A „Tisza” elleni támadás nem a Dunagate-ügy
A legijesztőbb éppen az, hogy Magyar meghamisítja a valóságot, hisztérikus propagandát csinál a diktatúra jól ismert napi működéséből, ahelyett, hogy a rendszer felszámolását tűzné ki célul. Azzal, hogy úgy tesz, mintha a rezsim átlépett volna valamilyen határt, azt a hamis látszatot kelti, mintha itt lenne bármilyen határ, amit megsértettek volna. A 444.hu propagadaújságban is Buda Péterrel azt mondatják, "ha az elhangzottak igazak, akkor a kormánynak azonnal le kellene mondani egy demokráciában". Még szerencse, hogy Buda Péter hozzátette: "egy demokráciában". De hol van itt demokrácia?
Magyarországon már régen nincs demokrácia, a titkosszolgálat akciója a jól ismert napi működés. Ha Magyar ebből csinál propagandakampányt, hamisan állítja be a történést, mintha itt valami normaszegés történt volna. Ha nem arról beszél, hogy ez a norma, akkor semmi jót nem várhatunk sem tőle, sem a titkosszolgálattól, amely az ő kormányzása alatt működne, ugyanebben a rendszerben. A "Tisza" hisztériavonatán nincsen fék, ezért Magyar most már arról beszél, hogy a Pegazus utódját, a Candiru-t küldték rájuk, az informatikusaikat pedig ezért akarták kiiktatni. De ezt már ki tudja ellenőrizni?
A két éve fenntartott permanens hisztéria fokozására azonban alkalmas. Ami a hisztériát illeti, az önmagában is figyelmeztető jel, mert a szélsőjobboldali populista propaganda egyik legfontosabb eszköze. Ahogy Orbán a háborúval ijesztget, fenyeget, hiszterizál, Magyar permanens hisztérikus üzemmódban működik, s a híveit hiszterizálja és fanatizálja. Az érzelmek felkorbácsolása nem demokratikus politikusok sajátja, s a kommunikációs szakirodalom alapján erre nem elfogadható magyarázat, hogy "csak így lehet legyőzni Orbánt". Mert aki legyőzi, az sem lesz jobb semmivel.
Magyar szájából nem hangzik jól a Pegazus, amelynek a használatát volt felesége engedélyezte, vélhetően az ő tudtával, s azzal valóban lehallgattak ellenzékieket, újságírókat. Ez is mutatja az Orbán-kormány, a NER titkosszolgálatának működését, hogy a titkosszolgálat alapjáraton a diktatúra eszközeként dolgozik. Emellett Magyar Péter a titkosszolgálati módszereket még a családjában is használta, amikor titokban lehallgatta a feleségét, majd a felvételt politikai célokra használta fel. Ez kicsiben ugyanaz, mint az Orbán-rendszer módszere.
Magyar a színre lépése óta zseniális érzékkel tereli el a figyelmet a fontosabb dolgokról saját magára. Ez így volt már a kegyelmi botrány idején is, amely neki kösöznhetően halt el. Azóta folyamatosan ez zajlik, most pedig egy sokkal fontosabb és fajsúlyosabb kémügyről tereli el a figyelmet magára. Mert az oroszoknak kémkedő magyar külügyminiszter esete ennél a mesterségesen felfújt ügynél sokkal fontosabb lenne. Neki azon kellene dolgoznia, hogy az ország nemzetbiztonságát alapjaiban érintő Szijjártó ügyet helyezze középpontba. Szijjártó telefonjai és szivárogtatásai Lavrovnak ügynöki jelentések.
Szerelmes levél Miminek
Mindenki Miminek ismerte. Esetleg Farkasházy Miminek, pedig saját jogon is rangos családnevet örökölt. Édesapja Benedek László híres hegedűépítő. Mimi is hegedűépítő mester lett, amit...
Сийярто nem magányos orosz kém Magyarországon
Az egyértelmű, hogy Szijjártót dekonspirálták, ilyenkor a megbízó titkosszolgálat ejti, ha elég értékes, haza menekítik Moszkvába. A pozíciójáról leváltják, esetleg vizsgálat indul ellene. A választási kampányban azonban az orosz kémbotrány jelentős gellert kap, s a kormányban azért is védelmet élvez, mert a lebukás elismerése a választási vereséggel lenne egyenlő. Ugyanakkor a választástól függetlenül súlyos kérdéseket vet fel az orosz titkosszolgálat szoros beépülése a magyar minisztériumokban és a közszolgálat minden területén. Beleértve Magyar Pétert és a Tisza Pártnak nevezett azonosítatlan tárgyat is.
Magyarország nem orosz gyarmatnak, hanem orosz tagköztársaságnak, Oroszország részének tűnik. Az egészen biztos, hogy orosz felségterület, és ezt a problémát nem oldja meg egy esetleges kormányváltás sem. Különösen egy minden tekintetben korrumpálható és zsarolható fideszes politikussal, aki az oroszok által irányított magyar kormány hivatalos diplomatájaként, az ellenséges területnek számító Európai Unióban szolgált, az EU ellen dolgozott. Ezt az orosz megszállást csak egy valóban kívülről érkező, az oroszokkal közvetett kapcsolatban sem álló új politikai elit lenne képes felszámolni.
Erre azonban nincs esély, mert Orbán balliberális ellenzéke a Fidesz világát választotta, s a választásával Moszkvától azt kéri, hogy a helytartót cserélje le egy fiatalabb és erőszakosabb helytartóra (aki erre a szerepre fel is kínálkozott Moszkvának). Az orosz titkosszolgálat beavatkozása alapján azonban úgy tűnik, hogy Putyin még nem akarja lecserélni Orbánt, mert kritikus időben kellene betanítani Magyart a feladatra és kiépíteni az új hálózatot, amire nincsen elég idő. Ugyanakkor ráér, mert a kijelölt utód már elfoglalta a helyét. Vélhetően ez el is döntötte a magyarországi választást. A Kreml már szavazott.
Még azt sem lehet tudni, hogy Magyar Pétert ki találta ki, honnan jött a sugallat és a támogatás. Egy ideig ezt még az érintettek sem tudják, egészen addig, amíg egyszer csak nem kérnek valamit.
Egyetlen tiszás sincs, valamiért mindenki szégyelli
Nyilván feltűnt mindenkinek, hogy kivétel nélkül mindenki úgy védelmezi a "Tisza Pártot" (értsd: Magyar Pétert), hogy előre kijelenti, ő nem "tiszás", vagy semmi elfogadhatót...
Mitől lenne jobb a vezérelvű autokratikus „Tisza”?
A logikus gondolkodás alapjait tagadják azok az állítások, hogy "csak Magyar Péternek (vagy a Tiszának) van esélye legyőzni Orbánt". Ez hazugság, mert a magyar népnek van esélye és lehetősége legyőzni Orbánt, nem Magyar Péternek, de az nem mindegy, hogy a magyar népnek mit mond az értelmisége: milyen utat mutat, s kit állít az élére. Történelmi bűne a magyar demokratikus értelmiségnek, hogy fideszes vezérelvű autokratát nevezett ki messiásnak, védett meg minden kritikával szemben, a fideszesek közül is a legrosszabb fajtából valót. Ezzel pedig egy újabb sötét diktatúra alapjait vetették meg.
Még az sem áll, hogy Magyar Péter az Európai Unióban tartja Magyarországot, Orbán pedig kilépteti. Orbán tudja, hogy neki addig van orosz támogatása, amíg az EU-ban marad, s addig képzelheti világpolitikai tényezőnek magát, amíg az uniós vétójoggal visszaélhet. Az EU nélkül ő egy bukásra ítélt senki. Magyar nála semmivel nem nagyobb demokrata, ellenkezőleg: Orbán régi vágású politikus, aki megőrzött valamennyit az egykori demokratikus korlátaiból, de Magyar Péternek nincsenek korlátjai. Magyar még az uniós tagság szempontjából sem jelent semmiféle védelmet.
Ezzel szemben Magyar garancia az Orbán-rendszer legitimációjára, a NER fenntartására. Egyedül Magyar mellett van esélye Orbánnak, hogy megússza a felelősségre vonást, a rendszere felszámolását, az anyagi elszámoltatást. Magyar Péter ígéretei, hogy a két Fideszen kívül, amelyet előbb-utóbb egyesíteni akar, nyílhat még száz virág, csak nyerje meg a választásokat, éppen olyanok, mint az eddigi ígéretei, amelyekből soha nem tartott be semmit. Most sem tűr a Tiszán kívül (ami egy száraz kóró a régi Fidesszel együtt), egyetlen virágot sem. A legnagyobb hazugsága, hogy csak két ciklusban uralkodhatna. Ezt egy nemzeti konzultációhoz hasonló "bábozással", amelyből már csinált néhányat Orbán mintájára, öt perc alatt megváltoztatná.
Hogyan képzelheti bárki, hogy az az ember, aki a legkisebb együttműködésre sem hajlandó egyetlen baloldali vagy liberális demokratikus párttal, s halálra ítélt saját "pártján" kívül mindenki mást, még párttagokat sem tűr meg a saját pártjában, majd virágzó, sokszínű, plurális demokráciát, szabad országot fog építeni, ha egyszer hatalomra kerül? Az "út a börtönbe" program kicsit átalakul majd, mert egyszer csak nem a Fidesz, hanem a demokratikus ellenzék lesz a célpont, amelyet Magyar kézivezérlésű ügyészsége fog üldözni. Az "út a börtönbe" nekik készül. Miért gondolja bárki, hogy ez nem lehetséges?
Maga a Tisza egy hamis zászlós hadművelet
Hasonlóan félreértik a helyzetet azok, akik azt gondolják, hogy ők a trójai falóban ülnek, amit Magyar betol a közéletbe, s amikor Magyar megbuktatja Orbánt, akkor ők majd kiugranak a trójai falóból, és Magyar helyett csinálnak egy demokráciát. Soha nem fognak tudni kiszállni Magyar trójai falovából, amely nem foglalja el a trójai várat, csak kiveszi a maga részét a parlamenti mandátumokkal és elbohóckodja az ellenzéket. De ha Magyar nyerne, nekik akkor sincs esélyük, hogy a legkisebb mértékben befolyásolják, mert a bábjait Magyar választotta ki a parlamentbe, ahogy az árnyékkormányába is.
A balliberális ellenzék azt hiszi, hogy a "Tisza" az ő hamis zászlójuk, amivel megtévesztik a jobboldali szavazókat (akiktől nem azt várják, hogy változzanak meg, esetleg értékeljék felül az orbáni illiberalizmust, hanem abban erősödjenek meg), és higgyék azt, hogy Magyar Péter személyében is egy illiberálisra szavazhatnak. Csakhogy Magyar tényleg egy illiberális. Magyar balliberális támogatói azt hiszik, hogy a "Tisza" az ő cselük. De tévednek. A "Tisza" hamis zászlós hadművelet Magyar Péter csele, az ő csapdája, amibe beleestek, s amiből nem tudnak kimászni, mert a másik választás Orbán marad.
A "Tisza" pedig csak addig marad hamis zászló, amíg az összes támogatója bele nem kényszerül, bele nem szocializálódik a fideszes fasizmusba, mint az Orbántól való menekülés egyetlen zsákutcájába, a kognitív disszonancia átkával megkötözve. Tökéletes csapdát állítottak maguknak. Aki menekülni mer, és baloldali vagy liberális demokrata pártot próbál keresni/csinálni/szervezni, az maga lesz a patás Gyurcsány. Aki a pléhmessiást kritizálni meri, azt azzal fenyegetik meg, hogy visszatér a patás Orbán. Ha a választást most elveszítik, akkor is beleszorultak a hamis zászlós hadműveletbe.
Az ukrán zászló a legerősebb Orbán-ellenes megnyilvánulás, akinek ez provokáció, az nem demokrata
Iványi Gábor súlyos betegen, idős emberként, életét kockáztatva jár Ukrajnába, hogy a kis szerény adományait elvigye a szenvedőknek. Nem érdekli, hogy mit mond erről Orbán propagandája, kineveti, hogy ettől Zelenszkij bábjának neveznék. Ez az egyedül elfogadható magatartás, amely kioltja a propaganda hazugságait. Magyar nem taktikai okokból utasítja el Ukrajnát, hanem azért, mert egy ugyanolyan fasiszta, mint Orbán. Magyar hitelessége ezen dől meg, s ez nem csupán azt jelenti, hogy Ukrajnával szemben nem tisztességes. Ez mindent elmond róla, hogy mi várható tőle, és ez ijesztő.
Ismerjük Magyar stílusát: ha nem gyűlölné az ukránokat, és ha az oroszokkal nemcsak az lenne a baja, hogy most Orbán kampányát segítik, akkor nem tagadná, nem elzárkózna, hanem csak azért is büszkén lobogtatná az ukrán zászlót. De azért nem teszi, mert egyetért Orbánnal, mert ugyanolyan, mint Orbán. De ha ő nem is teszi, a demokrata ellenzékieknek ezt kellene tenniük. Nincs nagyobb Orbán-ellenes megnyilvánulás, mint az ukrán zászló. Hamis és hazug a "Ruszkik haza!" szólam, ha közben a ruszkik által gyilkolt Ukrajna zászlója egy provokáció lehet. Szégyellje magát mindenki, aki ide süllyedt!
Azok is, beleértve Lendvai Ildikó volt MSZP-s elnököt és másokat, akik istenítették a Magyar-féle felvonulást (a gyomrunk nem engedi meg "nemzetinek" nevezni), mert ennek a felvonulásnak a része volt az is, hogy az ukrán zászlót elutasítják, megtapossák, jelképesen leköpdösik az 1848-as forradalom évfordulóján, amit az orosz hadsereg fojtott vérbe ugyanúgy, mint most Ukrajnában. Mi nyíltan kimondjuk ezek után, hogy a demokrácia, a szabadság ellensége minden ember, aki Magyar Pétert, az orbánista fasiszta idológia és hazaárulás képviselőjét támogatja. Erre nincs mentség, nincs bocsánat.
Jegyezzék meg: megszűntek ezzel demokraták, tisztességes emberek lenni. Az orbánizmus kiszolgálói, lakájai lettek, ugyanolyan hazaárulók, orosz bérencek, mint Magyar Péter és az ő mestere, akit követ. Ebben nincs taktika, nincs elnézés. Ukrajnában embereket gyilkolnak az oroszok, s aki nem tiltakozik ez ellen, aki nem szolidáris Ukrajnával, aki kriminalizálja az ukrán zászlót, az semmivel nem különb, mint Orbán. Így teljesen érthető, ha az orbánista Magyar Péter támogatója. Beolvadtak a Fideszbe. Ellenségei mostantól minden valódi demokratának. Hallani nem akarunk róluk soha többé.
Az Ukrajna melletti kiállás a demokrácia erkölcsi minimuma, és aki ezt nem teljesíti, az nem része a demokratikus közösségnek. Akik erről lemondanak, azok nem rendszerváltók. Ez nem taktikai hiba, hanem erkölcsi bukás, ocsmány meghasonlás és totális identitásvesztés. Orbánnal és Magyarral együtt menniük kell. Ez nem ellenzék. El kell kezdeni egy valódi demokratikus ellenzéket építeni. Ellenük.
A hét vicce: Magyar Péter védi meg a közpénzt
Magyar Péter Orosházán azt mondta: "Ha valaki, bárki a jövőben egy forint közpénzt elemel, akkor velem találja magát szemben, és nem lennék a helyében."...
Magyar a Fidesz újrakezdésére kéri a szavazatokat
Magyar hiába próbálja azt a látszatot kelteni, hogy rendszerváltó hangulat van, mert a március 15-i "Nemzeti menete" megmutatta, hogy Magyarországon nincs rendszerváltó hangulat. Mert azt még a kampányát teljes erővel támogató pszeudo-független sajtó sem merte állítani, hogy a "Tisza" menetén több ember vett részt, mint Orbán ugyancsak hazug Béke menetén. Ez nem rendszerváltó hangulat, s azért nincs rendszerváltó hangulat, mert a fideszes múltú Magyar Péter nem ígér valódi rendszerváltást, csak személycserét és a Fidesz eredeti "polgári Magyarország" programját, ami nem más, mint a jelenlegi.
Magyar propagandasajtója, a 444.hu is azt írta Magyar március 15-i beszédéről, hogy "szlogenekkel telepakolt, de rengeteg ismétlést tartalmazó, emiatt sokszor a körbe-körbe járkálás érzetét adó beszédet mondott", továbbá "a beszéd végére viszont a tömeg egy része elfáradt". Magyar nyelvre fordítva: a tömeg elunta magát. Ez nem rendszerváltó hangulat és főleg nem országos rendszerváltó hangulat. A március 15-i nagy seregszemle nem győzelmi érzést árasztott, hanem egy vereség érzését. A vezér unalmas, a programja nem lelkesítő, a pátosza hamis és hazug.
Ami pedig a Fidesz eredeti "polgári Magyarország" programját illeti, az nem kisiklott Orbán kezében, hanem beteljesült. Az illiberális, antiszemita, fasiszta program, amit Orbán "polgári Magyarország" programjának nevezett el, s amiben Magyar Péter még ma is hisz, csak így végződhetett. Ha Magyar ehhez tér vissza, csak ugyanoda juthat vele, mint Orbán. Nincs két "polgári Magyarország" program, s nincs demokratikus "polgári Magyarország" program, mely másképp végződhet. Orbán 16 év alatt jutott ide, Magyar 16 hónap alatt ott lenne vele, ahol most van Orbán. Vagy hamarabb.
Mi nyíltan Ukrajna mellett állunk
A béke pártján Ukrajna áll. A háborút az oroszok indították, és ma is ők háborúznak egy másik ország területén. A béke nem azt jelenti, hogy Ukrajnának meg kell adnia magát, a háborús szándék pedig nem az, hogy megvédik magukat és nem kapitulálnak a hódítók, a tömeggyilkos orosz horda előtt. A békét az oroszok rúgták fel, a háborút ők tartják fenn.
Zelenszkij (aki igazi nemzeti hős) igazat mondott, hogy Orbán már csak egyetlen dolgot nem tett ellenük: nem bombázta őket és nem támadta meg a katonáival Ukrajnát. Ezen kívül Orbán minden eszközt bevetett, hogy az oroszokat győzelemre segítse. Ezért vásárol orosz energiát, megvétóz minden támogatást, hitelt, gyűlöletpropagandát folytat ellenük.
Amikor Orbán útonálló banditák módjára megtámadta az ukrán állam pénzszállítmányát, és elrabolta az ukránok pénzét, nemcsak gengsztertámadást hajtott végre, hanem háborús bűncselekményt követett el. Zelenszkijnek igaza volt, amikor azt mondta, a katonáit elküldi ahhoz, aki visszatartja a fegyverekre adott pénzt. Keressék rajta.
Amit Orbán Ukrajnával szemben művel nemcsak hazug, igazságtalan és erkölcstelen, de a jelenlegi helyzetben háborús cselekmény is, mert ezzel beavatkozik a háborúba az orosz hadsereg oldalán. Ukrajnának igaza van nemcsak az oroszokkal, hanem Orbánnal szemben is. Felháborító hadi cselekménynek minősül az ukránellenes primitív gyűlöletpropaganda is.
Ezért elfogadhatatlan, hogy Magyarország hallgat, nem tiltakozik a háborús uszítás ellen. Még inkább minősíthetetlen, hogy Magyar Péter és szavazói nemcsak hallgatnak, hanem Orbán mellé álltak. Szótlanul tűrik, hogy Magyar az EP-ben az ukránok ellen és Orbánnal szavaz, s nem állnak ki az igazság és Ukrajna mellett.
Legutóbbi bejegyzések









