Az elfoglalt és kisajátított egyetemekre is lesz jelentkező, mintha mi sem történt volna

Közzétéve August 10, 2020, 12:26 pm
7 mins

Az Orbán-rendszer arra a bevált tapasztalatra épít, hogy Magyarországon minden felháborodás és tiltakozás három napig tart. Majd megjelennek azok, akik találnak mentséget, akik meglátják a szabadság felszámolásában a “jót” is, akik szerint nem kell olyan radikálisan gondolkodni, s akik szerint nem is történt olyan tragédia. Akik továbbra is úgy gondolkodnak, hogy például a Színház- és Filmművészeti Egyetemet megszállták, elfoglalták, kisajátították, s a belső lényegétől megfosztották, azok egyre inkább magukra maradnak. Elszigetelődnek és szélsőséges magatartású, összeférhetetlen emberként bélyegzik meg őket. Akik behódolnak, megkapják a jutalmukat, a lehetőséget, és az élet megy tovább.

Mert az élet nem állt meg a Népszabadság kivégzésénél sem, az MTA szétverésénél sem, a CEU elüldözésénél sem, ahogy az Index kivégzésénél sem fog, mert mindenre van ember, és az ellenállók mindig magukra maradnak, akiket a többiek elárulnak, magukra hagynak. A szolidaritásra senki nem számíthat. Aki “hősködik”, soha nem győzhet, mert nem lesz elég követője, s azt a tanulságot hagyja maga mögött, hogy csak magának árt, semmit nem érdemes. Kevesen vannak, akiknek ez nem számít, akiknek döntéseit és cselekedeteit nem a győzelem és a siker igazolja, hanem saját elveik, az örök emberi értékek és a jó lelkiismeret.

Azt gondolhatná az ember, hogy művészként (és színészként főleg) bukni egy nemes ügy vagy cél érdekében katarzis, hiszen színpadi és filmes szerepeikben a pozitív hősre legtöbbször ez vár. S a bukás is belső lelki megtisztulást szerez annak, aki ezt vállalja, s még annak is, aki ezt nézi, s a szereppel azonosul. Azt hinné az ember, színészek, rendezők között nem lesz, aki önként jelentkezik az élet színpadán a rossz és a negatív hős szerepére, de nem így van. Mindig van elég jelentkező Mephisto szerepére, szinte túljelentkezés van.

De a legfájdalmasabb az, hogy aki színész akar lenni, az ezután is jelentkezik majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahogy van elég jelentkező a rendszer közszolgáit képző Nemzeti Közszolgálati Egyetemre is, ahol Kövér László olyanokat mondott, hogy “a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség”. S akit felvesznek, boldog lesz, és odaadóan tanulja azt, amit majd tanítanak, s nagy tisztelettel hallgatja azokat, akik majd ott tanítanak, és észrevétlenül lesz a nemzeti agymosás áldozata. Lesz belőle észrevétlenül nemzeti érzelmű ideáltipikus színész. Nem mindenki, de közülük sokan elhiszik majd, hogy a kultúra érdeke volt, hogy megtisztították az egyetemet a libernyákoktól.

A rezsim kivégzi Budapestet, mert Budapest nagysága nem a kiterjedésében és a lakosság számában, hanem a művészek lelkében, szabadságában, a tudósok szabad gondolkodásában, a pesti értelmiség, a művészek világszínvonalában mérhető. Középszerű, szürke, unalmas szolgalelkek, a rendszer hű kiszolgálói, ideológiai komisszárjai kerülnek szellemi óriások és valódi nagyságok helyére. De működni fog, létezik majd, és elvégzi borzalmas pusztítását, amire rendelték. Lesz hozzá ember, aki megcsinálja, lesz hozzá hallgató, aki ezt elfogadja, és porba lesz taposva az érték, a szabadság, a szellem, a nagyság és az emberi méltóság. Ahogy hazudtak, hogy ez strukturális változás, s azonnal elfoglalták, így lesz hazugság minden szavuk, még a levegővételük is. A név, a külső megmarad, a belső lényegét pedig az ellenkezőjére cserélik.

Ez is egy hamisítvány lesz, mint minden a NER-ben. Brüsszelben pedig széttárják a kezüket, ez csak szakmai átszervezés. A kormánynak semmi köze hozzá. Semmi nem változik. Pedig ez a fasizmus. Az einstand. Nem csupán az, amikor fegyveresek rontanak a színházba, a szerkesztőségbe, az egyetemi előadóterembe, a tudós laboratóriumába. S ez a rosszabb, mert ezek először a lelket ölik meg, a testet csak utána. Azokét is, akik kiszolgálják ezt, és azokét is, akik nem. Az előzőek maguktól dobják el a szabadságot és az emberhez méltó életet. Közülük némelyek csak így képesek érvényesülni. Az utóbbiak legalább egyenes derékkal halnak bele lelkileg. De ezúttal a végén nincs taps. Csak a függöny.







Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.