Magyar Péter május 31-ig adott határidőt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a lemondásra. Az ultimátum éjfélkor járt le, s mivel Sulyok a határidő lejárta előtt nemet mondott a felszólításra, Magyar az általa folytatott politikai showműsor keretében – az igazságügyi miniszter társaságában – reggel felkeresi az elnöki palotát. Sulyok alkalmatlansága a legkevésbe sem kérdéses, de legnyilvánvalóbb bizonyítéka az, hogy miután elutasította a felszólítást, egyáltalán fogadja Magyart. Ki sem szabadna nyitnia a köztársasági elnöki palota ajtaját, Magyart az őrséggel kellene kivezettetnie a kordonon kívülre. Ez lenne a jogilag helyes döntés, és ezt várná el a tisztségéből fakadó méltóság.
Magyarnak az általa elfogadott és legitimált alaptörvény értelmében nincs joga a köztársasági elnököt lemondatni, akarata ellenére távozásra kényszeríteni. Sulyoknak Magyar nem a főnöke. Sulyok nem köteles Magyarral a lemondatásáról tárgyalni. Ha Magyar el akarja mozdítani, akkor változtassa meg az alaptörvényt. Azt az alaptörvényt, amit már hatályon kívül kellett volna helyeznie, mint az önkényuralmi rendszer alkotmányellenes jogi alapját. A kétharmados többséggel ehhez van joga. Ahhoz nincs, hogy a hivatalban levő köztársasági elnököt terrorizálja. Ha Magyar formális meghallgatást kért, akkor a jogi helyzetről való kétmondatos tájékoztatás után, ki kellene vezettetni a palotából.
Sulyok Orbán Viktor bábjaként lett köztársasági elnök, aki méltatlan és alkalmatlan a pozíciójára, aki nem töltötte be az alaptörvényben meghatározott közjogi szerepet. Nem a törvényesség és az alkotmányosság őre (nem is ezért jelölték ki a feladatra). Ez azonban nem ok és nem elfogadható hivatkozás az elmozdítására. Alkotmányosan a végrehajtó hatalom képviselője, a miniszterelnök, nem válthatja le a köztársasági elnököt azért, mert nem tartja alkalmasnak a feladat ellátására. Ha Magyar elfogadta a NER alaptörvényét, és ezt a közjogi helyzetet, akkor az alaptörvény megváltoztatása nélkül nem mozdíthatja el a köztársasági elnököt. S ez így van rendjén.
Ezért Magyar látogatása a köztársasági elnöki palotában az általa folytatott ízléstelen politikai színjáték része, amelynek célja az érzelmek felkorbácsolása, a politikai színház, ami a felelős kormányzást, az államférfihoz méltó magatartást helyettesíti. Ez egyszerű trollkodás, amely eltereli a figyelmet a lényegről, hogy Magyar az ígéretével szemben nem közvetlenül kívánja a köztársasági elnököt megválasztani, hanem a „Parlament” által, ami azt jelenti, hogy az általa kiválasztott bábot akarja Sulyok helyére ültetni. A parlamenti többség ugyanis azt választja meg, akit Magyar eléjük állít. Ez azt jelenti, hogy Magyar sem féket és ellensúlyt jelentő köztársasági elnököt, hanem saját bábot akar.
Sulyok az elutasító nyilatkozában egyértelmű hűségesküt tett, és megígérte, hogy Magyar Péternek éppen olyan kritikátlan és elvtelen kiszolgálója lesz, mint amilyen Orbánnak volt. Magyart azonban ez nem elégíti ki, neki saját köztársasági elnök kell, akit ő ültet díszletnek a köztársasági elnöki székbe. A közvetlen köztársasági elnökválasztást sem meri megkockáztatni, mert nem biztos abban, hogy az ő jelöltjénél nem lenne népszerűbb, s a feladatra alkalmasabb jelölt, akit a többség megválaszt (például Iványi Gábor). Ez pedig morálisan is megkérdőjelezi a Sulyokkal szembeni akcióját, mert Sulyok helyére nem egy valódi köztársasági elnököt akar állítani, hanem egy másik („tiszás”) Sulyokot.
A durva támadás és a megalázás azt eredményezheti, hogy a Sulyokkal szembeni fellépés veszélyesebb és ellenszenvesebb lehet, mint maga Sulyok. Az önkény még egy rossz köztársasági elnök esetében sem elfogadható. Főleg, ha Magyar nem helyre akarja állítani a köztársaságot, hanem birtokba akarja venni ugyanazokat az intézményeket, amelyeket korábban a Fidesz uralt. Az agresszív hatalomgyakorlás könnyen szimpátiát kelthet az iránt is, akit sokan alkalmatlannak tartanak. A túlzott erőfitogtatás gyakran legitimálja az ellenfelét, ha valaki annyira túlfeszíti a húrt, hogy saját ellenfelét teszi rokonszenvessé. Az agresszió mártírt csinálhat Sulyokból.
Mindez azt a kontraproduktív helyzetet hozza létre, hogy akik Sulyok megválasztása ellen is tiltakoztak, s az elmozdításával egyetértenének, Sulyoknak kezdhetnek el szurkolni, mert a jelenlegi helyzetben egy korlátlan hatalommal rendelkező, s láthatóan azt megtartani szándékozó akarnok áll vele szemben. Aki azért akarja törvénytelenül elmozdítani (azért trollkodik, terrorizálja, azért alázza meg naponta), hogy a helyére a saját Sulyokját ültesse. Az agresszió szimpatikussá teszi az áldozatát, és Magyar színházias terrorjával szemben azért szurkolhtnak egyre többen, hogy az emberi méltóságában megalázott Sulyok szedje össze magát, s rúgja ki a köztársasági elnöki palotából az agresszort.
Erre nyilvánvalóan nem kerül sor, mert Sulyokból hiányzik ez a fajta öntudatos és méltóságteljes fellépés, éppen ezért választotta Orbán. De enélkül is, Magyar fellépése Sulyok mellé állíthatja azokat is, akik méltatlannak és alkalmatlannak tartják a feladatára, akik a diktatúra egyik maradványát látják benne. Annál is inkább, hogy funkcióját tekintve egy ugyanolyan bábra akarja cserélni, ezért akarja kirúgni, nem pedig azért, hogy helyreállítsa a köztársaságot. Sulyok ellenállása a rendszerváltás szempontjából hasznos lehet, mert az alaptörvény megváltoztatására kényszerítheti Magyart, aki ezért nem teheti meg, hogy csak úgy beüljön Orbán rendszerébe következő diktátorként.
Nem mintha ezt meg lehetne akadályozni. De legalább ne legyen olyan könnyű, s az általános iskola 6. osztályát elvégzett népességtől felfelé mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy Magyar az új diktátor, aki semmi mást nem csinál, csak Orbán embereit a sajátjaira cseréli. Ha ez az agresszió folytatódik, ellentétes hatást válthat ki, mert az emberek igazságérzetét az erősítheti, ha ehhez a performanszhoz Sulyok nem asszisztál. Sokak számára elégtétel lehet, ha Magyar nem képzelheti azt, hogy bármit megtehet. Ennek a színjátéknak a legtragikusabb vége az lehet, ha egyszer az jön ki az emberek száján, hogy „hajrá Sulyok”!
