbb képviselője közülük kerül ki, akik nem tartoznak egyik kisebbséghez sem.

Azonban ez az összefogás nem valósul meg sok esetben még az egyes kisebbségek között sem, mert egyesek elfeledkeznek arról, hogy más tekintetben ők is egy kisebbséghez tartoznak és ennek révén veszélyeztetettek, ha egy másik kisebbséggel tlálkoznak. Például a fehér bőrszínű etnikai kisebbség tagjainak egy része ugyanolyan rasszista előítéletet vagy gyűlöletet táplál a feketékkel vagy az ázsiaiakkal szemben, mint a szélsőjobboldali amerikai fehér rasszisták. Ilyenkor a fehér identitás felülírja a kisebbséghez tartozás etnikai identitását.

Zia beszámolt arról, hogy ezt szándékosan is elősegítik olyan hamis információkkal azok, akik lepleznek akarják a rasszizmust, hogy az ázsiaiak elleni rasszista támadásokat feketék követik el. Azt a látszatot próbálják kelteni, mintha a kisebbségeket ért agresszió indítéka nem a fehér felsőbbrendűség, nem a rasszizmus, hanem egyszerű etnikai és kisebbségek közötti villongás. Ez ráadásul még tovább erősíti a fajgyűlölő előítéleteket és hazugságokat, mert azt üzeni, hogy ezek a különféle kisebbségek ilyenek, egymást gyilkolják, talán a fehérek sincsenek biztonságban tőlük.

Az amerikai magyarok kollettív módon még nem tapasztalták meg az etnikai alapú kirekesztést és üldözést Amerikában, de egyénileg már találkoztak ilyen jelenségekkel, mint “bevándorlók”, és azt sem lehet tudni, hogy etnikai kisebbségként mikor válhatnak céltáblává. Mint ahogy az ukránok és az oroszok (ellenkező ok miatt) most éppen azzá váltak, annak ellenére, hogy épp olyan fehérek, mint a többségi társadalom. Ezért is érzékenyebbnek kellene lenniük mások kirekesztése és sérelmei iránt, ki kellene állniuk sokkal inkább mások mellett.

Ennek nyilván korlátja a hozott kultúra, mert ha valaki Magyarországról az antiszemitizmust, a cigányokkal és a feketékkel, a más bőrszínűekkel, más vallásúakkal szembeni gyűlöletet hozta, az könnyen megtalálhatja a helyét az amerikai fajgyűlölők csoportjaiban és oldalán is. A legnevetségesebb az, hogy egyesek a magyarországi bevándorlásellenességüket hozzák magukkal és tartják meg, miközben Amerikában ők is bevándorlók, és ezt nem veszik észre. Felsőbbrendűségi tudatuknál fogva azt képzelik, hogy nekik alapvető joguk a bevándorlás, mert fehérek, másoknak pedig nem.

Pedig amitől Amerika nagy és gazdag, erős ország lett, az nem a kirekesztés és a fajgyűlölet, hanem éppen ellenkezőleg: annak legyőzése és a befogadás, az egyenlőség, az emberi jogok tisztelete. Ettől “great” Amerika, nem az újra erősödő szélsőjobboldali kirekesztéstől és gyűlölettől. Az amerikai magyaroknak a befogadó, a toleráns, az emberi jogokat tisztelő, a megkülönböztetést elvető igazi Amerikához kell csatlakozniuk, azt kell erősíteniük, amitől ők maguk is szabadabbak és gazdagabbak (anyagilag és lelkileg) lesznek.

Az ázsiai és más kisebbségek elleni rasszizmus alapja ugyanaz a bűnbakképzés, mint ami a zsidókkal szemben volt. Annak a szellemi gyökereiről és következményeiről már lehet tudni, hogy micsoda és hova vezet. Detroitban halálra vertek egy ártatlan ázsiai fiatalembert, mert akkor is volt valamilyen negatív félelem és hazugság az ázsiaiakkal szemben, amitől féltették a fehéreket. A legjellemzőbb ok a “helycserés” fenyegetésnek nevezett jelenség: a “csereelmélet” szerint ezek mindegyike azt mondja, hogy a fehéreket le akarják cserélni. Hol ezekre, hol azokra.

Vannak pozitív példák is, például Helen Zia kiemelte, hogy amikor Atlantában lelövöldözték az ázsiai kozmetikusokat és körmösöket, akkor sok támogatást kaptak fekete, spanyol és indián polgári jogi aktivistáktól. Lisa Cylar Barrett, a NAACP Jogi Védelmi Alap politikáért felelős igazgatója szerint ezt nehezíti az oszd meg és uralkodj elv, amivel a fehérek azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ha egyik kisebbség előbbre jut, akkor ők lemaradnak, vagy ha kiállnak egy éppen üldözöttebb kisebbség mellett, akkor magukat is belekeverik és célponttá teszik. Ezért passzívak egyesek.

Michael German, a Brennan Igazságügyi Központ Szabadság- és Nemzetbiztonsági Programjának munkatársa, aki korábban az FBI munkatársaként a fehér felsőbbrendűséget vizsgálta, azzal érvelt, hogy amíg nem állnak rendelkezésre pontosabb hivatalos adatok a gyűlöletbűncselekményekről (s azokat néha szándékosan visszatartják és kozmetikázzák), „addig az emberek nem fogják megérteni, hogy a fehér rasszizmus sokkal nagyobb a társadalmunkban, hogy sok tekintetben alapja a társadalmunknak.”

A déli republikánus vezetésű államokban, mint például Floridában, már ott tartanak, hogy az iskolai oktatásból is ki akarják venni a rasszizmus történetének tanítását, mintha az nem is lett volna. Márpedig ez nemcsak az önismeret miatt fontos, hanem azért is, hogy ne ismétlődhessen meg a történelem. Míg egyesek kifejezetten ezt akarják, és azt az Amerikát tartják “great”-nek, amelyben megkülönböztetik az embereket faji, vallási, etnikai, bőrszín nemi és nemi identitás alapján. A mi felelősségünk is, hogy ez ne így legyen.

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbán teljes vereséget szenvedett az uniós csúcson az olajembargó ügyében

Következő cikk

Kirill “pátriárka” nem keresztény, Orbán egy fasiszta bűnözőt és népirtó terroristát védett meg