Az ellenzék állatorvosi lova volt a közvetlen elnökválasztás címén megtartott tüntetés. Az esemény egyedülálló különlegessége az volt, hogy az ellenzék nem tudta szóval tartani a saját közönségét sem, amely először szellősen megtöltötte a Kossuth teret, majd a létszám lassan néhány száz emberre csökkent. Az eső erősebb volt, mint a „forradalmi hangulat”.
Akik az eső (vagy bármi miatt) távoztak, vélhetően úgy érezték, nem veszítenek semmit, nem maradnak le semmiről. És nem tévedtek. Az ellenzék ezúttal sem tudta kitalálni, mit akar mondani, mit akar üzenni, hova akar kilyukadni, milyen cselekvési tervet hirdessen, mivel keltse fel a figyelmet, gerjessze a szíveket, hasson az érzelmekre, építsen reményt.
Nincs fantázia ebben a jó szándékát tekintve talán tisztességes, de a képességeit tekintve szerény tehetséggel bíró társaságnak. Ha egy közönség unja magát, és elindul másfelé, az előadással van baj. Akkor a produkció unalmas. Ennek az ellenzéknek a NER legnagyobb botránya után az volt a legfőbb üzenete, hogy akármilyen gyengék, nélkülük nem lehet.
Ez összecseng Gyurcsány Ferenc visszhang nélkül megtartott évértékelőjével, amelyben attól óvott mindenkit, hogy Orbánnal együtt az ellenzék ellen is harcoljon bárki (ez alatt vélhetően az őket is megtaláló demokratikus kritikát értette), s ne akarja senki lecserélni az ellenzéket is, csak Orbánt. De mi van, ha ennek éppen ők állnak az útjában?
Mégpedig azzal, hogy az ellenzék pozícióját elfoglalják, a szerepét viszont nem töltik be. Képtelenek a társadalomban találni és megnyerni fiatalos, lendületes, friss kreatívokat, akiknek épkézláb ötleteik lehetnek a politikai kommunikációra és marketingre, a jelenlegi ósdi, ötlettelen, elképzelés nélküli, unalmas kommunikációnál, amit elmos egy esőcsepp.
Március 15-én is esett az eső, s bár ebben az országban, ebben az ellenzékben semmiféle forradalmi hangulat nincs, azt a kicsit, ami volt, lehűtötte Pottyondi Edina és a tüntetése, aminél csak az újabb civil vonulás volt dermesztőbb, amikor megtiltották a megszólalást is, de ha Petőfi úgy találja el az üzenetet, mint ezek, mindenki csendben hazament volna.
Talpra magyar, hí a haza. Itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok. Milyen egyszerű, de világos szavak. Ilyeneket nem lehet hallani, sem ennek megfelelőjét, akár csak funkciójában is. Önmagukhoz beszéltek a pártok szónokai, azokhoz a híveikhez, akiknek semmi újat nem tudtak mondani, és együtt elunták megukat.
Még szerencse, hogy jött az eső. Mennyivel kínosabb lett volna napsütésben elszéledni. Az eső felébresztette őket, mielőtt bealudtak volna.
Önmagában is egy tragédia, hogy az ellenzék pedofilbotrány utáni politikai terméke, amiért a demonstrációt is szervezték, a közvetlen elnökválasztás, egy hétig nem tartott ki. Ezzel a tüntetéssel, amely szinte szóra sem méltatta az okot, amiért összeverődött a vert sereg, az ügyet támogató aláírókat is semmibe vették, saját javaslatukat is lenullázták. Élt egy hétig.
Attól, hogy egy minden kritikán aluli, képzetlen, tisztességtelen pártkatonát, aki kivégezte az alkotmánybíróságot, mint az alkotmányosság őrét, kijelölt a diktatúra Orbán legújabb csicskásának, semmi nem változott. Ellenkezőleg. Képtelenek voltak saját javaslatukat is megbecsülni, értékelni, mellette érvelni, szónokolni, lelkesíteni. Elfelejtették, mit akartak.
Ezzel egyetlen elvszerű döntésüket, a parlamentben zajló elnökválasztó cirkusz bojkottját is elsilányították, pedig ez az első értelmes lépésük, hogy megvonják a legitimációt az orbáni bábszínháztól, az Európa Unió első fasiszta államától, amelynek ők a támaszai azzal, hogy a hiábavaló létezésükkel a demokrácia hamis látszatát keltik.
A pedofilügy kapcsán arról beszéltek, ami két hete volt izgalmas. Ma már mindenki tudja, hogy Orbán a legnagyobb pedofilvédelmező, hogy ő áll a bicskei pedofilkegyelem mögött. Most már arról kellett volna beszélni, hogy ez mit jelent, mi következik ebből, mit tesznek. Mi ennek a alapvető oka? De erről fogalmuk nincs. Még felkészületlenek is voltak.
Az európai parlamenti választáson való részvételre biztatott az árnyékminiszterelnök, aki a magyar fasiszta diktatúráról és Orbánról tartott legutóbbi európai vitán és szavazáson meg sem jelent, egész pártját távol tartotta, mert attól félt, mit mond majd a propaganda. Aki egy ilyen pártra szavaz, amely magára hagyja az európai demokratákat, az meg egy hülye.
A kisebb pártok közös ellenzéki listát szorgalmaztak a színpadon, ami olyan nagy kedvet nem keltett ácsorogni az esőben, mert mindenki tudja, hogy ennek egyetlen oka a saját politikai túlélésük. Egyedül nem kapnának egyetlen képviselőre elég szavazatot sem. Ezért kunyerálják a helyet azoktól, akik meg be se mennek, ha Orbánról van szó. Borzalmas.
Minden tiszteletünk a szerencsétlen embereké, akik szeretnének valamit, de nem látják, hogy ezzel a bandával (tisztelet a kivételnek) nem lehet. Ezért tényleg kár lett volna elázni. Bennünket ezek az emberek fenyegethetnek azzal, hogy akármilyen szarok, akkor is csak ők vannak, mert mi meg nem veszünk tudomást róluk.
Méghozzá azért, mert ehhez a gyalázatos produkcióhoz nem adjuk a nevünket. Nem adjuk a szavazatunkat, tudomást sem veszünk róluk. Lehet vereséget szenvedni, de ilyen szarul, ötlettelenül, lélek és fantázia nélkül játszani nem lehet. Mert ezzel kiüresítik a stadiont (a teret). Nem feltűnő, hogy fiatal egy szál se? Ezeknél tényleg jobb lenne, ha nem lennének.
Ez láthatóan egy szubkultúra. Az ország ezen kívül van. Nagy szövetségesük az eső.
