Tegnap összeültek az ellenzéki pártok vezetői, hogy Húsvét utáni és sajtónyilvánosság előtti bűnbánatot tartsanak. Mínusz Gyurcsány, vele nem mutatkoznak, annyira azért nem bűnösök ők, meg az rontaná is a renomét, ugye.

Szóval összeültek, hogy hátha közösen rájönnek, hogy azok a tömegek, akik kiábrándultak Orbánból, miért nem akarnak őbeléjük beleábrándulni. Két és fél óra közös mellébeszélés és önmarcangolás után aztán úgy döntöttek, hogy hazamennek, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták.

Aki részleteiben meg akarja tudni, hogy mire jutott Karácsony Gergely, Orosz Anna, Szigetvári Viktor, Tóbiás József és Ungár Péter, annak az index cikke alapján szemlézünk, a teljesség igénye nélkül. Ők abban látják a kudarcuk okát, hogy

  • nem arról beszélnek, ami a magyar embereket érinti
  • elveszítették a társadalmi beágyazottságukat
  • hiányzik az összefogás
  • nem érik el a vidéket
  • bátortalanok a témaválasztásban
  • nincs kapcsolatuk a fiatalokkal
  • értékrendjük, nézeteik nem koherensek egyetlen párton (MSZP) belül sem
  • nincs kapacitásuk a konstruktív programok kommunikálására, a kormánykritika felemészti az erőforrásaikat

A két és fél óra alatt senkinek nem jutottak eszébe a valódi okok. Pedig nem lett volna nehéz rájönniük, ehhez most már Amerikai Népszavát sem kellett volna olvasniuk. Elég lett volna, ha elgondolkodnak azon, hogy miért van az, hogy Gulyás Márton és Varga Gergő egy hét alatt népszerűbb lett, mint ők az elmúlt évek alatt. Akkor lehet, hogy eszükbe jutott volna, hogy hogy esetleg azért nem növekszik a népszerűségük, és az emberek azért nem bíznak bennük, mert

  • eltagadták az emberek elől, hogy Magyarországon hat éve diktatúra van
  • elfelejtettek szólni az embereknek, hogy nincsenek szabad választások
  • elindultak egy elcsalt választáson, ahol tudták, hogy nem nyerhetnek, és ezért pártjaik százmilliókat vettek fel
  • egy diktatúra parlamentjében dolgoznak, vagy oda akarnak bejutni
  • újra el akarnak indulni egy előre elcsalt, előre eldöntött választáson, hogy ezért pártjaikkal újabb százmilliókat vehessenek fel
  • elfelejtettek passzív ellenállást, bojkottot és polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetni az orbáni diktatúra ellen
  • a rendszer részeként léteznek, a rendszerből élnek, belső ellenzékként a rendszer céljait szolgálják, azaz kollaborálnak.

Kitérnénk még Tóbiás József egy mondatára, amelyben őszinte helyzetképet ad az ellenzék lelki állapotáról. Tóbiás szerint nincs hit, hitelesség, erő a baloldalon, így pedig nehéz választást nyerni. “Úgy látom, mintha feladtuk volna ezt a mérkőzést.” – mondta.

Nincs hit, hitelesség, erő. Mi folytatjuk: apátia van, reménytelenség, beletörődés, ötlettelenség, kilátástalanság, értéktelenség-érzés, önbizalomhiány. Ez a sorozatos megalkuvások eredménye, az elvtelen döntéseké, az opportunista, haszonelvű politizálásé.

De lenne kiút. Aki képes otthagyni Orbán pénzét, aki vállalja az anyagi bizonytalanságot, aki nem mérlegel, amikor az igazságról és elvekről van szó, aki nem a népszerűségre hajt, annak a lelke megújul, az értelme kitisztul, és új erőt tapasztal magában. Visszatér belé a remény, az önbizalom, az önértékelés. Újra embernek fogja érezni magát.

De ehhez nem elég a komfortzónán belüli önmarcangolás. Ennek komoly ára van. A kérdés az, hogy ki kész ezt az árat megfizetni.



Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.