Az izraeli baloldal beleragadt a múltba, ezért nem képes a jobboldallal versenyezni, és a Likud váltópártja lenni, de Izrael demokratikus társadalma kitermelte az alternatívát a szélsőjobboldallal összeolvadó és korrupt Netanjahuval szemben. A semmiből jött létre a Kék-fehér nevű választási párt, amely mindössze három hónapja létezik, és máris ugyanannyi mandátumot szerzett, mint Netanjahu. A Likud és a Kék-fehér párt is 35-35 képviselői helyet szerzett, de Netanjahu a kis szélsőjobboldali pártokkal 65-55 arányban többséggel rendelkezik, így minden bizonnyal újra ő alakíthat kormányt. A 120 fős Knessszetben 61 mandátum kell a többséghez.
Netanjahu ünnepli a győzelmet, amely felér egy vereséggel, mert a Kék-fehér párt szereplése azt mutatja, hogy ha nincs versenyképes baloldal, akkor egy demokratikus jobboldal leválthatja, féken tarthatja az illiberális és szélsőséges Netanjahut-t, aki pontosan ugyanazt próbálja megcsinálni Izraelben, amit Orbán Magyarországon és Putyin Oroszországban. Ezzel kiérdemelte az Izrael első fasiszta miniszterelnöke címet. Netanjahu szintén Finkelstein tanítvány, teljes erővel támadja az igazságszolgáltatás függetlenségét, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a civilszervezeteket, emberi jogokat és a szabad sajtót. Netanjahu barátai illiberálisok (köztük címeres antiszemiták, mint Orbán) és fasiszták, ellenségei pedig a világ demokratái. Ez mindent elmond róla.
Akármennyire próbálják bagatellizálni ezt némelyek, a holokauszt után Izrael történetének mélypontja az, hogy egy antiliberális, antidemoktratikus, fasiszta mentalitású miniszterelnöke van, aki ráadásul korrupt bűnöző, mint az összes illiberális fasiszta. A világ zsidósága azért szenved, mert a nacionalisták, populista fasiszták a demokratikus világ rendjét és a liberális jogállamot a zsidóknak tulajdonítják, joggal. A világ nagyon sokat köszönhet a világ zsidóságának, hogy borzalmas kétezer év után viszonylagos nyugalomban, békében és jólétben élhet. Izrael minden tudományos, gazdasági és kultúrális sikere is ugyanennek köszönhető. Ezért döbbenetes, hogy Izraelnek a gyenge baloldal miatt nem is volt eddig más választása, mint egy korrupt, illiberális fasiszta megválasztása. A Kék-fehér pártot ez a kiáltó szükség hozta létre.
Mindez örömteli esemény, hiszen a centrista jobboldali és demokratikus Kék-fehér párt szinte semmiben nem különbözik politikai irányvonalát tekintve, de a különbség mégis az, hogy Netanjahuval szemben demokratikus, liberális jogállami elveket képvisel, fontosnak tartja az izraeli demokrácia védelmét, és ennek megfelelően nem szövetkezik a szélsőjobboldallal. Nem süllyednek a finkelsteini mocsok szintjére, mint Netanjahu. A korrupciós ügyek miatt vádemelés előtt álló Netanjahu a legaljasabb és legmocskosabb finkelsteini kampánnyal sem volt képes legyőzni az alig három hónapja felállt ellenfelét. Figyelemre méltó, hogy a volt vezérkari főnök, Beni Ganc által vezetett Kék-fehér „a gonoszságra nem válaszolt gonoszsággal”, mindvégig megőrizte pártja demokratikus és kulturált jellegét, amivel megmutatta a két párt közötti morális különbséget.
Ez a legrosszabb hír Netanjahu-nak, és a legjobb hír a világ demokratáinak. A Kék-fehér azt mutatja meg, hogy ugyanazokat az izraeli érdekeket, értékeket lehet demokratikusan, emberségesen és kulturáltan is képviselni. Hazugság, hogy Izraelt csak fasiszta módon lehet megmenteni, és erre senki más nem alkalmas, mint egy antidemokratikus politikus, egy immorális ember, akinek egyik lába a börtönben, a másik lába a miniszterelnöki dolgozószobában. Lehet civilizáltan és demokratikus módon is megvédeni Izraelt. Nem lehet Izrael egy illiberális korrupt bűnöző foglya, és nem engedheti meg Izrael, hogy kiszolgáltatott legyen ennek az embernek. Van alternatíva, ezt mutatta meg a mostani izraeli választás. Ez a demokrácia győzelme Izraelben.
A Kék-fehér fantasztikus eredménye azt is jelenti, hogy Netanjahu a sikeres kormányalakítás után állandó veszélyben van, mert ha a kis koalíciós partnerek közül néhányan megvonják tőle a bizalmat, átállnak, akkor nincs megoldhatatlan belpolitikai válság, mert a Kék-fehér párt készen áll arra, hogy ugyanazt a jobboldali politikát folytassa tovább. Megszabadulva egy romlott, aljas embertől, aki a legpiszkosabb és a legmocskosabb eszközöktől sem riad vissza. Ezek az eszközök pedig nem Izraelt, hanem kizárólag az ő személyes és hatalmi érdekeit szolgálják. Netanjahu a nem éppen makulátlanságáról híres feleségével leginkább annak örült, hogy Netanjahu ezzel a választási eredménnyel (ami önmagában nem is egy győzelem), de a kormányalakítási lehetőségével, megúszhatja a börtönt. Ez a megkönnyebbülés látszik rajtuk.
Erre is csak abban az esetben van lehetőség, ha sikerül meglékelnie az izraeli demokratikus rendszert, és valamilyen szavazás formájában a „mindenkori” miniszterelnököt mentesítheti a büntetőeljárások terhe alól. Ez önmagában nonszensz, mert senki nem állhat a törvények fölött, és leginkább az ország első számú vezetőjének kell példamutatóan tisztának lennie. Ha a miniszterelnök lehet bűnöző, akkor az ország más bűnözőit milyen alapon ítélik el? Netanjahu azonban erővel vagy ravaszsággal végbe viheti ezt (például, ha nemcsak saját személyére, hanem a Knesszet valamennyi tagjára kiterjeszti, akkor a Knesszet tagjainak többsége megszavazhatja ezt, mert soha nem lehet tudni, mire lesz az még jó nekik is. De ez az eljárás minősíthetetlen.
Nyilván ez lesz a következő időszak nagy csatája. Netanjahu igazságszolgáltatás elleni harca, ami neki mindennél fontosabb, és minden politikai eszközt ennek rendel alá. Ezért megy egyre jobban szélsőjobb irányba, hogy ne függjön a szélsőjobboldali izraeli pártoktól, akiket a kampány utolsó napjaiban még hátba is szúrt: Ciszjordánia ígéretével tőlük akart elvenni szavazatokat a Kék-fehér párttal szemben, ami azt mutatja, hogy rettegett a vereségtől. „Legyen neked szövetségesed a Netanjahu” – mondhatja erre az egyszeri izraeli, ha valakinek rosszat kíván.
Az idő azonban ellene dolgozik. Előbb-utóbb megbukik, s ha a Kék-fehér jobboldali pártként rendületlenül képviseli vele szemben a demokratikus jogállami értékeket, Izrael demokráciája túlélheti Netanjahu-t, az egyre mélyebbre süllyedő illiberális és gátlástalan hatalombitorló korszakát. Így is hajszálon múlott a bukása. Ha nagyobb a részvételi arány, a bizonytalanok nem maradnak otthon, már most is elbukhatott volna, és az egyenes út lett volna a börtönbe. Ha még nincs itt a világ vége, akkor ezek az illiberális fasiszták úgyis mind ott végzik, a kiszolgálóikkal és a kedvezményezettjeikkel együtt.