2024, április16, kedd
KezdőlapKiemelt fő hír12 év kellett, hogy Gyurcsány kimondja, Orbán náci és fasiszta, de mi...

12 év kellett, hogy Gyurcsány kimondja, Orbán náci és fasiszta, de mi következik ebből?

-

Már 2006-ban is egy náci és fasiszta vezér intézett támadást a magyar alkotmányos rend ellen, amikor Orbán puccskísérletet hajtott végre az utcán. Ennek felismeréséhez sem kellett egyetem, arról nem beszélve, hogy ezer ok lett volna Orbán őrizetbe vételére és törvényes felelősségre vonására. Akkor még demokrácia és jogállam volt Magyarországon. A miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek hívták, aki elmulasztotta megtenni ezeket a megállapításokat és intézkedéseket, mert elveszítette az események feletti kontrollt. Nem magától, sokan sokat tettek ezért.

Nem lehet elvonatkoztatni ettől azt, hogy ma Orbán diktatúrájában él Magyarország, az ország közellensége pedig nem a puccsista és terrorista diktátor, aki kisajátította a korlátlan hatalmat, aki megszállta és elfoglalta az országot, aki tulajdonának tekinti Magyarországot és alattvalóként uralkodik a népe felett, hanem az ellenfele. A közellenség az a Gyurcsány Ferenc, aki mulasztásával lehetővé tette, hogy egy fasiszta és náci megdöntse az alkotmányos rendet és egy fasiszta diktatúrát vezessen be. Nem tette börtönbe, Orbán pedig közellenséget és bűnbakot csinált belőle.

Nem egyedül Gyurcsány Ferenc a felelős, hanem felelősök mindazok, akik megfélemlítették a kormányzó hatalmat, Orbán malmára hajtották a vizet. Az MSZP-ben levő korrupt fideszes ügynökök, az Orbán-imádó indexes újságírók, akik ma a 444.hu és a Telex „ellenzéki” újságírói, akik naponta uszítottak a fennálló kormány és közvetve a demokratikus rend ellen, amit az imádott fasiszta és náci diktátoruk meg akart dönteni. Ha 25 szélsőjobboldali elmebeteg összejött egy kisváros főterén, arról hisztérikus hangon tudósítottak. Ők az orbáni propagandagyár előfutárai.

Felelős a liberális értelmiségi holdudvar, a liberális koalíciós párt, amely sokat tett azért, hogy szétverje a demokratikus rendet (jelkép értékű, hogy ezzel szétverte saját magát is), és megágyazott Orbán diktatúrájának. Azért nincs valódi ellenzék, mert mindennek a szétvert demokratikus rendnek a törmeléke itt van romokban, semmit nem tanulva semmiből. Hamlet nem tudott erélyesen fellépni az Alkotmány és a törvények szellemében, miközben egy felelőtlen, meggondolatlan, indulatok vezérelte demokratikus oldal önmagát pusztította „szociellenes” vak gyűlöletében.

Orbán már 2006-ban is fasiszta volt és náci. Ezt bizonyítják a szavai, a tettei. De 2010-ben a „fülkeforradalommá” nyilvánított választási győzelem éjszakáján egy tőrőlmetszett fasiszta és náci vette át a hatalmat és hirdette meg nyíltan az alkotmányos rend megdöntését. Eltörölte az Alkotmányt, felszámolta a jogállamot, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, ezzel a fékek és ellensúlyok rendszerét, leválthatatlanná tette magát és az Alkotmányban tiltott kizárólagos, korlátlan hatalmat épített ki. Hatalma és uralma törvénytelen.

De az egész ellenzéki, liberális és baloldali értelmiség, az itt maradt szabad média egymást túlharsogva némított el mindenkit, aki diktatúrát, önkényuralmat és fasisztát kiáltott. Mindent megtettek azért, hogy ne legyen semmiféle ellenállás Orbán diktatúrájának kiépítésével szemben, méghozzá azzal, hogy letagadták, meghamisították a kiépülő rendszer lényegét. Ez „még mindig demokrácia” éa nem diktatúra, érvelt a Klubrádió, a 168 Óra, a Népszabadság és az egész balliberális értelmiség. Akik letagadták, hogy ez diktatúra, már sehol nincsenek, felszámolták és eltüntették őket.

A vicc az, hogy ezek közül még Hamlet, a mindig bizonytalan Gyurcsány volt a legprogresszívebb, aki időnként ki is mondta az igazságot, de aztán soha nem cselekedett annak megfelelően. Nem bojkottálta az általa is önkényuralminak nevezett rendszert, hanem beállt a kollaboránsok közé, a rendszert legitimáló parlamenti ellenzékhez csatlakozott. Ahol Orbán rendszere megkötözte őt is, a pártját is. Így jutottunk el oda, hogy Magyarországon kívül minden demokratikus jogállamban Orbánt fasiszta diktátornak tartják, de Magyarországon a hatalmát semmi nem veszélyezteti.

Végül 12 évvel az alkotmányos rend megdöntése, a fasiszta hatalomátvétel után, Gyurcsány Ferenc kimondta, hogy Orbán egy náci politikus, esetleg fasiszta, ami után érthetetlen módon kérdőjelet tett. Aki náci, az fasiszta is. Mert nem minden fasiszta náci, de minden náci fasiszta. Orbán nácizmusa a „magyar Magyarországot” szólama, az antiliberalizmusba öltöztetett antiszemitizmusa miatt már a NER előtt jóval azonosítható volt. Az „illiberalizmus” meghirdetése pedig egyértelműen antiszemita, náci program: a liberális zsidó világrend elleni ideológia és politikai rendszer.

A nácizmusa megnyilvánult a faji alapokon álló bevándorlási politikájában, a „nevető Soros” kampányban, az etnikai homogenitás emlegetésében, majd legtisztább formájában a fajkeveredésről előadott elméletében. Nem is lehet kérdés, hogy Orbán Viktor egy antiszemita, fajgyűlölő, ízig-vérig náci politikus. A rendszere pedig a lényegét tekintve Mussolini fasiszta államának mintájára épül, amely már az elődjének tartott (ugyancsak antiszemita) Horthy-rendszernek is mintája volt. Az állam minden mindenben, az állam pedig ő maga, a vezér, egy táborban, egy zászló alatt.

Ezért egyik oldalról meg kell dicsérnünk Gyurcsány Ferencet, hogy ebben a szellemileg vak, süket, tohonya, buta és korrupt magyar közéletben kimondta, hogy Orbán egy náci és fasiszta (kérjük, hogy a kérdőjeleket sürgősen távolítsa el), mert ebben a megalkuvó, alattvalói mentalitásban élő, gyáva és hazug országban ő egy világító lámpás, egy forradalmár, hogy 12 év után kimondta, amit a hozzánk hasonló vakok már 12 évvel ezelőtt (és még előbb) láttak, megírtak, ordítoztak, kiabáltak, szitkozódtak, hogy vegyék már észre és így viszonyuljanak hozzá.

Mert ez lenne a lényeg, a következtetések levonása. Gyurcsány Ferenc kimondta a kétszer kettőről, hogy az négy, amivel sokakat megdöbbentett, Orbán követőit, imádóit és fanatikus híveit pedig őrjöngésbe kergette, mert ezzel azt az igazságot is kimondta, hogy aki egyetért Orbánnal és aki támogatja Orbánt, az is egy fasiszta és náci, ha nem tudja, mert annyira buta, akkor is. De ez csupán az első lépés, mert nem az számít, hogy ezt kimondta, hanem az, hogy mi következik ebből? Mit tesz ezután?

Az a rendszer, amit egy fasiszta és náci vezér épített és működtet, nyilvánvalóan nem demokrácia, nem is demokráciahiányos demokrácia, nem is hibrid rendszer, nem is illiberális demokrácia, hanem egy utolsó mocskos fasiszta és náci diktatúra. Ehhez képest kell kialakítani a hozzá való viszonyt. Az igazán lényeges dolgok pedig azután kezdődnek, hogy a helyes felismerés után milyen következtetéseket von le ezután az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője, aki 2006 óta fut az események után a definícióival, az arra adott válaszaival és az intézkedéseivel.

Ha Orbán és a rendszere fasiszta és náci, akkor abban a rendszerben egy demokratikus ellenzék vagy az utcán van, vagy a börtönben, de semmiképpen nem a diktatúra parlamentjében, ahol csak legitimálni tudja a diktatúrát. Egy fasiszta és náci rendszerben nem „árnyékkormányt” alakítanak demokratikus politikusok, hanem antifasiszta ellenállást hoznak létre. Megvonják a legitimációt, nem ismerik el a rendszert, kivonulnak a rendszerből, bojkottálják a rendszert, és másokat erre szólítanak fel, függetlenül attól, hogy először hányan követik. Elvszerű cselekvés hozhat győzelmet.

Árnyékkormánya egy demokratikus rendszerben működő a törvényes hatalomnak van. Egy fasiszta és náci diktatúrának antifasiszta ellenállói vannak, akik nem a hatalom eszközei és játékszerei, akiket nem egy elmebeteg bajszos házmester irányít és leckéztet. Ha Gyurcsány Ferenc megint félmunkát végez, semmi következménye nem lesz ennek a megállapításának, akkor megint adott a szarnak egy pofont, mert ezzel súlytalanná teszi a bejelentését és a rendszer része lesz ez is, Orbán pedig köszöni szépen. Már megszokta, hogy fasisztázzák, megvan erre a fasiszta válasz.

Csak olyan emberek lettek államférfiak, hősök, történelmi személyiségek, akik egyenesek, bátrak, következetesek voltak, akik nem féltek, nem ijedtek meg, nem kötöttek kompromisszumot, hanem nyíltan szembeszálltak a gonosszal, s frontálisan nekimentek a zsarnokoknak. A zsarnokok csak addig nagyok, amíg félnek tőlük, amíg meghunyászkodnak velük szemben. Orbán egy senki, bűnöző és fasiszta, náci diktátor. 2010 után minden választást egyenlőtlen küzdelemben, hazugsággal és csalással nyert. Az országot már tönkretette. Mire kell még várni?

A nagy személyiségeket a hétköznapi emberektől az különbözteti meg, hogy mernek merészet lépni, amit más nem merne megtenni. A gonoszoknál ez gátlástalanság, a demokratáknál ez bátorság.

Megfelelő indokkal kivonulni egy parlamentből, passzív ellenállást hirdetni, bojkottálni, parlamenten kívüli antifasiszta mozgalmat hirdetni nem bűncselekmény, még a fasiszta rezsimben sem. A rendszer elutasítása, legitimitásának megvonása nem erőszak. De egy fasiszta és náci rendszert erőszakkal is meg kellene dönteni. 12 év alatt elmulasztották bebizonyítani az embereknek, hogy az Orbán-rendszer nem kereszténység, hanem fasizmus, nácizmus és diktatúra. Abszolút alkotmányellenes és törvénytelen.

De egyszer csak el kéne kezdeni. Eddig minden alkalmat elmulasztottak, amikor jogosan megtehették volna, hogy kivonulnak a rendszerből. Vajon, minek kell még eljönnie, hogy ezt megtegyék?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések