Minden bizonnyal az év sajtófotóját készítette el Németh Dániel, a 444.hu kiváló fotósa, amikor a parlamentben megörökítette a Fidesz ún. frakcióját, amikor találkozik Orbán Viktorral. Nem elhanyagolható háttérinformáció, hogy a kép a bicskei pedofilügy után készült, miután gyerekeket szexuálisan bántalmaztak, emiatt lemondatták a köztársasági elnöküket, tetejébe sértetten meg kellett szavazniuk még a svéd NATO-csatlakozást is.
A képen az látszik, hogy ezeket az embereket nem törte meg a fájdalom azért, ami Bicskén a gyerekeket érte. Meg sem érintette őket annak a politikai botránynak a szele, hogy ezért a köztársasági elnöküknek távozni kellett. Köztársasági elnökök jönnek és mennek, viszont ők maradnak, és ez a legfontosabb. Ezen kívül nem érdekli őket semmi más. Csak perceket kaptak az élettől, hogy a vezér ízléstelen viccén úgy röhögjenek, hogy ez ne is változzon.
Minden okuk megvan a röhögésre, csak lúzerek kérdezik fel ilyenkor a miniszterelnöküket, hogy ez mégis hogyan történhetett meg, és neki mi köze lehetett hozzá. Őket nem érdekli az, hogy miért kapott kegyelmet az Orbán-családhoz és köreihez tartozó pedofil társtettes. Nem is tudják, hogy Orbán élete a kezükben van, mert ők vonhatnák meg tőle a bizalmat, ahogy normális esetben ezt meg is kellene tenniük. Hízelegnek annak, akit ki kellene rúgni.
Ha ők nem is, Orbán tudja ezt, ezért megajándékozza őket a felcsúti kocsma újabb dakota vicceivel, leereszkedik hozzájuk, és figyeli őket, ki hogyan és mennyire nevet. Még ha nem is zsenikből áll a csapat, azt azért tudják, hogy az itt nyújtott röhögő teljesítményen múlik az életük, a megélhetési frakciótagságuk. Ezért mindenki bevet mindent, a seggnyalásnak olyan színes palettáját mutatva, ami időtlenné teszi ezt a fotót a mindenkori senkikről.
A külső körön elhelyezkedőkön látszik, hogy nem hallják vagy nem értik a viccet, de azért igyekeznek úgy tenni, mintha nem így lenne: mosolyognak, jó képet vágnak hozzá, benne akarnak lenni a helyzetben. Arcukon a bizonytalanság, az értetlenség, de nem ez számít, a pozitív hozzáállás a fontos. A szándék, a támogató erőltetett vigyorgás. Vannak közöttük jobban teljesítők is, akik hallótávolságon kívül is hatalmasat tudnak röhögni a semmin.
Orbán az igyekezetet és a hódolatot figyeli, amit kifejeznek az arcok, a testbeszéd, s azzal elégedett lehet. A jól helyezkedő seggnyalók a belső körbe kerülnek, közvetlenül szemben a vezérrel, ami kockázattal is jár. De nem nekik, a rutinos seggnyalóknak, akik hatalmasat tudnak röhögni. Gyerekek, áldozatok, köztársasági elnök, bruhahahahaha. Svédek, NATO? Hahahaha. Érdemes megnézni Hoppál Pétert, akinek röhögését külön elemezni érdemes.
Hoppál Péter a második sorba szorult seggnyaló, biztosan nagyon bánja, hogy nem kapta el a legjobb helyet középen. Innen kell maradandót alkotnia, mind hangerőben, mind a kacaj elsöprő erejével, leküzdve a második sorba szorulás hátrányát. Túl kell nevetnie az első sor seggnyalóit. S ez láthatóan sikerül, mert ez már nem nevetés, hanem hahotázás, amiben a hoppáli életmű minden szemétsége egycsapásra érthetővé válik.
Íme, a titok, mitől lesz valaki kormánybiztos.
Hozzá hasonló erőbedobással az első sorban helyezkedő lila inges, nyakkendős seggnyaló próbálkozik, de ebben pozícióban odaadónak kell lennie, mert leginkább szem előtt van. A tőle balra levő bajuszos és annak szomszédja már az erősen erőltetett kategóriába tartozik, de nem szerepelnek rosszul, mert a csodálat, az odaadás és a megtiszteltetés, hogy közel kerültek a vezér seggéhez, kifejeződik az erőltetett röhögés által is.
Ugyanez sugárzik az összes erkölcsi kiválóságról, akik parancsra megsértődtek, parancsra enyhültek a svédekkel kapcsolatban, egy percre sem dőltek besaját propagandájuknak, mint Kövér, aki viszont távolról diagnosztizálható elmebeteg. Ők nem azok, ők nagyon is jól tudják, mit tesznek, mi a dolguk, mi a szerepük, főleg mennyiért. Orbán bajban van, mert a vicc akár jó is lehetett, de ezek már a poén előtt halálra röhögik magukat az állásért.
Legnagyobb bajban azok vannak, akik Orbán háta mögé kerültek. Nekik hátulról kell jól hallható és felismerhető röhögést produkálniuk. A „diktátor és seggnyalói” szituációban a résztvevők egy része azonban fél, részben attól, hogy nem érti, amit hall, vagy nem tud megfelelni az elvárásoknak. A helyzet a seggnyalóknak erős stresszel jár, amit nem képes mindenki egyformán kezelni. Ezért vannak, akik szándékosan helyezkednek a vezér mögé.
Ennek a helyzetnek két pozitív kimenetele lehet: megúszni, túlélni, vagy egy jól irányzott röhögéssel bekerülni a belső körbe a vezér kedvencei közé. Ez utóbbi veszélyekkel is jár, mert innen nagyot lehet bukni. Ezért a rutinosabbak igyekeznek megbújni. Orbán tudja, hogy egy demokráciában és egy demokratikus pártban most bukna meg örökre. Ezek az emberek egy igazi frakcióban a fejét követelnék. Most kifizeti őket egy dakota viccel.
A jelenet önmagától adja az „Utolsó vacsora” párhuzamát, csak fordítva. Itt az antikrisztus diktátor látható a seggnyalóival, míg az Utolsó vacsorán a szerető Krisztus a tanítványaival. A kép bal oldalában feltűnik maga a Sátán is, Semján Zsolt személyében megtestesülve, aki pontosan tudja, hogy ezek a korrupt seggnyalók milyen szerepet töltenek be, értékük egy madárinfluenzás kilövésre előkészített fácán értékét sem éri el együtt.
Érdemes tanulmányozni a jelenetet és az arcokat, hogy milyen mélyre képes süllyedni az ember és az emberiség. Milyen mélyen képes megalázni a Gonosz, milyen nyomorulttá tud válni valaki a semmiért. Ezek döntenek a magyar emberek életéről.