Halász Péter: Szerelmey

16 perc olvasási idő

Történt egyszer, hogy a londoni Trafalgar tér sarkán autóbuszra várva fölfigyeltem a szemközti járdán álló táblára, amely nagy betűkkel hirdette: a „Szerelmey restauráló és tatarozó vállalat” dolgozik a házon. A név alig hagyott kétséget a vállalat tulajdonosának származása felől. Ha ez nem riport, akkor mi lenne az? Másnap felütöttem a telefonkönyvet, megkerestem benne a Szerelmey céget, tárcsáztam a számot és Mr. Szerelmeyt kértem a telefonhoz. A központ minden további nélkül kapcsolt, férfihang jelentkezett. – Mr. Szerelmey? – kérdeztem tőle. – Nem – válaszolta –, itt Ian Clayton igazgató beszél. Miben állhatok szolgálatára? – Szerelmey úrral szeretnék beszélni. – Attól tartok –, mondotta udvariasan –, hogy ez megoldhatatlan. Mr. Szerelmey hazatért Magyarországra és sem vele, sem családjával cégünknek nincs többé kapcsolata. – Ah, értem. És megtudhatnám azt, hogy mikor tért haza? – Hogyne – felelte készséggel. – 1874 elején. Vállalatát eladta, hazatért szülőföldjére és sorsának későbbi alakulásáról nem tudunk semmit.

Röviddel a telefonbeszélgetés után személyesen is találkoztam Clayton úrral. A vállalat nagy, központi irodája Londonban van, de telephelyei és különböző kirendeltségei Anglia-szerte működnek. A céget 1855-ben alapította Londonban Szerelmey Miklós, az 1848-as szabadságharc menekültje, mérnökkari tiszt, Kossuth hadseregének ezredese. Clayton a vállalat igazgatója, de Szerelmeyről nem sokat tud, bár természetesen szakmai történetével tisztában van. A céget Szerelmeytől Charles Langdon-Davies vásárolta meg, akitől aztán nyugdíjba vonulása után igazgatója, Arthur Cunnew vette át, és társult William Henry Taylorral. 1920-ban a céget bejegyezték, mint „Szerelmey Limited”. Annál többet, mint ami a londoni Központi Levéltárban van és egykori Parlamenti Naplókból meg a British Múzeum újság-archívumaiból megtudható, Clayton igazgató sem mondhatott Szerelmeyről. A Révai Lexikon azonban többet mond róla. Szerelmey Miklós 1803-ban született Győrött, 1875. augusztus 5-én halt meg Budapesten. Mérnökkari tisztnek készült. 1830-ban részt vett Párizsban a júliusi forradalom harcaiban, majd a belga függetlenségi harcban. Bejárta Kis-Ázsiát, Egyiptomot, Skandináviát és Amerikát. 1840-ben Pesten a műkőnyomó intézet igazgatója lett. Abban az időben írt és adott ki két könyvet: „Magyar hajdan és jelen”, valamint a „Balaton Album” címűt, mindkettőt képekkel illusztrálva. A szabadságharcban beállt a honvédségbe, Komáromban a vár átadásakor, mint ezredes kapitulált. 1820-ban Londonba ment, ahol nevezetes találmányáról, a silicat zopissáról lett híres.

A Clayton igazgatóval folytatott beszélgetés után hozzáláttam, hogy földerítsem Szerelmey ezredes angliai karrierjének történetét. Nem volt nehéz. Az 1930-as évek elején kiállítást rendeztek a londoni Battersea-ben a londoni Parlament építése körüli viszontagságokról és annak a kiállításnak a katalógusát megleltem a British Múzeumban. Annak szövegéből, képeiből, valamint a Times és a Daily Telegraph archívumának cikkeiből kibontakozott a kalandos sorsú és nagytehetségű Szerelmey Miklós sorsa, és teljesítményének rendkívüli jelentősége, amit dióhéjban összefoglalok.

Az 1853-as esztendőben hangos botrányt robbantottak ki az angol lapok, utat nyitva annak a fölháborodásnak, amely akkor már egy ideje forrt a közvéleményben. A Themze-parti Parlament folyó felőli fala málladozni kezdett, hatalmas penészfoltok jelentek meg rajta és esőzések után nagy törmelék halmozódott fel a tövében. Az enyészet jelei mutatkoztak a Parlament tetején és az épület vas traverzein is. A jelképesen is lenyűgözőnek szánt épület korai pusztulását különösen ironikussá tette, hogy bár akkor már tíz esztendeje folyt az építkezés, még mindig messze volt attól, hogy kész legyen. A „Punch” című szatirikus lap humoristái nem győztek gúnyolódni. Úgy látszott, hogy Sir Charles Barry, a tekintélyes építész, a Parlament tervezője, súlyos kudarcnak és hosszú vizsgálatnak néz elébe. Valójában azonban Barry nem követett el sem tervezési, sem építési hibát: a folyóparti nedves talaj és a ködös, esős éghajlat kettős kombinációja megtámadta a köveket és épületelemeket. Mi a teendő? Hogyan lehet megmenteni a félig kész Parlamentet, hogyan lehet folytatni a munkálatokat egy olyan épületen, amely máris haldoklik?

Ekkor jelent meg a színen Szerelmey ezredes, aki akkor már harmadik esztendeje élt Angliában. Közölte, hogy olyan különleges vegyi anyag kémiai receptjének titka van a birtokában, amellyel a Parlament falait nem csak tartósítja, de minden időkre ellenállóvá teszi. Az említett kiállítás katalógusa, valamint a Times korabeli cikkei ismertették, amit a Révai Lexikon rövid életrajza is tartalmaz, de az utóbbi részletesebben. Azt ugyanis, hogy Szerelmey a Szentföldön, Egyiptomban és Arábiában tett utazásai során rábukkant annak az eljárásnak a titkára, amellyel az egyiptomiak halhatatlanná tették a piramisok köveit, és amit már az ógörögök használtak nem csak az épületek, de hajóik tartósítására. Egyébként ezzel az anyaggal balzsamozták be az „örök életre” szánt holtakat is. A rejtélyes kémiai oldatot a görögök zopissának nevezték. Miután Szerelmey vegyi elemzés során megfejtette a képletét, előállította ő maga a titkos preparátumot, és ugyanazt a nevet adta neki: zopissa. Fölhasználásával, mondotta, ő nem csak a Parlamentet menti meg, de az összes angol középületet, templomot, műemléket, amely a zopissával történő kezelés nélkül előbb vagy utóbb áldozatául esik a nedves angol éghajlatnak.

Szerelmey nem kapta könnyen a megbízást. A Times cikkeiből kiderül, hogy magas körök Faraday, a nagy fizikus és kémikus véleményét kérték. Nehezítette a döntést, hogy míg Szerelmey hajlandó volt másik tartósító preparátumának, az Encaustic-nak képletét kiadni, arról, hogy a zopissát is laboratóriumi elemzésre bocsássa, hallani sem akart. Végül Sir Charles Barry az ismeretlen anyag kipróbálása mellett határozott. A siker gyors volt és döntő jelentőségű. Szerelmey személyesen vezette a munkát, a falakat bevonta titkos oldatával, a vas részeket végig ecsetelte. Míg a zopissa színtelen és mit sem változtatott az általa bevont vagy impregnált tárgy külsején, bámulatos gyorsasággal tartóztatta föl az épülő Parlament falainak romlását, repedezését, a vas alkotóelemek rozsdásodását. Ennek ellenére mégsem impregnálták sem a zopissával, sem az encaustival a Parlament egész épületét, jóllehet a velük kezelt épületrészek tökéletesen ellenállóknak bizonyultak a talajvízzel, esővel, köddel szemben. Vajon része volt ebben a tartózkodásban Sir Charles Barry féltékenységének? Ki tudja? De fölhasználták a Szerelmey-féle oldatokat a Big Ben tornyának tartósítására és a Szent Pál katedrális falainak bevonására. A katedrális falait, a freskók alatt is, a Szerelmey féle zopissa fedi.

Szerelmey Miklós hírneve és tekintélye nőttön-nőtt, úgyhogy 1855-ben megalapította saját vállalatát. A Szerelmey vállalat virágzott Angliában. A Révai Lexikon által említett két könyvének nincs angol fordítása, írt azonban egyet a Zopissáról és az Encaustic fölhasználási módjáról és előnyeiről: kőnek, cementnek, téglának, épületgerendának, szobroknak, sőt festményeknek tartósítására és megőrzésére, amit lefordítottak angolra is. Abban tárta fel először, hogy oldata nemcsak a vasat teszi rozsdamentessé, de alkalmazásával préselt papírlemezeknek olyan szilárd anyaga készíthető, amely páncélként áll ellen még az ágyúgolyónak is. A kiállítási katalógus 34, zopissával kezelt tárgy illusztrációját tartalmazta. 1862-i impregnált papírcső, amely nem bizonyul kevésbé tartósnak és fölhasználhatónak, mint a fémből készített csövek. Míg a zopissa eredményessége minden változatban feltárult, a titok azonban titok maradt, könyvében csak annyit árul el róla, hogy a legfőbb alkotó eleme az egyiptomi földszurok, amely kizárólag Arábiában és a Holt-tenger környékén található. A zopissa név eredetét azonban elárulta: az ókori görög hajósok, mielőtt újra kátrányozták hajóik alját, az előző kátrányréteget gondosan lekaparták róla. Lekaparták és megőrizték. Az a kátrány ugyanis több éven keresztül átitatódott tengeri sóval, aminek hatására megsemmisíthetetlen képződménnyé vált. Ezt a tengeri sóval impregnált kátrányt nevezték a hajósok zopissának. Azzal, hogy Szerelmey átvette és megőrizte a nevet, egyúttal elárulta: az arábiai földszurkon kívül a kátránynak és a tengerből kivont sónak is szerepe van készítményében.

– Ennél többet azonban nem tudunk róla – mondotta búcsúzóul Clayton igazgató –, mert Szerelmey a zopissát sohasem szabadalmaztatta, ahhoz ugyanis le kellett volna írnia előállítási módját. Mindössze a védjegyet szabadalmaztatta, a cégjelzést az egyiptomi gulafővel vagy sírkődíszítéssel, amelyet a vállalat máig használ. Amikor a vállalatot eladta, a zopissa titkát nem adta el vele együtt. A mai Szerelmey cég tehát merőben más, saját maga által alkotott módszerekkel tartósítja az épületeket, a Buckingham palotától a Downing Street 10-ig, a miniszterelnöki rezidenciáig. Rejtélyes készítménye titkát Szerelmey ezredes magával vitte a sírba.

1874-ben tért haza, 1875-ben hetvenkét esztendős korában meghalt. A járókelőt óvatosságra intő Szerelmey táblának, a Trafalgar téri járdán, mindmáig hálás a 73-as autóbuszra várakozó kései honfitárs.

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Halász Péter: Idegen a szigeten

Következő cikk

Halász Péter: A nagy mutatvány