2024, március29, péntek

Halász Péter

Halász Péter: Maróni

A hideg idő beköszöntével megjelentek München utcáin a gesztenye árusok. Nincs belőlük sok, három vagy négy talán, kizárólag a belváros forgalmas körzeteiben. Sátorlapból épített...

Halász Péter: Kabát nélkül

Hatalmas a hó, tavasznak még nyoma sincs, pedig egy hónap múlva már kezdheti várni az ember. Tavasztájt aztán fülemben cseng a messzi múltból a...

Halász Péter: Einstein – közelről

Egy kaliforniai bank páncélfiókjából Albert Einstein nagy köteg, eddig ismeretlen levele került elő, és mivel az örökösök nyomban veszekedni kezdtek annak jogai fölött, az...

Halász Péter: Csönd

Ennek az embernek legnagyobb ellensége a telefonkészüléke volt. Csökönyös és gúnyos hallgatásával kétségbeesésbe tudta hajszolni. Hazatért, megvacsorázott, szivarra gyújtott s kezében egy pohár whiskyvel...

Halász Péter: Zónapörkölt

A főmérnök szíve megdobbant az örömtől, amikor egy este, baráti társaságban, arról értesült, hogy a New York-i magyar negyedben nyílt egy kisvendéglő, ahol zónapörköltet lehet kapni. –...

Halász Péter: Nehéz hivatás

Szombat délután négy óra volt, amikor a férfi bement a rendőrségre és megállt az előcsarnokban, a telefonnal fölszerelt hosszú íróasztal előtt és tompa hangon ezt...

Halász Péter: New York-i szivárvány

Az Amerikai Magyar Népszava lehangoltan tapasztalta, hogy New York-i és New York környéki magyar előadásokon, találkozásokon mind kevesebb a vendég, fogy a közönség. Régi...

Halász Péter: Teherlift

Első amerikai barátaim egyikét úgy hívták, hogy Kántor úr. A kerersztnevét akkor sem tudtam, amikor barátságába fogadott és nem tudtam később sem. Mr. Kantor...

Halász Péter: Mindenki gyanús

- A hármas számú szakaszba tessék, a kilences ágy – mondja a hálókocsi kalauz. És aztán még hozzáteszi: - Hét negyvenötkor érkezünk. Az étkező...

Halász Péter: Amerikai közjáték

A férfi az állomása nevét hallotta kiáltani, megrezzent, fölállt és sorbaállt a leszálláshoz a két üléssor közötti járatban. Expresszvonat, az 5.27-es, New Yorktól Bronxville-ig...
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések