Vélemény

A demokratikusnak látszó vagy annak hitt elemek is az önkényuralom kezében vannak, a szabadnak hitt ellenzéki sajtó nagy részét, az ellenzéki pártokat, Orbán tartja el, másokat megtűr bizonyos határok között, de tisztán demokratikus, szabad, tőle független személy, intézmény, szervezet nem létezik Orbán illiberális államában.

Megtanultam, hogy a tisztességes újságíró, és az ellenzéki újságíró nem feltétlenül egy és ugyanazon halmaz tagja.

Haza csak ott van, ahol jog is van. Így igaz, de ez kevés. Ahol a lakosok között együttérzés is van, spontán segítőkészség is van, ahol az utcán biztonságban érzed magad, ott van a hazád. Ne csodálkozz, kedves olvasó, ha arra a kérdésre, érzünk-e honvágyat, a mai napig is csak azt tudjuk mondani a feleségemmel együtt: életünk legjobb döntése volt, hogy ide jöttünk.

Az istentiszteletek után rendszerint jött a pénzügyi felelős, és negyedáron felajánlotta megvételre nekünk az adományként odadobált aranyékszereket, ezen sem voltam már meghökkenve egy idő után. A tömegszuggesztió legérdekesebb példája, hogy mosogatás, zárás után még mindig tömegen kellett átautózni, ha haza akartunk menni, és azok az emberek üdvözült mosollyal az arcukon nem reagáltak semmire.

A rendszer ellenségei mind drogos buzik, lecsúszott alkoholisták, hajléktalan búsongó bölcsészek, a világ söpredéke. A becsületesen dolgozó magyarok bezzeg boldogulnak, lépésről lépésre haladnak előre, mert a miniszterelnök úr megvédi őket az afrikai hordáktól.

Persze, a gyönyörű szőnyeg akkor lenne igazán hasznos, ha a teljes parlamenti bagázs felülhetne rá és egy szélesre tárt ablakon keresztül kirepítené őket az univerzumba úgy, ahogy vannak.

Ezáltal nem jön be a keresztény-demokrácia erkölcseit romboló új nyugati kultúrszemét az országba, és a szellemi vasfüggöny még áthatolhatatlanabb lesz.

Mindezek tetejébe példát mutatnak az embereknek a páni félelemből, így gondtalanul folytatódhat az össznépi rémület, és félelmében továbbra sem fog kiállni senki sem saját magáért, sem más társadalmi csoportért. Pedagógusok egymásért, szülők a gyermekeikért, orvosok az ápolók mellett, egészségesek a rokkantakért és folytathatnánk a sort a végtelenségig.

1989 június 16-án az ifjú liberálisok egy borostás képű vezére bizonyos Orbán Viktor nevezetű megpróbálta nagy vihart kavaró beszédében kisajátítani a hatodik, szimbolikus koporsót, az ismeretlen áldozatok üres koporsóját maga és csapata részére, az a nap mégis Nagy Imre napja volt, nem Orbán Viktoré.

Annyi ember nyomorát, kínját, baját élte át, olyan mértékben vette magára a védencei és a hősei lelki és fizikai szenvedéseit, hogy csoda az is, hogy eddig élt. A messiásuk akart volna lenni, aki elveszi az ő megalázottságukat és elhordozza helyettük.