2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar már kirobbantotta az ellenzéken belüli sajtóháborút, elindult a hajsza

Magyar már kirobbantotta az ellenzéken belüli sajtóháborút, elindult a hajsza

-

Mióta Magyar Péter hamis messiásként megjelent a színen, azóta figyelmeztetünk arra, hogy ez az ember polgárháborút indít el az ellenzéken belül. Gyűlöletpropagandát folytat az ellenzék pártjaival szemben (valamennyi ellen), szerencsére, ehhez semmit nem kellett változnia, elég azt folytatnia, amit fideszesként is csinált. Ez ugyanarról szól.

Az ellenzéken belüli polgárháború elkezdődött az ellenzéki sajtóban. Ez csak a kezdet, s Magyar olyan gyűlöletet fog elszabadítani az ellenzéken belül (miután mindennél nagyobb vereségbe viszi majd az ellenzéket, s azokat teszi felelőssé, akik nem adják fel magukat), hogy kő kövön nem marad. Azok miatt marad az Orbán-rendszer, akik nem szavaznak rá.

A sajtóban ez már megjelent. Az ellenzékinek nevezett sajtó Magyart építi, propagálja, s már most nem tűri, ha valaki más megírja azt, amit ők elhallgatnak. A bűnbakképzés megkezdődött. Azt a valótlanságot dagasztják, hogy Magyar megnyeri a fideszeseket és a bizonytalanokat, már csak mellé kell állni. Aki ezt nem teszi, az áruló, és ő a felelős.

Ez az első szótól az utolsóig hazugság. Előre megmondjuk, hogy olyan pusztítást, amit Magyar Péter végbevisz, még nem láttak. Ne tagadják majd le, mert ezért nem azok lesznek felelősök, akik erre figyelmeztettek, hanem azok, akik becsaptak mindenkit. De már most beindult a gépezet. Ennek mi ellenállunk, egy percre sem adjuk meg magunkat.

Mi ugyanezen egyszer már átmentünk, amikor Márki-Zay volt a messiás, ugyanezzel a hazug ideológiával. Akkor is igazunk volt, most is igazunk lesz, még abban is, hogy soha nem látott bukás és tragédia lesz a vége. De az okai nem mi leszünk, hanem a hazugság, hogy a volt fideszesek majd megdöntik Orbánt. Csak az ellenzéknek ártanak.

*

A sajtóháború megkezdődött a Magyar Péter kampányát vezető Telex és a Demokratikus Koalícióhoz közel álló Nyugati Fény között. A Telex propagandának nevezte a Nyugati Fény Magyar Péterrel szemben kritikus cikkeit, miközben ízléstelen és penetráns propagandát folytat Magyar mellett, amilyet szabad és független sajtó még nem látott.

Mindent elmond a jelenségről, hogy a Telex szerint a Nyugati Fény „fideszesezi” Magyart. Hogy micsoda? A Nyugati Fény „fideszesezi” azt az embert, aki három hónapja még azon ügyködött, hogy megtarthassa a NER-állásait, aki nem látszott ki a Fidesz köpönyegéből, aki koalícióra kész a Fidesszel, és aki minden szavával a Fidesz propagandáját adja elő?

Ezt az embert „fideszesezik”? Nem inkább ők próbálják a Fideszt lekaparni róla?

Korábban azt írták Magyar propagandistái valahol, hogy Gyurcsány „összeorbánozza” Magyart. Mit csinál? Magyar büszke arra, ha Orbánhoz hasonlítják. Neki ő a bálványa, az istene, akibe ma is szerelmes, csak a Rogánt utálja, mert elvette a pénzét. Le sem lehet Orbánt kaparni róla. Magyar egyenesen Orbán szeretne lenni. Miről beszélnek?

A Telex, a 444. a HVG, a 24.hu, hogy csak a fontosabbakat említsük, levetkőzte a sajtó alapvető szabályait, megtagadta a funkcióját, Magyar Péter szolgálatába szegődött. Nem szégyellve, hogy nem csupán naponta fényezik, hanem hazudnak, hamisítják a valóságot, becsapják az olvasókat, sztárt csinálnak egy szélsőjobboldali fideszes hazudozóból.

Először nem akarták észrevenni, hogy Magyar a Klubrádióban orosz propagandát adott elő, a legdurvább amerikaellenes és ukránellenes uszítást és gyűlöletbeszédet mondta el, ami a Fidesz propagandagyárán is túltett, tömény hazugságokkal és konspirációs elméletekkel. A botrány kirobbanása után falaztak Magyarnak, szépítették, bagatellizálták a hazugságait.

Magyar a „demokrácia hősének” nevezte Orbánt a Die Presse-nek adott interjújában, és büszke arra, hogy a fiatal Orbánhoz hasonlítják. A Telex és a 444 meg sem említette, hogy volt ilyen interjú. A HVG azt a címet adta a cikkének, hogy „Orbán térde reszket”. Mellesleg említette meg, hogy Magyar az ország fasiszta diktátorát a „demokrácia hősének” nevezte.

Ezek csak példák, de ömlenek naponta a Magyarról szóló kampányanyagok. Ők építették fel, csináltak belőle álmessiást, s ezek után van bőr a Telex számítógépén, hogy szóvá tegye a Nyugati Fény Magyart kritizáló cikkeit, s azokat meri „propagandának” nevezni. Miközben ő maga nyugodtan kérhetné felvételét a KESMA külsős fideszpárti szekciójába.

Mi nem tudjuk, hogy pontosan milyen viszonyban van a DK és a Nyugati Fény, de nehéz lenne letagadni, hogy valamiképpen a DK holdudvarába tartozik. Ennélfogva nem csoda, ha a Demokratikus Koalíció ellen gyomorforgató gyűlöletpropagandát folytató Magyart elítéli. De a Telex azt állítja magáról, hogy egy független újság, ő a szabad sajtó. Ezért pénzelik.

Ehhez képest, amit a Nyugati Fény ír és mond, az igaz, mert azt írja meg, amit a valóban független és szabad sajtónak is meg kellene írnia, de nem írja meg, vagy kimossa Magyar elfogadhatatlan kijelentéseit. A Telex (és társai) pedig hazudik, meghamisítja a valóságot és manipulál. Botrányos, amit művelnek. A sajtó megcsúfolása.

Mi tényleg függetlenek vagyunk, a DK-tól és minden más párttól, de azoktól a nyugati pénzforrásoktól is, amelyek a Telexbe öntik a pénzt, mert elhiszik, hogy ez egy szabad és független lap, amely az objektív tájékoztatást szolgálja. Minden fillér kidobott pénz, amit ennek az újságnak és hasonszőrű társainak adnak, mert a tevékenységük semmit nem ér.

Az Orbán-rendszer mellett asszisztálnak. Hol ilyen néven, hol olyan néven, egymás közt váltogatják egymást, közülük sokaknak kitüntetett szerepe volt abban, hogy megágyaztak Orbán fasiszta diktatúrájának. Már akkor is utálták az ellenzéket és Orbánnak szurkoltak, ahogy most is a klónját támogatják, aminek semmi köze az újságíráshoz.

Az Amerikai Népszavát nem vádolhatják elfogultsággal, mert mi 2013-ban megírtuk, hogy ez a tehetetlen vergődés lesz, ha részt vesz az ellenzék a csaló választásokon és bemegy a díszletparlamentbe, ahova most éppen Magyar is készül. Mi nem cinikus és gúnyos cikkeket írtunk, hanem elemzéseket, hogy ennek mi lesz a következménye.

De most, amikor ezt az ellenzéket, amelyet mi tíz éve nevezünk kollaboránsnak, fideszes gyűlölettel gyalázza egy potenciális másik fasiszta, és ellenük uszít, akkor mi megvédjük őket, mert amikor gyurcsányoznak, nemcsak Gyurcsányt és néhány politikusát gyalázzák, hanem a magyar demokratikus ellenzék legnagyobb közösségét, magyar embereket.

Magyar Péter egy mocsok fideszes volt világ életében, és láthatóan az is maradt, amikor ezek az emberek már demokraták voltak, a hazájukért aggódtak, szenvedtek ezektől az aljas és mocskos emberektől, mint amilyen Magyar Péter, aki az ellenzéket is becsapta, mert semmit nem hozott ki, amit ígért, ti pedig mögé álltok, felépítitek, és támogatjátok.

Mikor közöltetek ti bármit abból, amit egy ellenzéki párt csinált vagy mondott? Ha most az a divat, hogy az ellenzék semmit nem ér, mert semmit nem ért el, abban nektek nem kis szerepetek van, mert elmulasztottátok a tájékoztatási kötelezettségeteket. Az ellenzéket nem támogattátok, még azzal sem, hogy az üzeneteik eljussanak, de Magyart igen.

Élőben közvetítitek a fasiszta diktatúrát, s nem mondjátok el, hogy mit jelent, ami történik. Ha egy látszatdemokrácia (valójában fasiszta diktatúra) zavartalanul működhet, az a sajtó felelőssége is. Ti hol voltatok az elmúlt 14 évben? Mit tettetek ez ellen a gyurcsányozáson kívül? Nekünk komoly kifogásaink vannak vele szemben, nektek csak a gyűlöletetek.

Jobban utáljátok azokat az embereket, akiknek demokratikus felfogásuk van, mint a tegnap kiugrott szélhámost, aki egymásnak uszítja az ellenzéket, szétver mindent, megosztja a szavazatokat, és soha nem látott vereségbe viszi az ellenzéket. Céltáblát csinál azokból, akik nem hajlandóak szavazni olyan emberre, akinek Orbán demokratikus hős.

Csaltok és hazudtok, hogy ne derüljön ki a „messiásról”, hogy kicsoda. Ahelyett, hogy a dolgotokat tennétek, és megmutatnátok, valójában ki ez az ember, és milyen veszélyt jelent. Ezt elleplezitek. Propagandistának szegődtetek egy olyan ember mellé, aki mindent gyűlöl, ami baloldali, liberális és demokratikus. Szakadékba toljátok az országot.

Ezek után merészelitek szóvá tenni, hogy a nyomorult Nyugati Fény, amely semmit nem kap azokból a forrásokból, amelyekből ti éltek, amely nem részesül abból a figyelemből, a fényből és dicsőségből, amit érdemtelenül élveztek, merészeli megírni az IGAZSÁGOT, amit ti nem. Ti ne nevezzétek a párthoz közeli kis lapot propagandának, mert ti vagytok azok.

Nem veszitek észre, hogy Magyar máris megkezdte a rombolást és a pusztítást. Egymást fogjuk ölni, miközben csak leválasztotta az ellenzék egyik felét, hozzá nem tesz semmit, majd bevonul a parlamentbe és kívülről támogatja Orbánt. Majd „ellenzékiként” harcol a Fidesz ellenzéke ellen, és azok lesznek az okai mindennek, akik nem állnak mellé.

De ezt csak hiszitek. Most is megmondjuk, akkor is megmondjuk, hogy ti vagytok az okai mindannak, ami be fog következni, akik egy szélhámos fasiszta bűnözőt szabadítottatok az országra és a rendszer ellenfeleire. Felmérhetetlen a rombolás és a kár, amit csináltok.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések