Halász Péter: Az elnémult trubadúr

16 perc olvasási idő

Mónika, a kislányom, valamilyen háziállatot akart. A probléma nem volt újkeletű. Végül megállapodunk abban, hogy veszek egy kanárit.

– Madarat? – tűnődik a kislány. Gondterheltnek látszik. Tulajdonképpen lovat szeretett volna. Hiszen elálldogál az a garázsban. De ebben őmaga sem reménykedett komolyan, legalábbis addig, amíg itt lakunk New Yorkban. Éppen ezért több ízben kísérletet tett, hogy rábeszéljen, költözzünk Wyomingba. De ebben is hajthatatlan maradtam. Így jutottunk el a kanárihoz.

– De miért éppen madarat? – kérdezte a kislány.

– Azért – mondtam – mert van egy régi magyar mondás: „olyan keveset eszik, mint egy madár”. Ez egy rokonszenves megállapítás. Madarat veszünk.

De ezzel sem siettem olyan nagyon. Megvártam, amíg madár-kiárusítást hirdetett a Macy’s áruház. „Madarak öt dollártól tizenöt dollárig” – hirdette a lapban az áruház. Erre elmentünk madarat venni.

A madárosztályon a falak mentén sorakozó kalitkákban tömérdek kanári és törpe-papagály ugra-bugrált. A sarokban, póznán, egy mátyásmadár ült és boldog jókedvvel üdvözölt mindenkit.  – Hello! Hello!

Az emberek meglepetten visszaköszöntek neki, senki sincs itt ahhoz szokva, hogy köszöntéssel fogadják az áruházban.

Monika hosszan szemlélte a kanárikat. Volt közöttük halványsárga, sötétsárga, rózsaszínű és piros. Végül kiválasztott egyet. Ez rózsaszínű volt és tizenöt dollárba került.

– Nézd, Monika – mondtam, – ez így nem helyes. Ha ezt a madarat vennénk meg, roppant kevés tekintélyünk volna a szemében.

– Kinek a szemében?

– A kanári szemében.

– Miért?

– Ez olyan, tudod, mintha egy embert kizárólag anyagi helyzete alapján ítélnél meg. Ez volna a legjobb madár, csak azért, mert tizenöt dollárba kerül? Hiszen ki tudja milyen meleg és érző szívet takar egy ötdolláros kanári tollazata. Átnézni a feje fölött, csak ezért, mert öt dollárba kerül? Olyan megaláztatás ez, amilyet egy ilyen madár élete végéig sem hever ki.

A kislány meghatódott. De aztán gondolt egyet.

– Igen ám. De az is lehet, hogy az ötdolláros kanári nem énekel. Csak a tizenöt dolláros.

Megrökönyödött képet vágtam.

– Ezt nem is hiheted komolyan. Tudod-e, hogy a költők csaknem mind szegény emberek? Nincstelenek szívében fakadnak a legszebb dalok. Tudod, milyen kevés a gazdag költő a világirodalomban? Megszámolhatjuk az egyik kezünkön. Az élet drámai körülményei taszítják az embert a költészet felé. De nemcsak az embert, a madarat is. Képzelj el egy ilyen szegény kis ötdolláros kanárit, ha szerető otthonra talál. Dalolni fog reggeltől estig. A tizenöt dolláros meg esetleg gőgösen hallgat.

Megvettük az egyik ötdolláros kanárit. Halvány-rózsaszínű volt.

– Milyen kalitkát óhajtanak? – kérdezte a segéd.

– Kalitkát? Mibe kerül  a kalitka?

– Van tizenhat dollártól harminckettőig terjedő áron.

Monika már kiválasztott egyet. Húsz dollárba került.

– Nézd – mondtam – én arra gondoltam, hogy hadd legyen ez egy szabad madár. Kalitkába zárni? Tömlöcbe? Beadni neki a kenyeret és vizet, mint egy rabnak a cellájába?

Hadd röpködjön szabadon a lakásban.

– És hol alszik? – kérdezte Monika.

– Berendezünk neki egy dobozt. Puha ágyat vetünk alomból. Baldachint szövünk az ágya fölé pókhálóból…mohát terítünk a léptei alá…

Csupa olyan szavakat mondtam, amelyek közül tudtam, egyet sem ért. De pórul jártam. Nem hatódott meg. Megmakacsolta magát. Végülis kiválasztottunk egy tizenhat dolláros kalitkát. Hinta is volt benne, többféle etető-vályucska és plasztik fürdőhelyiség. Már indultam kifelé, köszöntem is a mátyásmadárnak, de Monika megállított.

– És hol veszünk eleséget?

– Eleséget?

– Hát persze.

Elvezetett a madárosztály egy másik sarkába. Itt enyhe szédülés fogott el. Színes dobozok, ameddig csak a szem ellátott. És mindegyiken más felirat.

– Elsősorban kavics kell – mondta Monika – ebből egyelőre elég lesz két doboz. Minden nap cserélni kell a kavicsot. Aztán papír a kalitka aljába. Azt is naponta cserélni kell. Arra szórja az ember a kavicsot. Három ív elég lesz. A nagyméretűből.

– Újságpapír nem jó? – kérdeztem – tudod, milyen nagyméretűek az amerikai lapok…

Megvetően nézett rám:

– Újságpapír? Belehal.

Ekkor már egy kis kocsit tolt maga előtt, abba rakta a dobozokat.

– Ez az általános magkeverék. Ebben minden fontos mag megtalálható.

Beletett két dobozt a kocsiba.

– Ez itt a szinező-mag. Két doboz.

– Szinező-mag? Hát az miféle?

– Mit gondolsz – kérdezett vissza – mitől halványrózsaszínű a madár? A szinező-magtól. Ha nem kapja, elveszti a színét.

– És akkor milyen színű lesz?

– Sárga.

– Hát milyen színű legyen egy kanári?

Erre nem is válaszolt. Tovább válogatta a dobozokat.

         – Ez nagyon fontos. Ez az úgynevezett erőnléti-tápanyag. Ezt abba a kis zöld vályúba kell tenni. Egyik nap erőnléti tápanyag az általános magkeverék mellé, a másik nap dal-étek. Ennek a kettőnek váltakoznia kell.

         – Dal-étek?

         – Igen. Ettől énekel? Aztán itt vannak a vitaminok, amiket az ivóvízbe kell keverni. Ettől részben erős lesz, részben pedig ellenáll a hűlésnek. Ebből elég lesz egyenlőre egy doboz is. Gyümölcsfát azonban feltétlenül vennünk kell. Ezt be kell akasztani a kalitkába, szép, színes és mindenféle kis levelet hajt. És aztán a préselt halcsont.

         – Mi a csudának neki a préselt halcsont?

         – Azon erősítgeti a csőrét. Most már csak két doboz tojásos kétszersült kell… ezt különösképpen szeretni fogja… És aztán még ez…

– Ez micsoda?

– Ezt a kis készüléket a kalitkára kell akasztani kívülről. Erős illat árad belőle, ami elpusztítja az élősdieket. De a madárra ártalmatlan. Ezt aztán időnként cserélni kell.

         – Miféle élősdieket?

         – A legtöbb madarat apró élősdik támadják meg, kínozzák. Akkor vakaródznak szegények.

         – Miért nem fürdenek? Ott a plasztik fürdőszobája…

         – Az nem elég. Erre a gázra is szükség van.

         Megvettük. És még egy könyvet is, ami arról szólt, hogy mire van szüksége a jól tartott kanárinak. Elég vaskos könyv. Ami pénzem volt, azt kifizettem a kasszánál és közben azon tűnődtem, nem jártam volna-e csakugyan jobban, ha lovat veszek. – Hello! – mondta a mátyásmadár gúnyosan az ajtónál. De ahogy ránéztem, azt nem köszönte meg.

         A kanári a lakásban láthatóan jól érezte magát. Néhány nap múlva trillázni kezdett és mi elbájolva hallgattuk. Még vásároltunk különféle magokat, vitaminokat és friss zöldségféléket. Valami ásványi anyag is kellett a fürdőjébe.

         De a madár nem énekelt sokáig. Hullatni kezdte a tollát és elnémult. Attól kezdve csak evett, ivott és fürdött, de hang többé nem jött ki a torkán.

Szombaton Monika rendelkezett.

         – Megyünk a madáráruházba.

         – Minek?

         – Hanglemezeket veszünk a kanárinak. Olvastam a szakkönyvben, hogy ilyenkor lemezeket kell hallgatnia, az újra meghozza a kedvét az énekléshez.

Az áruházban elénk tették a lemezeket, a sorozat címe: Tollas sztárok. Az lemez-borítékon a következő szöveg:  A tavasz ébredése. Korcsolya-keringő. Babatündér. Barkarola. Kék Duna keringő. Előadják: Amerika tollas sztárjai. A madarak, amelyek ezeken a hanglemezeken énekelnek, válogatott tehetségek, akik elbűvölték énekükkel a nagyközönséget az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceánig. Ők az amerikai kanárik énekmesterei. Megtanítja az ön madarát is, hogyan kell még szebben énekelni és visszaadja dalos kedvét a tollhullajtás periódusa után. Minden kanári számára nélkülözhetetlen.

Kifizettem a nálam lévő pénzt a hanglemezekért. Hazavittük. Monika nyomban feltette az egyiket a gramofonra. Halk orgona-hang és fölötte derűs csicsergés. A kanári felütötte a fejét a kalitkában, feszülten figyelt. Láthatóan elégedett volt.

Azóta is hallgatja a lemezeket. Ül a hintáján és elandalodva pislog a kék Duna-keringő hangjaira. De hang nem jön ki a torkán.

– Látod Monika, ugye figyelmeztettelek rá… a költök csaknem mind szegény emberek. Az élet drámai körülményei taszítják az embert a költészet felé. Adj dalétket a költőnek, erőnléti tápanyagot, tégy vitamint a fürdőjébe és ráadásul zárd kalitkába… és attól kezdve legfeljebb lemezt hallgat, de nem énekel többé…

És a gramofon forgó korongjáról a tollas sztárok harsányan rácsicseregtek.

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Halász Péter: Színházi látcső

Következő cikk

Halász Péter: “Egy az Isten”