Milyen példát mutat az állampolgároknak az igazságügyi miniszter, aki politikai döntésnek nevezi az Európai Bíróság ítéletét, és amikor ezt mondja, még akkor is hazudik? Mi azt gondoltuk eddig, hogy a bíróságok ítéletét akkor is tiszteletben kell tartani, ha nem javunkra döntenek vagy az ítélettel nem értünk egyet. Az átkos liberális világban még volt olyan idő, mikor ezt nemcsak nem illett megtenni, hanem önmagát írta ki a közéletből, aki egy bíróság ítéletét nyilvánosan bírálta vagy megkérdőjelezte. Ez maga is a jogállamiság sérelmét jelentette, amiről egyébként az ítélet szólt.
A letűnt átkos liberális demokráciákban az igazságügyi miniszterek általában jogi szaktekintélyek voltak, akik nem vettek részt egy kormány politikai kommunikációjában, mert komolyan vették azt, hogy Justitia szeme be van kötve, ítéletét nem a peres felek iránti elfogultság vagy ellenszenv alapján hozza. Ez a legkevésébé sem mondható el Varga Juditról, aki tökéletesen alkalmatlan és méltatlan az igazságügyi miniszteri posztra, mind szakmailag, mind emberileg, mind morálisan. A NER követelményeinek viszont kiválóan megfelel, mert a NER-nek ilyen emberre van szüksége.
Varga Juditról meg is lehetne formázni a NER igazságszolgáltatásának szobrát, ahogy Justitiaként áll, a szeme nincs bekötve, az erre a célra szolgáló kendőt félrehúzták, és kezében a mérleg egyik serpenyője súlyosan elbillent lefelé. Méghozzá olyan súlyosan, hogy nincs semmi, amivel a másik oldal kiegyenlíthető lenne. A legtragikusabb ebben, hogy az igazságügyi tárca az egyetlen, melynek a nevében is szerepel az igazság és az igazságosság kifejezése, amelynek fényében rendkívül durva szerepzavar, amikor az igazságügy feje látványosan, nyilvánvalóan és gátlástalanul hazudik.
Varga Judit rövid portréját azzal egészíthetjük ki, hogy ezt nem csupán elvétve, esetenként vagy tévedésből teszi, hanem kedettől fogva, szisztematikusan, kivétel nélkül, minden esetben. Nem túl nagy mentség, hogy kizárólag ez a tulajdonsága tette őt alkalmassá erre a posztra, és azonnal elveszítené az állását, ha nem tenné ezt. Az viszont egy másik kérdés, hogy ki vállal el ilyen pozíciót. Ez mindent elmond a személyiségéről. Úgy elvállalni egy igazságügyi miniszteri posztot, hogy valaki tudja, hogy az lesz a munkája, hogy hazudjon, ahhoz kell vastag bőr az arcon.
Varga Judit megkérdőjelezte az Európai Bíróság döntését, miszerint az Európai Unió visszatarthatja a támogatásait egy tagországtól, ha az uniós pénzeket nem jogállami keretek között használják fel. Arra még utalunk, hogy ez miért nevetséges, de a jelenségben a legfeltűnőbb az, hogy Varga a világ legtermészetesebb módján beszél arról, hogy bíróságokon születhetnek politikai döntések, ez pedig óhatatlanul arra irányítja a figyelmet, hogy az általuk fentről lefelé elfoglalt bíróságokon egyre inkább politikai színezetű döntések születnek, ha a szereplőknek politikai kötődéseik vannak.
Varga a magyar viszonyokat vetíti az Európai Bíróságra, egy olyan bírói testületet rágalmazva, amely valóban jogtudósokból, pártatlan igazságügyi szakemberekből áll, akiknek a döntéseit európai és világszinten a legnagyobb figyelem kíséri, s akiknek a döntései enyhén szólva jobban átláthatók, mint a NER által megszállt Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla tevékenysége. Varga azt hazudta, hogy az Európai Bíróság a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban azért ítélt Magyarországgal szemben, mert egy egészen más dologgal, a homofób törvénnyel és gyűlöletkeltéssel nem ért egyet.
Az Európai Bíróság vélhetően azzal sem ért egyet, hogy a pedofíliát egy szexuális irányultsággal, a homoszexualitással azonosítsák, aminek ellentmond az orvostudomány, a statisztika és a valóság tényei, s ennek alapján gyűlöletet keltsenek, kirekesszenek, kollektíven elítéljenek egy társadalmi kisebbséget. De a bíróság ezúttal nem ezzel foglalkozott, a döntésében ez semmiféle szerepet nem játszott. Az érvek és ellenérvek között ezek nem szerepeltek. Az Európai Bíróság nyilvános ítéletében a per tárgyát érintő kérdésben határozott, amiről bárki meggyőződhet.
Maga az ítélet nem is lehetett más, hiszen a bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy az Európai Uniónak van-e joga meghatározni azt, hogy az általa adott támogatások felhasználása során jogállami módon járnak-e el. Ezt az uniós szerződések és az uniós jog tükrében kellett vizsgálnia, s mivel az egész Európai Unió a jogállamiság követelményeire épül, a jogállamiságot megszegő országokkal szemben megvonhatja a támogatásokat. Érdekes módon ez cseppet sem izgat a magyar és a lengyel kormányon kívül senki mást, mert ez a követelmény számukra természetes.
Varga Judit a megszólalásával igazságügyi miniszterként rombolja a jogállamiságba, a jogállami intézményekbe, az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, ami elfogadhatatlan. Az igazságügyet lejáratja, megítélését kocsmai szintre süllyeszti, ami után a zsák pénzzel rajtakapott bankrabló arra hivatkozva utasítja el a bíróság ítéletét, hogy a bíró az Újpestnek szurkol, ő pedig a Fradinak (csak azért is „Fradika”), ezért ez az ítélet nem arról szól, amit ő elkövetett, hanem arról, hogy az Újpest megszállta a bíróságokat és a bíróságokat használja fel a Fradi-drukkerek ellen.
Maga az ítélet a két keresztényfasiszta uniós állam, Magyarország és Lengyelország keresetét utasította el, és megállapította, hogy az ún. „feltételességi mechanizmusról szóló” rendelet jogszerű. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy visszatarthatják az uniós támogatásokat egy kormánytól, ha az nem tudja garantálni, hogy a pénzt arra fordítják és azok kapják, akiknek az EU szánta. Mindez a korrupció mellett a jogállamisággal is összefügg, mert államilag szervezett korrupció csak ott lehet, ahol a jogállami normákat nem tartják be.
Ezzel együtt ez még mindig nem azt jelenti, hogy Magyarországot a jogállam felszámolása miatt szankcionálhatják, mert ha így lenne (ahogy kellene lennie), Magyarország e perctől kezdve soha egyetlen fillért nem kaphatna. Ez csak azokra az esetekre igaz, amelyekkel kapcsolatban felmerül az összefüggés az uniós támogatások elosztásával kapcsolatban. Ezért a sajtószabadság sérelme miatt például nem vonhatnak el pénzeket, de ha bármilyen területen hátrányos megkülönböztetés merülhet fel az uniós támogatással összefüggésben, akkor már igen.
Varga és Orbán hazudik, amikor a jogállamiság védelmét politikai döntésként próbálják beállítani. A jogállamiság mindenki számára alapvető követelmény politikai irányzattól függetlenül. Ennek semmi köze ahhoz, hogy kinek milyen politikai filozófiája van, kivéve azt az esetet, amikor a politikai filozófiája a fasizmus és a jogállam felszámolása. A fasizmus ugyanis jogsértő. Orbán ezt akarja eladni, hogy a fasizmus egy legitim politikai irányzat, amit a jogállami Európai Unióban tiszteletben kell tartani. De ehhez vagy az uniós jog átírására van szükség, vagy ki kell lépni az Unióból.
Orbán pontosan tudja, hogy törvénytelen, amit csinál. Folyamatos erőpróbát vív az EU intézményeivel, hogy a fasizmust keresztül verje. Először csak mint legitim és törvényes alternatívát, majd ezt tenné kötelező normává a jogállamisággal szemben. Az Európai Parlamentet például már meg is szüntetné. A lengyel fasisztákkal már megpróbálták elérni, hogy az uniós jog ne írhassa felül a nemzeti jogot, és megpróbálták zsarolni az egész Uniót azzal, hogy megvétózzák az EU költségvetését, ha bevezetik a jogállami mechanimust a fasiszta országokkal szemben.
A zsarolás nem jött be, mert ha kitartanak, akkor előbb-utóbb megfogalmazódott volna az igény, hogy ki lehessen zárni őket. Mert ha nincs költségvetés, akkor megszűnik az Európai Unió. Vagy őket menesztik vagy az egész megszűnik. Végül Merkel mama intézte el nekik, hogy ezzel a keresettel, aminek nem volt kétséges a vége, úgy tudjanak visszatáncolni, és az EU-ban maradni, hogy haladékot kapjanak a pénzek visszatartását illetően. A bíróság döntése után azonban az akadály elhárult. Ősztől kezdődhetnek – a részletes végrehajtás kidolgozása után – az első szankciók.
A harc ezzel nem ért véget az Európai Unió és az EU első fasiszta állama között. Orbán mellébeszéléssel, hazugsággal harcol, aminek csak a politikai térben van hatása, mert a jog világos. Abban neki nincs esélye. A helyzete most rosszabb, mint egy éve, mert az Európai Néppárt megszabadult végre tőle és nem védelmezi. Merkel végre nyugdíjba ment, csak annyiban tudja segíteni Orbánt, amilyen mértékben informális befolyása van az uniós vezetőkre. De Orbán nem adja fel, viszi tovább azt a hazugságot, hogy a fasiszta állam a nemzeti szuverenitást jelenti.
Valójában Orbánt már régen ki kellett volna zárni az EU-ból, és megteremteni az uniós jog megtagadása esetén a kizárás lehetőségét (amit nem vétózhat meg egy másik fasiszta állam). Az Unió jogvédő intézményeit és a jogérvényesítő erejét kellene felerősíteni, amíg nem késő. Arra már rájöhettek, hogy egy kormányváltásban hiába reménykednek, mert Orbán már olyan mértékben felszámolta a jogállamot, hogy ez ténylegesen lehetetlen. Már csak emiatt is ki kellene zárni. De a legkevesebb az, hogy ne finanszírozzanak egy fasiszta diktátort.
