2024, május19, vasárnap
KezdőlapVéleményEugenia S. Lee: Sajtószabadság és képmutatás

Eugenia S. Lee: Sajtószabadság és képmutatás

-

Lesznek milliónyian, akik elsiratják előttem, és helyettem, a Hír tv-t, mondván, a sajtószabadságnak Magyarországon ezzel vége. Tegnap, első felindulásomban magam is ezt gondoltam, ám valójában nem most lett vége, hanem már akkor, amikor annak utolsó, szélesebb közönséghez is eljutó része, egy televíziós csatorna, hirtelen orbánista tévéből ellenzékivé vált, egy oligarcha dühének következtében, amikor a megyei lapokat beszántották, amikor a NOL archivuma is eltűnt, folytathatnám a sort végtelenségig.

Amikor Aczél Endre meghalt, egy kollégája azt írta, hogy méltatlan, ahogy az ellenzéki sajtó maradéka szedi szét egymást, és bulvárosodik el a megélhetés reményében.

Személyes tapasztalatom igazolja az állítást. Egy egyszerű Facebook posztban leírtam, miért hagytuk el annak idején Magyarországot, miféle rasszista bánásmódban volt része a családomnak, elsősorban a gyermekeimnek, és természetesen a férjemnek, pedig hol volt még akkor a manapság oly elterjedt hétköznapi fasizmus mértéke a maitól.

A Zoom című újság (?) vagy hasonló valami, amiről azt megelőzően még csak nem is hallottam, kért egy interjút tőlem ennek kapcsán, amit én nagy örömmel vettem, azt gondolván, hogy talán a Stop Soros törvény fényében majd megvédik egymást az emberek a szülőhazámban, és kevesebbeknek kell azon átmennie, amin mi átmentünk annak idején. Nos, az interjút emailben bonyolította egy újságírónő, aki fotómodell is egyben, és a legnagyobb szerencséjére még a nevét sem jegyeztem meg, azt viszont igen, hogy a PISA teszten nem segített volna a magyar általános iskolások eredményén, sőt kimondottan lehúzta volna azt, olyan mértékű szövegértési problémákkal küzdött.

Írt valami botrányosan pocsék cikkszerűséget, olyasmit, mint amit a Blikk szokott Norbiról, vagy nem tudom kik épp az aktuális celebek. Egy katasztrófa volt. Le akartam vetetni, írtam a hölgynek, hogy ez nem az, amit én leírtam, nem járulok hozzá, hogy megjelenjen, vegye le. Nem vették le. Egy kedves ismerősöm írt a hírigazgatónak, aki azt válaszolta velősen, rám utalva, „hogy az a nő nem normális”, majd a cikk kiemelten, megreklámozva még jó néhány napig fent volt az oldalukon, én pedig megtanultam, hogy a tisztességes újságíró, és az ellenzéki újságíró nem feltétlenül egy és ugyanazon halmaz tagja.

Ezt az urat, aki a Magyar Nemzet szerkesztője volt, tegnap vagy kirúgták, vagy ő ment el magától az újságtól, mindenesetre kaptam egy linket üzenetben, ahol nyilatkozik, hogy ha nem kap munkát a szakmájában, szívesen kipróbálná magát egyéb területeken is.

Nos, én ez utóbbit javasolnám, mert aki alapvető etikai normákat nem tart be a szakmájában, az valóban jobb, ha más foglalkozást keres magának, pláne, ha szavak formálásából él, amellyel befolyásolni, manipulálni, segíteni, szemet nyitogatni, és életre szóló sérülést is lehet okozni.

Ezt csak úgy zárójelben arról, miért nem hiszek abban, hogy azért, mert valaki ellenzékinek vallja magát, attól még tisztességes is.

Tudom jól, sok az eszkimó és kevés a fóka, élni kell, és hasonlók. Csakhogy nincs annyi online portál, amelyik a bedarált lapok összes értékes munkatársát foglalkoztatni tudná, ellenben ahogy azt a példa mutatja, értékteleneknek, olvasni nem tudó fotómodelleknek gyakran mégis jut hely.

Sokan kongatták a harangokat minden egyes kis lap bezárásakor, a kutya sem figyelt rájuk, mindenkinek csak az fájt, amikor már a saját háza égett.

A szabad sajtónak nem Kálmán Olga elbocsájtásával lett vége, és nem is Konok Péter hazaküldésével, hogy nem lesz Szabadfogás, sem Egyenes Beszéd, ám azért ennek a lépésnek, illetve sokkal inkább a lépés mikéntjének üzenet értéke van. Gyakorlatilag 5 perc alatt lezavarták az egészet, a kapuban állva, a hazaküldött portások helyére állított biztonsági emberek gyűrűjében, mert megtehetik, mert ma Magyarországon Orbán Viktor és maffiája az égvilágon mindent megtehet, a legarcátlanabb módon, sírós vagy épp mérges emotikonokkal körített Facebook felháborodás keretében, ennyire futja. A délelőtti hatalomátvételt követően délután Orbán Viktor elment szabadságra, mondván feltöltődik. Amolyan fityiszt mutatott, az én szemétdombom, azt teszek, amit akarok, és ti elmehettek, ha nem tetszik, de azt is csak addig, amíg megengedem.

Nem túl rég egy fideszes valakitől kérdeztek volna újságírók, ha jól rémlik a 444 és az Index emberei. Azt mondta, hogy annak válaszol, aki legyőzi őt szkanderben, vagy több fekvőtámaszt csinál, már nem tudom, de az erősebb kutya b..ik elvén próbálta a sajtómunkásokat elintézni, és teljes sikerrel járt. Ezt nagy nyilvánosság előtt, kamerákba, mert ő is megteheti. Végül nem akadt legyőzőre, így nem kaptak választ az érintettek, a téma három napig foglalkoztatta a nagyközönség azon részét, amelyikhez egyáltalán ez a hír eljutott, aztán ment a süllyesztőbe millió hasonlóval együtt.

Úgy hallottam, valamelyik parlamentbe jutott ellenzéki alakulat tüntetést szervez a Hír TV okán. Az első, amit erről ma reggel olvastam az volt, hogy „mert akarnak maguknak 5 perc hírnevet, és elhibázott lépés”. A kritikát gyakorló is ellenzéki, körülbelül ekkora az összefogás, és ekkora volt eddig is.

Az, hogy a szisztematikus gyűlöletkampány elérte a hatását, és mindenki pfujjogott, amikor a borsodi kis falu lakosai azt mondták az Index videójában, hogy kaptak Erzsébet utalványt, meg „karácsonyi pénzt” és egy vérmesebb bácsi, akinek több füle volt, mint foga, még azt is állította, hogy ő bizony lelőné a Sorost, ha neki az Orbán Viktor azt megengedné, netán felhatalmazná rá, bár ez utóbbi szó kiejtésével akadtak problémái. Ugyanakkor a polgármesterük nem volt ostoba ember, ő szelíden elmondta, hogy nem láttak még medvét, attól is félnek, nem láttak még bombát, attól is félnek, és nem láttak még migránst, hát attól is félnek, pláne, hogy folyton azt mondja a tévé meg a rádió, hogy azoktól jobban kell félni, mint a medvétől, meg a bombától együttvéve. Azt is megemlítette, hogy még ő maga sem ismerte az újonnan keletkezett ellenzéki pártokat, oda hozzájuk csak a Fidesz meg a Jobbik ment, de sok a roma a településen, azok nem szavaztak a Jobbikra, maradt a Fidesz, meg az Erzsébet utalvány, és a számomra misztikus jelentéstartalommal bíró „karácsonyi pénz”.

Ez így, ebben a formában tökéletesen érthető, ám a demokratikus ellenzék egyszeri képviselőinek kommentjeit olvasva úgy éreztem, hogy nyugodtan létre lehetne hozni egy másik ilyen falut, csak oda az ellenzéki kommentelőket költöztetni, nem lenne a két település között érdemi különbség, ellenben a szociológusoknak maga a kincsesbánya, és az sem utolsó szempont.

Dél-Koreában, ahol élek, hosszú ideig gyenge volt a rendőrség, az ügyészség pedig részrehajló a mindenkori hatalom irányába, ennek történelmi okai vannak, de egész a közelmúltig ez volt a helyzet, a megújulási folyamat még most is zajlik. Ugyanakkor a szabad sajtó, az oknyomozó újságírók hada úgy veti rá magát minden apró politikai, közéleti visszásságra, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja azt, amit ők kiderítenek. Általában a nyomukban indulnak a hivatalos eljárások.

Itt újságírónak lenni presztizs, csak nagyon jó egyetemről kikerülve lehet, maximális elhivatottsággal, és igen sok pénzt keresve, mert a minőségi munkát meg kell fizetni.

Ha Dél-Koreában nem lett volna szabad sajtó, I Mjang Bák, és Pák Kün E volt konzervatív elnökök, épp olyan helyzetbe sodorhatták volna Koreát, mint amilyenben ma Magyarország van, de nem sikerült, megdöntötték a hatalmukat, a nép döntötte meg gyertyás felvonulással, amit minden szombaton megrendeztek, majd egy éven át a Szauli hősök terén, és ahol alkalmanként minimum másfél millió ember vett részt. Vélhetően ők sem értettek egyet sok mindenben, csak épp a közös ügy érdekében ezt félre tudták tenni, mert buknia kellett a rezsimnek, a hatalmuk már veszélyes volt a demokráciára.

Az edukáció itt a másik szent tehén, de az hosszú távú beruházás. A sajtószabadság, és a közös tenni akarás hiányában Magyarországon nem fog változni semmi, ha mégis, abban sem lesz köszönet, mert ezeregy véleményformáló értelmiségi, ezeregy irányba szeretne menni, sok ezer kritikusnak a kritikán túl nincs ötlete a jobbításra. Kicsit olyan, mintha Gulliver utazásait olvasnám, és épp a tojásfeltörők földjén járnánk. Vajon mióta lettünk ilyen pitiánerek?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések